Távol vagy

Távol van szerelmem, de lelkünk összeér,
a szférákon keresztül szellemem útrakél.
Repülök szívemhez akár egy kismadár,
szállok én suhanva s lelkemnek nincs határ.
Előttem két szemed s érzem az illatod,
itt van a lelkemben aranyló csillagod.
Lángoló szerelmünk vakító vad parázs,
szél viszi messzire szikrázó tűzvarázs.
Süvítve elviszi hozzád az álmaim,
lelkemnek melegét viszi a szárnyain.

Szirén ének

Szól egy ének, száll egy dallam,
nagyon távol, nagyon halkan.
Csengő-bongó szirén ének,
szép álmokat hoz most néked.

Álomsziget tengerpartján,
víz morajlik sziklák alján.
Ott dalolnak mind a lányok,
illatozó szép virágok.

Teli vélük egy nagy szikla,
szemeikben ezer szikra.
Reám vetik két szép szemük,
megbabonáz tekintetük.

Néz egy leány, kire vágyom,
tudom, hogy ez csak egy álom.
Felé megyek, s oda állok,
kis párommal muzsikálok.

Megcsókolom, átölelem,
megkérem, hogy jöjjön velem.
Leszáll az est, hozzábújok,
hozzám simul, lángragyúlok.

Halványodik a Nap fénye,
ezüstös Hold jön az égre.
Ezer csillag reánk ragyog,
Veled drágám boldog vagyok.

Szerettem

Gyűlölöm és megátkozom,
mindaddig, míg élek.
Odaátról a fejére,
ezer csapást kérek.

Talán nagyon gonosz lettem?
Sötét minden felettem.
Emlékszem, hogy reá vágytam,
emlékszem, hogy szerettem.

Manapság a bosszúvágyat,
erősödni érzem.
Már túl sokszor belémvágtak,
ezer sebből vérzem.

Mára már az érzéseim,
a föld mélyére temettem.
Emlékszem, hogy reá vágytam,
emlékszem, hogy szerettem.

Kiégtem, mint darabka szén,
kit a tűzre vetettek
Parázslik a gyűlöletem,
azt hittem, hogy szerettek.

Emlékszem, hogy vállairól,
jó sok gondot levettem.
Emlékszem, hogy reá vágytam,
emlékszem, hogy szerettem.

Remélem, hogy raknak reá,
majd rengeteg terhet.
Remélem, hogy ásnak neki,
mély és sötét vermet.

A rengeteg hazugságát,
viselje más helyettem!
Egy életre meggyűlöltem,
akit régen szerettem.

Szeretném letenni

Szeretném letenni súlyos nagy bűnömet,
ne legyen szívemben fájdalom, gyűlölet.

Szeretném lerakni nehézkes terhemet,
szeretnék elűzni egy ködös felleget.

Szeretném sorsomnak könyvét újraírni,
a fénylő csillagokat egy szebb jövőre bírni.

Szeretnék boldogan felnézni az égre,
a sokmillió apró, rámragyogó fényre.

Szeretnék olvasni mindnek állásából,
sorsomat kivenni a bolygók járásából.

Szeretném a szépet, de már sajnos tudom,
hogy köreimet ezért mindhiába futom.

Nem vagyok én sem más, csak egy bűnös lélek,
de tanulok, fejlődök, hiszen ezért élek.

Szeretem az állatokat

Szeretem az állatokat,
csak már néha sok vesz körül.
Nem bírja már szívem, s lelkem,
ilyeneknek már ki örül?

Néha oly sok már az állat,
amely olyan rovar féle.
Eltaposnám mind egy szálig,
hogy ne legyen bajom véle.

Olyan sok a parazita,
élősködő, rusnya állat.
Miattuk vagy gúzsbakötve,
bilincsben van kezed-lábad.

Kirabolnak, kihasználnak,
rabszolgának néznek téged.
Nem számít, hogy mit szeretnél,
nem számít, hogy mi lesz véled.

Szeretem az állatokat,
de hát mindet nem szeretem.
Nem lehet, hogy parazita
élősködjön gyermekemen.

Láttam elég hernyósipkás,
óriási gonosz férget.
Ideje hát permetezni,
szétszórni nekik a mérget.

Szeretem az állatokat,
de ezektől rosszul vagyok.
Ha a közelembe jönnek,
harapok és csípek, marok.

Élősködő sáskák hada,
költözzön el innen messze.
Ha elmentek vissza őket,
senki többé ne eressze!

Szerencsés vagy. :)

Ajándék vagyok, hát becsülj meg drága!
Én vagyok neked, az Istennek lába.

Örülj, hogy megfogtál, szerencsés lány vagy.
Belőlem Isteni ragyogás árad.

Becsülj, mert nem volt még soha ily kincsed!
Égnek áll tőlem majd mindegyik tincsed.

Nem találsz sehol sem, máshol ily pasit.
Kiből az értelem sugárként hasít.

Sötét az éjszaka, s ragyogok néked.
Mutatom utadat, vezetlek téged.

Nem vagyok beképzelt, csak tökéletes.
Okos, meg ügyes, és önérzetes.

Szerelem

Szerelem, boldogság, rózsaszín virágok,
meg tudnád váltani az egész világot.
Talán csak álmodod, tán csak egy pillanat,
mely mikor felébredsz elfut egy perc alatt.
Álom vagy valóság, gyönyörű álmaid,
mézédes vágyakból kibontod szárnyaid.
Alattad fellegek, feletted csillagok.
Virágzó kertekből felszálló illatok.
Ilyenkor szíveden jégpáncél olvad szét,
érzed is belülről éltető melegét.
Kikelet szívedben s a jégcsapok lehullnak,
fagyos hideg télből tavaszba fordulnak.
Ha múlik a szerelem eljő egy förtelem,
belülről mardos a fájdalom s gyötrelem.
Örökös sötétség, egy hosszú éjszaka,
elhagyott utcákon szétesve térsz haza.
Könnyeid áradó patakként ömlenek,
szemedre félhomályt s bús ködöt töltenek.
Eltölti szívedet gond, baj és bús ború,
lelkedet feldúló pusztító háború.
A szerelem kétélű kardod és fegyvered,
szárnyakat adhat vagy fordulhat ellened.