BKV

Buszokkal robogunk.
Keréken szállunk.
Villamos síneken.
Bolyongva járunk.
Körbe egy vonalon.
Visz a sok kerék.
Bejárva városunk.
Közútját, s terét.
Viszünk hát magunkkal.
Barátod leszünk.
Kifelé figyel most.
Vigyázó szemünk.
Biztonság vesz körül.
Kívül és belül.
Vélünk a probléma.
Biztosan kerül.
Konfliktus nem érhet.
Vidáman szállunk.
Budán és Pesten.
Közúton járunk.
Városban vezetve.
Berreg a csengő.
Keréken száguldó.
Viharzó felhő.

Hibernáció

Jégvirágok nőttek szívemnek a helyén.
Aki melengette, elcsúszott a jegén.
Jégpáncél borítja, nem enged fel soha.
Ha még felolvadna, az lenne a csoda.

Jeges lett a szívem, megfagyott az arcom.
Régi értékeim, jégpáncélban tartom.
Réges-régi énem, magas hó borítja.
Minden érzésemet, jégpáncél szorítja.

Hóemberré fagytam, megdermedt a lelkem.
Hibernálódva van minden egyes sejtem.
Lenn a fagyos földben, jégkuckóban alszom.
Fagyos már a kezem, piros lett az arcom.

Fogam összekoccan, egész testem remeg.
Vacogok a hóban, de utálom a telet!
Minden olyan fagyos, az egész világ hideg.
Rázkódik már bennem, minden egyes ideg.

Talán őrült vagyok, egy rég megdermedt világ.
Kinek lelke mélyén, nem nő többé virág.
Végleg kővé fagytam, tavasz többé nincsen.
A hó alatt alszik, minden régi kincsem.

Vagyok aki vagyok

Vagyok egy Oroszlán, ki olykor ragyog.
Van bennem Skorpió, s néha így marok.
Vagyok egy Mérleg az érzések terén.
Értelmem Szűz, tehát eszem a helyén.
Érzelmes Rák vagyok szerelmi téren.
Vízöntő vagyok, ha pezseg a vérem.
Tanítok végtelen, s fájdalmat kapok.
Mégiscsak maradok, az aki vagyok.
Van bennem tűz és egy picike halál.
Van bennem szenvedély, van bennem tanár.
Hullámzó tengerként érzelmem árad.
Pusztító viharként forgószél támad.
Egy apró kis tavasz, egy picike nyárral.
Az őszi fák képe egy fagyosabb tájjal.
Élek egy világban nappal és éjjel.
Sok pici darabra török így széjjel.
Sohasem ismerted azt, aki vagyok.
Vágyaim édesek, álmaim nagyok.
Vagyok a szeretet, s égető gyűlölet.
Vagyok a varázslat, s vagyok a bűvölet.
Vagyok, ki voltam, a múltban, s a mában.
Ott vagyok mindenhol, fűben és fában.
Azt hiszed ismersz? Hát milyen a lelkem?
Szerinted mutatom, vagy pedig rejtem?
Találd ki hol járok! Sötétben? Fényben?
A pokloknak mélyén? A csillagos égben?
Szerinted ki vagyok? Magam sem tudom.
Ne fárassz vele, mert talán már unom.
Voltam, ki vagyok, és leszek ki voltam.
Ameddig össze nem roskadok holtan.

Túlvilági álom

Emberek hallgatnak.
Altatnak.
Altatnak.

Fekete gyászukban.
Zargatnak.
Zargatnak.

Hívnak és idéznek.
Szerettek.
Szerettek.

Elvesztem utamon.
Temetnek.
Temetnek.

Sötét az éjszaka.
Borzalom.
Borzalom.

Kiszáradt lelkem is.
Szomjazom.
Szomjazom.

Egy út van előre.
Fényesség.
Fényesség.

Átjár a nyugalom.
Békesség.
Békesség.

Elvesztem szemedben

Elvesztem szemedben.
Szeretlek!
Szeretlek!

Elmentrem, s felednek.
Keress meg!
Keress meg!

Szeretlek kedvesem!
Lelkemben.
Lelkemben.

Egyetlen menyecske.
Fejemben.
Fejemben.

Nem szeretsz kedvesem!
Szenvedek.
Szenvedek.

Elmegyek, s elmehetsz.
Dermedek.
Dermedek.

Egyszer egy reggelen.
Keress meg!
Keress meg!

Lelkembe temetlek.
Szeress meg!
Szeress meg!

Békakirályfi

Élt egy lány magában, várta a herceget.
Aki nem lovon jött messzire elmehet.
Várta, hogy eljöjjön álmai lovagja.
Akit ha hívna, a lábához rohanna.

Akit csak lehetett világgá kergetett.
Nem volt a szívében soha sem szeretet.
Kinézett végre egy koronás herceget.
Önző volt, s magának szép jövőt tervezett.

Királyfijelöltem, édes kis galambom!
Picike zöld békám, drága kis varangyom!
Csókollak békucim, ott ahol akarod.
Ezt a nőt magadról le sose vakarod.

Add ide pénzedet, add ide váradat!
Dőljön rám aranyad, akár az áradat.
Akarom koronád, és minden ékszered!
Ha magadtól nem adod, elveszem pénzedet!

Szegény kis békuci brekegett magában.
Csak ilyet kaphatok? Éljek hát magányban.
Nem kell ily démoni, gonosz kis boszorka.
Remélem elpusztul, bárcsak már oszolna.

Ülne a seprűre, repülne messzire.
Nem vágytam soha még ennyire semmire.
Brekegnék váramban, nyugodtan, békében.
Gonoszság jött ide, e-banya képében.

Én inkább elbújok tavacskám mélyére.
Soha nem úszok ki többet a szélére.
Sok pici békalány teszi mit szeretnék.
Lebontom váramat, csak innen mehetnék.

Így történt egyszer egy gyönyörű reggelen.
Felkelt a boszorkány: Hová lett hercegem?
Hol vannak kincsei? Nincs is már vára.
Felkötötte magát a boszorkány egy fára.

Békuci királyfi fürdött a tavában.
Nem kell több boszorkány, el volt így magában.
Nem volt már édesem, drága kis varangyom.
Elrepült messzire drága kis galambom.

Óbuda

Az Óbudai fákat borzolja a szél.
Susognak a lombok, és a múlt mesél.
Recsegnek a vén fák, megszólal egy hang.
Templomaink tornyán szól a nagyharang.

Mohos kövek állnak, mint ezernyi árny.
Odafenn az égen százezernyi szárny.
Angyalokként élnek régi őseink.
Figyelnek az égből, s őrzik földjeink.

Óbudának földje ősi terület.
Sok emléket őriz, ez a kerület.
Határait őrzi a nagy kék-Duna.
Aquincumnak romján fekszik Óbuda.

Hol kastélyok állnak, s régi várfalak.
Ahol régi kocsmák, s kövek állanak.
Ahol a hegyek közt madárka dalol.
A zöld erdő lombja védőn átkarol.

Óbudának földje őrzi híveit.
Egy ritmusra verő, ősi szíveit.
Miénk ez a város, ez a kerület.
A legeslegjobb hely, a legszebb terület.