Minden út egy irányba visz

Minden út egy irányba visz,
minden út egy irányba tart.
Utadon segíthet a hit,
de minden egy irányba hajt.

Bolyongasz mellékutakon,
azt hiszed el vagy tévedve.
Életed tömény unalom,
így gondolsz minden évedre.

Sokszor egy kitérőt teszel,
majd jő egy újabb fordulat.
Valamit magadhoz veszel,
egy irány minden mozdulat.

Forog a sorskerék veled,
nem tudod merre kell menned.
Mégiscsak valami vezet,
rájössz, hogy mit kéne tenned.

Elvezet célodhoz szépen,
utadnak ott lesz majd vége.
Átvezet ezernyi képen,
s eljő egy gödörnek széle.

Egyszercsak lelépsz az útról,
zuhansz a semmiben járva.
Nézel egy mélységes kútból,
s fényt látsz a sötétben szállva.

Látod? Már vártak itt téged,
megtetted amiért éltél.
Rádöbbensz soha sincs véged,
s gyönyörű amitől féltél.

Mostantól már csak az gyötör,
egy dolog gyülemlik benned.
Elmúlik mindez a gyönyör,
s tudod, hogy vissza kell menned.

Tűzhányó

Kitörni készülök, fortyog a lelkem.
Békét és megnyugvást, sehol sem leltem.
Vulkánként tombolok, folyik a láva.
Robbani készül már lelkemnek vára.

Füstfelhő felettem, földrengést keltek.
Köveket dobálok, sziklákat fejtek.
Mérgesen támadok, lángol az égbolt.
Hamuvá égetem, ami már rég volt.

Szórom a hamut, messze a tájra.
A szelekre bízom, ami még fájna.
Fújja el messzire, ne lássam többé!
Ami most fekete, váljon csak köddé!

Szívemre ráborul lassan a láva.
Megkövül lelkemnek mindegyik álma.
Nincsenek érzések, de nagy a teher.
Érzem, hogy lábamról lassanként lever.

Szép lassan kiégtem, elalszik lángom.
Fogok egy sziklát és magamra rántom.
Alszom a mélyben, és szunnyadok végleg.
Nem látok semmit már jónak és szépnek.

Álmodom, s tudom, hogy nem ilyen vagyok.
Odafenn csillagom fényesen ragyog.
Csillámlik, szikrázik a magas égen.
Tán újjáéledek, ahogyan régen.

A kör

Megalkuvás nélkül mentem, saját úton haladtam,
rengetegen meggyűlöltek, s a körön kívül maradtam.

Maradtam egy társaságban, amely ki van rekesztve,
maradtam egy IGAZSÁGNÁL, mit e csoport szeretne.

Hirdetve az IGAZSÁGOT, aminél leragadtam,
nem árultam zsákbamacskát, a körön kívül maradtam.

Emberek, ott bent a körben! Körbeállunk titeket,
s látjuk mind egy nagytükörben, újra lesz még kikelet.

Nem lennék én soha boldog, ha ott belül lehetnék,
nem kell hátszél körötökböl, szabadságot szeretnék.

Maradok a körön kívül, hol testvéreim maradtak,
megmarad a lelkiségem s megmaradok szabadnak.

Maradjatok körbe zárva, önkéntesen, rabságban,
láncraverve, vasgolyóval, bilincsekben, fogságban.

Börtönötök marad a kör, amelybe más nem léphet,
ahová más bebocsájtást soha-soha nem kérhet.

Az ördögi kör köröttetek mindörökre bezárul,
s odakerül minden zsivány ki másokat elárul.

A halász éneke

Egyszer volt hol nem volt, volt egy szegény ember,
szerény kis életét ellátta a tenger.
Minden egyes hajnal az első napsugárral,
kievezett pirkadattal pici ladikjával.

Halászni indult el minden egyes reggel,
várt reá minden nap a tajtékzó tenger.
Ringatta vágyai hullámzó nagy vize,
a tengerhez kötötte élete és szíve.

Háborgó tengernek habjain megragadt,
pici kis csónakján nap mint nap így haladt.
Egyszer egy szép napon ahogy így halászgat,
hallott egy dallamot amely egy varázslat.

A tengernek habjából jött elő dalolva,
egy gyönyörű szépleány a halászhoz hajolva.
Csókokat hintett a szegénynek szemére,
örökös álmokat küldve a fejére.

Lehúzta tengernek hínáros mélyére,
örökös homály jött szemének fényére.
Most egy üres ladik siklik a hajnali csendben,
s egy halász dala arról dalol, nála minden rendben.

Ködös a láthatár, viharos a tenger,
mégis a ladikján ott a szegényember.
Bolyongó kísértet szegénynek szelleme,
kit elnyelt örökre álmai tengere.

Requiem 56

AZ ALÁBBI VERSRE BÜSZKE VAGYOK, MERT A MAGNA HUNGARIA DALT CSINÁLT BELŐLE. NEKIK ÍRTAM. REMÉLEM TÖBB IS LESZ ILYEN. http://magnahungaria.uw.hu/

Egy Budapest srác tizenhat évesen, kiállt a térre hol harc dúlt véresen.
A tömegre lőttek, de Ő mégsem várt, egy független hazáért közéjük állt.
Megszállták a hazáját, tudja már rég, felette vörösen lángol az ég.
A kezében fegyver, s előre lép, a géppisztoly hangja a fülébe tép.

Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.

Ne feledd el soha, mit Ő tett a nemzetért.
Ne feledd el sohasem a tengernyi szenvedést.
A független hazáért a géppisztoly hangja szólt.
Az egyetlen szent ügyért a hősöknek vére folyt.

A golyók csak szállnak, de semmitől sem fél, hazáját megvédi ameddig él.
A fájdalom hirtelen húsába tép, és tudja, hogy számára itt van a vég.
Az élete pereg, mely rövidke volt, az utolsó szava is eképpen szólt.
A hazáért éltem, a szent ügyért haltam, most megszállók lábai taposnak rajtam.

Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.

De megérte nekem az életem adnom, mert hazámat mindennél előbbre tartom.
A barikádok mögött már kihalt a tér, mindenütt holtak és mindenütt vér.
A hősöknek lelke már aludni tért, hát gyújts te is gyertyát a halottakért.
A hazáért éltek, a hazáért haltak, nem voltak szolgák és nem nyaltak talpat.
A jeltelen síroknál süvít a szél, emlékük mindig a szívünkben él.

Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.

Ne feledd el soha, mit Ő tett a nemzetért.
Ne feledd el sohasem a tengernyi szenvedést.
A független hazáért a géppisztoly hangja szólt.
Az egyetlen szent ügyért a hősöknek vére folyt.

Ébredj!

Nem veszed észre, hogy irányítanak?
Az agyadba beoltott, betáplált szavak.
A képernyőt bámulod s így szívod magadba,
önmagad teljesen tagadva s feladva.
Véleményed saját, vagy amit beszélnek?
Mivé lett életed, hová tűnt reményed?
Egy saját gondolat mely lelkedet hajtja.
Nem vagy megvezetve? Gondolkodj el rajta!
Nem veszed észre, hogy hiába van szavad?
Meghallgat valaki? Így sem leszel szabad.
Üres tekintetük a képernyőt nézi,
a hazugságot saját igazának véli.
Mert vannak, kik azt hiszik mit beléjük beszélnek.
Közben a valódi igazságtól félnek.
Nem látsz? Hiába nézel?
Elkábítanak tejjel és mézzel?
Hát hol van a kánaán mit belédbeszéltek?
Hol van az édenkert, való lett reményed?
Hol van hát? Nézz körül! Látod?
Hová lett szerelmed és igaz barátod?
Ki maradt melletted? Ki áll ki most érted?
Úgy történt e minden ahogyan Te kérted?
Ne hazudj magadnak! Magadnak soha.
Nem látod e világ miért oly mostoha?
Most mit érzel? Szabad vagy,
vagy rabszolga lélek?
Dolgozol naphosszat s mennyi a béred?
Annyit sem mondanak, hogy köszönöm szépen!
Úgy van mint gondoltad, vagy pedig másképpen?
Önmagad vagy vajon, vagy átgyúrtak, formáltak?
Szabad vagy teljesen, vagy kalitkába zártak?
Vége az álomnak ébredj fel végre,
lépj ki a sötétböl a vakító fénybe!
Szakítsd ki szellemed az elképzelt világból,
s ne engedj befolyást ebből az irányból!
Nézz körül újra és nyisd ki a szemed!
A nagyvilág újra kitárul neked.
Szabad akarsz lenni? Valóban szabad?
Ne hallgass szavukra, szakítsd el magad!
Legyen már végre egy önálló gondolat,
ne legyél rabszolga, irányítsd sorsodat!
Legyen saját hited, saját véleményed.
Valóra válthatnád álmodat, reményed.
Szabadon szárnyalni vagy szolgaként élni?
Mi éri meg jobban? Az igazságtól félni?
Gondolkozz! Megéri? Élet így az élet?
Csak élő halott vagy, üres és kiégett.
Mert mindent elhiszel amit csak mondanak,
sziszegő kígyóként lelkedbe rontanak.
Szívedbe mérgükkel mélyen belemarnak,
zombiként azt teszed amit csak akarnak.
Ébresztő soraim ezennel lezárom.
Ébredj hát magadra! VÉGETÉRT AZ ÁLOM.

Az Igazság!

Egy eltorzult világban, hol elvették hazádat,

hol ellen kell állnod a gonoszok hadának.

Mert, hogy ha Magyar vagy gonosznak mondanak,

kik másság nevében gyermeket rontanak.

Azt mondják tagadd meg sok Magyar ősödet,

többé már e világ nem szülhet hősöket.

Természetellenes korcsosult másságok,

a Magyar emberek sírjait ássátok.

Szivárvány parádé, kábszer és rombolás,

az utcán megrontó észtvesztett tombolás.

Nem mered kivinni utcára gyermeked,

tudod, hogy hadjárat folyik most ellened.

Most én vagyok a gonosz ebben a világban?

Azért mert hazámat csodáltam, imádtam?

Én most is csodálom s örökké imádom,

hiába gyűlöltök ezen a világon.

Lehet, hogy hiszitek ki vagytok választva?

Pedig a gonosszal el vagytok árasztva.

Én eltűröm azt is, hogy gonosznak mondjatok,

hogy tűzbe vessetek vagy vízbe dobjatok.

Hazámat megvédem, tőletek nem félek,

míg élek harcolok s győzelmet remélek.

Tudom most azt mondod én vagyok ellened,

miközben rámcélzod megtöltött fegyvered.

Én meg csak azt mondom védem a hazámat,

gyermekem, kedvesem, apámat, anyámat.

Gonosz vagyok azért mert védem a gyermekem?

Azért mert a drogot a kezéből elveszem?

Mert amit te adnál, én azt nem engedem,

inkább a lázadást ellened szervezem.

Álarcod letépem hiába hordozod,

köpenyed akárhogy toldozod-foldozod.

Az IGAZSÁG kilátszik megszakadt résein,

élezem megcsorbult kardjaim s késeim.

Tudom, hogy legyőzlek téged egy hajnalon,

közeleg az idö s eljön az alkalom.

Rettegj mert legyőzöm választott fajodat,

Hazámban Úr leszek s ellátom bajodat.

Szép Magyar hazámra Isteni Fény ragyog,

mert szülőföldemen itthon most én vagyok!