Túlvilági álom

Emberek hallgatnak.
Altatnak.
Altatnak.

Fekete gyászukban.
Zargatnak.
Zargatnak.

Hívnak és idéznek.
Szerettek.
Szerettek.

Elvesztem utamon.
Temetnek.
Temetnek.

Sötét az éjszaka.
Borzalom.
Borzalom.

Kiszáradt lelkem is.
Szomjazom.
Szomjazom.

Egy út van előre.
Fényesség.
Fényesség.

Átjár a nyugalom.
Békesség.
Békesség.

Elvesztem szemedben

Elvesztem szemedben.
Szeretlek!
Szeretlek!

Elmentrem, s felednek.
Keress meg!
Keress meg!

Szeretlek kedvesem!
Lelkemben.
Lelkemben.

Egyetlen menyecske.
Fejemben.
Fejemben.

Nem szeretsz kedvesem!
Szenvedek.
Szenvedek.

Elmegyek, s elmehetsz.
Dermedek.
Dermedek.

Egyszer egy reggelen.
Keress meg!
Keress meg!

Lelkembe temetlek.
Szeress meg!
Szeress meg!

Békakirályfi

Élt egy lány magában, várta a herceget.
Aki nem lovon jött messzire elmehet.
Várta, hogy eljöjjön álmai lovagja.
Akit ha hívna, a lábához rohanna.

Akit csak lehetett világgá kergetett.
Nem volt a szívében soha sem szeretet.
Kinézett végre egy koronás herceget.
Önző volt, s magának szép jövőt tervezett.

Királyfijelöltem, édes kis galambom!
Picike zöld békám, drága kis varangyom!
Csókollak békucim, ott ahol akarod.
Ezt a nőt magadról le sose vakarod.

Add ide pénzedet, add ide váradat!
Dőljön rám aranyad, akár az áradat.
Akarom koronád, és minden ékszered!
Ha magadtól nem adod, elveszem pénzedet!

Szegény kis békuci brekegett magában.
Csak ilyet kaphatok? Éljek hát magányban.
Nem kell ily démoni, gonosz kis boszorka.
Remélem elpusztul, bárcsak már oszolna.

Ülne a seprűre, repülne messzire.
Nem vágytam soha még ennyire semmire.
Brekegnék váramban, nyugodtan, békében.
Gonoszság jött ide, e-banya képében.

Én inkább elbújok tavacskám mélyére.
Soha nem úszok ki többet a szélére.
Sok pici békalány teszi mit szeretnék.
Lebontom váramat, csak innen mehetnék.

Így történt egyszer egy gyönyörű reggelen.
Felkelt a boszorkány: Hová lett hercegem?
Hol vannak kincsei? Nincs is már vára.
Felkötötte magát a boszorkány egy fára.

Békuci királyfi fürdött a tavában.
Nem kell több boszorkány, el volt így magában.
Nem volt már édesem, drága kis varangyom.
Elrepült messzire drága kis galambom.

Óbuda

Az Óbudai fákat borzolja a szél.
Susognak a lombok, és a múlt mesél.
Recsegnek a vén fák, megszólal egy hang.
Templomaink tornyán szól a nagyharang.

Mohos kövek állnak, mint ezernyi árny.
Odafenn az égen százezernyi szárny.
Angyalokként élnek régi őseink.
Figyelnek az égből, s őrzik földjeink.

Óbudának földje ősi terület.
Sok emléket őriz, ez a kerület.
Határait őrzi a nagy kék-Duna.
Aquincumnak romján fekszik Óbuda.

Hol kastélyok állnak, s régi várfalak.
Ahol régi kocsmák, s kövek állanak.
Ahol a hegyek közt madárka dalol.
A zöld erdő lombja védőn átkarol.

Óbudának földje őrzi híveit.
Egy ritmusra verő, ősi szíveit.
Miénk ez a város, ez a kerület.
A legeslegjobb hely, a legszebb terület.

Mámorban

Távolról bűvölöm jéghideg piámat.
Őnéki mormolom mindegyik imámat.
Drága jó söröcském, Isteni italom.
Nem tilthat el tőled semmilyen tilalom.

Megyek a pulthoz és megteszem körömet.
Közelebb bűvölöm drága jó sörömet.
Bele is kortyolok, okozzon örömöt.
Színesebb a világ amikor sörözök.

A tizedik sör után boldogan nótázok.
Ráhúzok pár felest amiktől rókázok.
Eltölt a boldogság, föld felett lebegek.
Elakad nyelvem is, habogok-hebegek.

Bár talpam gömbölyű, enyém az éjszaka.
Háborgó kedvesem felhív, hogy térj haza!
Fülembe ordít és oly nagy a haragja.
Lábam már visz haza, szívem még maradna.

Imbolygok utamon, nagyokat borulok.
Szomjazok, s azt hiszem piára szorulok.
Bemegyek egy boltba vidáman röhögve.
Néznek rám furcsán mert fel vagyok pörögve.

Fel vagyok turbózva, pörög a motorom.
Minden kis bajért a világot okolom.
Aki csak szembejön, mindre most berágok.
Könnyítek magamon, s a fal mellé beállok.

A kapunál vár reám lelketlen kedvesem.
Meghúzom magamat némán és csendesen.
Sodrófa suhog a rút némber kezében.
Miért is jött ez a szipirtyó elébem.

Édes kis tyúkocskám!

Édes kis tyúkocskám kotkodálj szépen!
Kapirgálj szorgosan, ahogyan régen!
Ne akard magadat nyakamra tolni.
Másoknak fészkébe menjél most tojni.

Tollas kis jószágom hagyj békét nékem!
Ne rontsd el életem, ne szívd a vérem!
Ne csapkodd szárnyaid, rikácsolj másnak!
Menj oda ahol még szívesen látnak!

Édes kis baromfim, szedjed a lábad!
Teljesül talán még mindegyik vágyad.
Talán más megteszi, amit én soha.
Talán még történik számodra csoda.

Kapsz mástól medencét, tornácos házat.
Autót, nyaralót, ékszert vagy százat.
Egy célra jó voltál, de ideje menni.
Menjél most máshová magokat enni!

Másoknak táljából csipegess magot!
Keressél más fészket, kényelmes nagyot!
Másokra erőltess ezernyi szokást!
Nem bírja szívem az állandó nyomást.

Angyalnak hittelek, nem ilyen tyúknak.
Édes kis baromfim, eredj most útnak!
Keressél magadnak máshol egy helyet!
Mássszál meg érette, azt akit lehet!

Tegnap még rám másztál, holnaptól másra.
Szívemnek legmélyén el vagy már ásva.
Baromfiudvarod jól körbeszartad.
Holnaptól más kakas kínlódjon rajtad!

A szerelem olyan

A szerelem olyan, akár egy verem.
Melynek a mélyén csak fájdalom terem.

A szerelem olyan, akár a halál.
Megrogyaszt mindig ha szívedbe talál.

A szerelem olyan, mint örvénylő folyam.
Magával sodorva vesztébe rohan.

A szerelem olyan, akár egy felhő.
Ködösen elborít amikor eljő.

A szerelem tüze perzselve éget.
Pusztító lángjai hozzák a véget.

A szerelem szárnyat bont, minden oly mesés.
Majd eljön a fájdalmas pofára esés.