Minden út egy irányba visz

Minden út egy irányba visz,
minden út egy irányba tart.
Utadon segíthet a hit,
de minden egy irányba hajt.

Bolyongasz mellékutakon,
azt hiszed el vagy tévedve.
Életed tömény unalom,
így gondolsz minden évedre.

Sokszor egy kitérőt teszel,
majd jő egy újabb fordulat.
Valamit magadhoz veszel,
egy irány minden mozdulat.

Forog a sorskerék veled,
nem tudod merre kell menned.
Mégiscsak valami vezet,
rájössz, hogy mit kéne tenned.

Elvezet célodhoz szépen,
utadnak ott lesz majd vége.
Átvezet ezernyi képen,
s eljő egy gödörnek széle.

Egyszercsak lelépsz az útról,
zuhansz a semmiben járva.
Nézel egy mélységes kútból,
s fényt látsz a sötétben szállva.

Látod? Már vártak itt téged,
megtetted amiért éltél.
Rádöbbensz soha sincs véged,
s gyönyörű amitől féltél.

Mostantól már csak az gyötör,
egy dolog gyülemlik benned.
Elmúlik mindez a gyönyör,
s tudod, hogy vissza kell menned.

Tűzhányó

Kitörni készülök, fortyog a lelkem.
Békét és megnyugvást, sehol sem leltem.
Vulkánként tombolok, folyik a láva.
Robbani készül már lelkemnek vára.

Füstfelhő felettem, földrengést keltek.
Köveket dobálok, sziklákat fejtek.
Mérgesen támadok, lángol az égbolt.
Hamuvá égetem, ami már rég volt.

Szórom a hamut, messze a tájra.
A szelekre bízom, ami még fájna.
Fújja el messzire, ne lássam többé!
Ami most fekete, váljon csak köddé!

Szívemre ráborul lassan a láva.
Megkövül lelkemnek mindegyik álma.
Nincsenek érzések, de nagy a teher.
Érzem, hogy lábamról lassanként lever.

Szép lassan kiégtem, elalszik lángom.
Fogok egy sziklát és magamra rántom.
Alszom a mélyben, és szunnyadok végleg.
Nem látok semmit már jónak és szépnek.

Álmodom, s tudom, hogy nem ilyen vagyok.
Odafenn csillagom fényesen ragyog.
Csillámlik, szikrázik a magas égen.
Tán újjáéledek, ahogyan régen.