Program

Apró kis sejt vagy, egy parányi lény.
Picike atom, egy halvány kis fény.
Egy aprócska gyertya, egy gyengécske Nap.
Egy végtelen füzetben, egy tépett kis lap.

A világgal egységben, picike pók.
Egyetlen könnycsepp, egyetlen csók.
Borzas kis madár, kit elfújt a szél.
Egy riadt kis egér, ki mindentől fél.

Te vagy a kezdet és Te vagy a vég.
Fájdalom vagy, mely a szívedben ég.
Csillag vagy, mely az égen ragyog.
Nyári Nap vagy és a téli fagyok.

Te vagy a tűz és Te vagy a víz.
Mindegyik ételben Te vagy az íz.
Te vagy a Föld és Te vagy az ég.
Te vagy a szeretet, Te vagy a jég.

Ezüstös Hold vagy, egy távoli fény.
Sötétben ragyogó, sugárzó lény.
Picike pont, mely egy darab világ.
A föld alól kibújó pici virág.

Picike magként a föld alatt élsz.
Megbújsz, és riadtan nyugalmat kérsz.
Talán majd egyszer, egy fényes napon.
Meglátod sorsod egy tépett lapon.

Mi van ott megírva? Talán tudod.
Talán csak sejted, vagy talán unod.
Tán tudod nem vagy más, csakis egy gép.
Egy sakktáblán figura, amely most lép.

Talán csak báb vagy, kit mozgat egy szál.
Egy tudatlan robot, ki programra vár.
Programod megkapod, minden adott.
Telnek az unalmas hétköznapok.

Teszed a dolgodat, megy már a gép.
A táblán a figura előre lép.
Teszed a dolgodat, mozgat a szál.
Odafenn talán már valaki vár.

BKV

Buszokkal robogunk.
Keréken szállunk.
Villamos síneken.
Bolyongva járunk.
Körbe egy vonalon.
Visz a sok kerék.
Bejárva városunk.
Közútját, s terét.
Viszünk hát magunkkal.
Barátod leszünk.
Kifelé figyel most.
Vigyázó szemünk.
Biztonság vesz körül.
Kívül és belül.
Vélünk a probléma.
Biztosan kerül.
Konfliktus nem érhet.
Vidáman szállunk.
Budán és Pesten.
Közúton járunk.
Városban vezetve.
Berreg a csengő.
Keréken száguldó.
Viharzó felhő.

Hibernáció

Jégvirágok nőttek szívemnek a helyén.
Aki melengette, elcsúszott a jegén.
Jégpáncél borítja, nem enged fel soha.
Ha még felolvadna, az lenne a csoda.

Jeges lett a szívem, megfagyott az arcom.
Régi értékeim, jégpáncélban tartom.
Réges-régi énem, magas hó borítja.
Minden érzésemet, jégpáncél szorítja.

Hóemberré fagytam, megdermedt a lelkem.
Hibernálódva van minden egyes sejtem.
Lenn a fagyos földben, jégkuckóban alszom.
Fagyos már a kezem, piros lett az arcom.

Fogam összekoccan, egész testem remeg.
Vacogok a hóban, de utálom a telet!
Minden olyan fagyos, az egész világ hideg.
Rázkódik már bennem, minden egyes ideg.

Talán őrült vagyok, egy rég megdermedt világ.
Kinek lelke mélyén, nem nő többé virág.
Végleg kővé fagytam, tavasz többé nincsen.
A hó alatt alszik, minden régi kincsem.