Lelkemnek mélyén ragyog egy bolygó.
Aranyló csillag, sebesen forgó.
Ömlik a fénye, akár egy folyam.
Amelyben szellemem messzire rohan.
Köröttem szalad a változó világ.
Sárguló növények, száradó virág.
Minden oly fordított, s szembejön velem.
Összefolyt minden, vagy káprázik szemem?
Néznek a világba, nem látnak engem.
Talán egy új irányt kéne már vennem.
Sodródni másfelé, lefelé az árral.
Együtt hömpölyögni a széles nagyvilággal.
2009. május 14., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése