Turul feltámadás III.

Egyszer volt hol nem volt zöld erdőnek mélyén.
Turulfiak ültek egy sziklának szélén.
Felnevelte őket egy kis fehér galamb.
Várja őket népük és még ezer kaland.

Vár rájuk hazájuk mely most nagyon messze.
Amelyre ráborult a sűrű, sötét este.
Gonosz bitorolja, szétlopta a karvaly.
Tele van a földje még rengeteg bajjal.

Készültek serényen mindketten a harcra.
A mindent elsöprő, végső diadalra.
Angyali Turulok tanították őket.
Köréjük egy fénylő napsugarat szőttek.

Védelmezte őket az aranyló Nap fénye.
Angyalként velük volt őseiknek vére.
Nagy szellemek voltak, kik előttük éltek.
Kik bátran harcoltak, semmitől sem féltek.

Vigyázták lépteik, szárnypróbálgatásuk.
Mindig melengették piciny fészekágyuk.
A szüleik voltak, két angyali madár.
Kiknek a számára nincs igazi halál.

A túlvilágról vissza angyalszárnyon szálltak.
Két szép gyermekükhöz gyakran visszajártak.
Kioktatták őket amire csak lehet.
Hullani fog tőlük a karvaly, mint a legyek.

Minden gonosznak majd letörik a csőre.
Visszaköltözhetnek a nagy sziklakőre.
Elindult két Turul a hazájába vissza.
Nem nyughatnak addig míg az nem lesz tiszta.

Kiűzik a karvalyt, nem hajtanak térdet.
Elzavarnak onnan minden gonosz férget.
Közben Turulhonban fellázadtak végre.
Várakozva néztek fel a kéklő égre.

Lázadtak a hegyek, lázadtak a völgyek.
Lázadtak az öreg, évszázados tölgyek.
Gáncsot vetettek a gonosz seregének.
Ágaikkal ellenállva sötét erejének.

Gyökerükkel végre összekapaszkodva.
Ősi földjeikhez bátran ragaszkodva.
Karvalynak nem adják soha semmi javuk.
Küzdenek ellenük, nem adják meg maguk.

Máshol rabolgasson ez a gonosz horda.
Nem lesznek bégető, gyáva birkacsorda.
Zavargások voltak, a nép lázadása.
Mindent elborító tenger áradása.

Sivalkodott nagyon a sok gonosz karvaly.
Érezték a vesztük, közel már a hajnal.
Oda is rendeltek még több gonosz férget.
Mérgeskígyók fajzatjai verték le a népet.

Ekkor megjelentek a Turulok az égen.
Erőtől duzzadva, ugyanúgy mint régen.
Mérgeskígyók fajzatjait bátran ostorozva.
Angyalok kísérték őket erőt sokszorozva.

Villámok cikáztak nyílhegyként az égen.
Felgyújtván a karvalyt, hogy mind porrá égjen.
Menekült a gonosz, megtisztult az ország.
A pokolba menekült minden rusnya jószág.

Örvendhettek végre az évszázados tölgyek.
Visszakaptak végre minden ősi földet.
Gyökereik mélyen a föld alá futottak.
Poklok kapujáig a gonoszhoz jutottak.

A sötétlelkű gonoszt rögtön körülfonták.
Tépve és cibálva a felszínre vonták.
Felakasztották a legmagasabb fára.
Mindenki gyalázta arrafelé járva.

Elpusztult a gonosz ezennel már végleg.
Hálát adott a nép a ragyogó égnek.
A büszke Turulfiak a fészkükre szálltak.
Minden az övék lett mire régen vágytak.

Turullányok szálltak le a magas égből.
A két madárhoz jöttek a nagy messzeségből.
Egymáséi lettek és boldogan éltek.
Vélük volt az Isten semmitől sem féltek.

Két Turulpár költött már a sziklás bércen.
Azonosak voltak lélekben és vérben.
Fiókáik lettek amerre csak láttak.
Integettek nékik büszke Turulszárnyak.

Sok száz Turul szárnya hasítja a szelet.
Vitorlázva szelik odafenn az eget.
Három színű zászlót lenget a lágy szellő.
Piros-fehér-zöldben minden bárányfelhő.

Fent a menyországban örvendett az Isten.
Karvalyképű madár soha többé nincsen.
Nem lesz élősködő, ki a markát tartja.
Nem lesz soha többé aki ilyen fajta.

Nem lesznek háborúk, szép lesz újra minden.
Minden rút ellenség elmenekült innen.
Nincsen már vezérük, így csak gyáva nyulak.
Turuloknak népe eszik, iszik, mulat.

Boldogabb lett végre mostantól a világ.
Piros-fehér-zöldben minden egyes virág.
Soha a világon nem nyaltak ők talpat.
Boldogan is éltek amíg meg nem haltak.