Zuhanok a végtelenbe, zuhanok a mélybe.
Zuhanok az ürességbe, a fekete éjbe.
Beszippantott a nagy semmi, suhanok a szélben.
Várnak rám a sötét árnyak odalent a mélyben.
Lezuhantam, összetörtem, fekszem lenn a porban.
Rég nem az az ember vagyok aki egyszer voltam.
Gondolkodom a múltamon, emlékeim fájnak.
Fejem fölött így az évek lassan tovaszállnak.
Száll az idő mint egy madár, suhannak az évek.
Egyszer tudom vége lesz és nyugovóra térek.
Oly egyhangú ez a világ, nem túl jó a porban.
Sokan vannak még előttem a végtelen sorban.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése