A sötétség követe

Sötétben csapkodó suhogó szárnyak.
Kövek közt bujdosó, suttogó árnyak.
Libbenő-lebbenő, átlátszó lények.
Figyelő szempárként picike fények.

Kippenő-koppanó, csoszogó lábak.
Vénséges tölgyeken, recsegő ágak.
Denevér cincog a vaksötét éjben.
Cikázik vadul, a susogó szélben.

Farkasok dalára ébred az erdő.
Lassanként elszáll egy fekete felhő
Ezüstös telihold sugarát hinti.
Fekete seregét magához inti.

Fák közt egy bagoly felhuhog sírva.
A sötétség követét életre hívja
Ébredj fel sírodból, támadj fel végre!
Tekints a holdra, a csillagos égre!

Mássz ki a föld alól, tiéd az éjjel!
Táplálkozz hússal, telítkezz vérrel!
Mozog egy földhalom, ébred a halál.
Jaj annak akit az útjában talál.

Elindult messzire, retteg a világ.
Amerre vándorol hervad a virág.
Lábának nyomában pusztul az élet.
Zsákjában ezernyi szenvedő lélek.

Elvitte őket a pokolnak árnya.
Mindüket örökös szenvedés várja.
Akit csak elkapott, kínlódik sírva.
Hajnalban visszatér vélük a sírba.