Városi forgatag

Lüktet a forgalom, rajzik a város.
Szívom a szmogot mi tüdőmre káros.
Mindenki mogorva, mindenki futna.
Lassabban biztosan előbbre jutna.

Sietve lökdösik egymást az utcán.
Taposnak lábamon, s egymásnak cuccán.
Mogorva emberek mennek a sorban.
Birkaként bégetve, füstben és porban.

Minden nap vívják a koromban harcuk.
Sötéten bámul a goromba arcuk.
Utálják egymást, a másiktól félnek.
Együtt a piszokban, mocsokban élnek.

Amikor megunom várnak a hegyek.
Kimegyek oda, hogy bolond ne legyek.
Eltűnök gyorsan az erdőnek mélyén.
Lógatom lábam a szikláknak szélén.

Tudom, hogy itt a nyár, szabad is leszek.
Nem fognak zavarni aljas kis kezek.
Egymással vívnak majd, le lesznek kötve.
Picike porondon egymásnak lökve.

Elmegyek messzire, vár rám a Balaton.
Ülök a vonatra, veszem a kalapom.
Jéghideg sör mellett süttetem hasam.
Fürdök a habokban, jólérzem magam.

Oly jó lesz ettől a várostól messze.
Enyém lesz mindegyik reggel és este.
Az fog csak bántani, vissza kell térnem.
Tudom, hogy életem köztük kell élnem.

Mégiscsak vannak itt gyönyörű hegyek.
Ahová megyek, hogy bolond ne legyek.
Eltűnök gyorsan az erdőknek mélyén.
A lombok közt pihenek, szakadék szélén.