Gyűlöllek!

Lelkemnek legmélyén te vagy a méreg.
Te vagy a pusztító, ártalmas féreg.
Te vagy kit gyűlölök, s lelkemet bántja.
Te vagy ki legmélyebb sebeim szántja.
Te vagy a fájdalom, hazugság, ármány.
Kinek a szíve csak fekete kátrány.
Gyűlöllek, megvetlek ameddig élek.
Fejedre pusztító átkokat kérek.
Minden kis értékem hamuvá égett.
Mindegyik álmom már rongyos és tépett.
Sohasem felejtem mit tettél velem.
Lelkemnek legmélyén gyűlölet terem.
Megbocsájtani ezt nem lehet soha.
Vigyen a pokolba Szent Mihály lova!
Mikor rád gondolok szikrázik szemem.
Ökölbe szorítom mind a két kezem.
Ez a mély gyűlölet sohasem felejt.
Nem voltál te sem más csakis egy selejt.
Aljas kis ribanc, a sötétség lánya.
Te vagy az alvilág mocskos kis árnya.
Vár reád lent már a pokolnak mélye.
Ahová nem jut a napsugár fénye.
Térj vissza, vár lent már apád és anyád!
Együtt lesz végre a tahó kis család.
Takarítsd el magad, nem kell itt szemét!
Mindig csak foglaltad valaki helyét.
Nesze hát itt van egy seprű és lapát.
Messzire utazol, csomagolj kaját!
Takarítsd el magad, várnak rád nagyon!
Ha nem mész magadtól, én csaplak agyon.
Ülj rá a seprűre, repülj el messze!
Enyém a napvilág, tiéd az este.
Örökkön-örökké gyűlöllek Mária!
Gyötörjön mindig a fekete mágia!
Üldözzön messzire, kínozzon téged!
Tépje ki szívedet, ontsa ki véred!
Talán már lehet, hogy mindennek vége.
Nem tudom mi lesz a gyűlölet bére.
Kihalt a szeretet, nincs is már helye.
Messzire vitte az elmúlás szele.