Galambszerelem

Egy réges régi bérház pókhálós padlásán,
beragyog a napfény a cserepek nyílásán.
Egy picike galambra világít sugára,
ki fészkén üldögél s így vár az urára.
Négy pici tojáson őrködik szerényen,
puha kis testével védi azt serényen.
Szerelmét fészkébe nagyon visszavárja,
egyszer csak hazatér édes pici párja.
Visszatér boldogan fészkéhez sebtében,
csókot ád néki a kedvese reptében.
Nézi az otthonát renben van e minden,
s búgja a párjának hazaértem kincsem.
Hoztam én galambom éltető magokat,
szedtem fel morzsákat, kicsiket-nagyokat.
Add ide a csőröd, s csókkal adom néked,
hiszen véled kis galambom gyönyörű az élet.
Azután elrepül sebesen szárnyalva,
féktelen örömét kicsit sem árnyalva.
Repül a szél szárnyán, s leszáll egy kis téren.
Kenyérmorzsát csipeget, hogy ne maradjon éhen.
Arra jár egy csúzlis fiú s megcélozza testét,
sajnos ez a szegény pára nem él még egy estét.
Megcélozza és meglövi, majd egy pici élet,
az emberi gonoszságtól ily könnyen ér véget.
Ezalatt fent a padláson anyja tolla alatt,
megreped egy pici tojás és új élet fakad.
Előbújik a világra egy picike galamb,
édesanyja dédelgeti mert a szíve arany.
Nemsokára jön apukád édes pici kincsem,
nem is tudja szegény pára, hogy az meghalt, nincsen.
Szeretgeti fiókáját ki régóta vágya,
s halott párját galambszíve vissza-visszavárja.
Pici lelke nem gondolja mi történt a téren,
nincs többé ki magokat hoz, hogy ne maradjon éhen.
Megy az idő, telik-múlik s beköszönt az este,
egy kis galamb ül a tetőn az ő párját lesve.
Nem jött haza ma éjszaka édes pici párom,
nem tudom, hogy merre lehet, de én visszavárom.
Érkezik egy másik galamb s bánatosan súgja,
a Te párod pici gerle átköltözött túlra.
Meglőtte egy gonosz gyermek s eltávozott lelke,
de szívünkben örökké él, s nem lesz elfelejtve.
Sírdogál a piciny galamb, szemeiben könnyek,
nehéz kő van a szívemen amely nem lesz könnyebb.
Visszatérek hát fészkembe apró fiókámhoz,
hazatérek édes pici három tojáskámhoz.
Ezalatt a padlástérben ugyanezen éjjel,
három pici tojáska tört darabokra széjjel.
Meglazult egy tetőcserép fent az egyik lécen,
ráesett a tojásokra s egy sem maradt épen.
Egyetlen egy kis fióka aki tovább élhet,
akiért az anyja szíve aggódhat és éghet.
Csak egy pici kit elkerült a szörnyűséges végzet,
aki még a szüleinek nyomdokába léphet.
Visszatér az anyja s látja mi történt míg elment,
újabb könnyek bújtak elő, mit szárnyával elkent.
Korán reggel kint a tetőn szomorúan búgta,
nem kezdhetek új életet, nem is vágyom újra.
Éhes az én kis fiókám, el kell most hát mennem,
hozok ételt kicsinyemnek s nékem is kell ennem.
Elszállt hát a messzeségbe, de fent a padláson,
egy nagy cirmos lopakodott fel a gerendákon.
Elkapta a kis fiókát és felfalta nyomban,
ürességet hagyva fent a pici galamb honban.
Hazatért az anyagalamb s szomorúan látta,
azt amit a gonosz cirmos neki hagyott hátra.
Egy-két vércsepp, s pár tollpihe ami hátramaradt,
az anyagalamb pici szíve végleg meg is szakadt.
Értelmetlen lett az élet mert akit csak szeret,
angyalként a mennyországban van a felhők felett.
Így merengett kis fészkében búsan, egymagában,
míg fény támadt, angyali fény a szürke félhomályban.
Megjelent ott pici párja és magához hívta,
galambszíve ezt a terhet nem sokáig bírta.
Abbamaradt dobogása, s párjához szállt lelke,
végre újra egyesültek a múltat elfelejtve.
Négy kis lélek várt reájuk a csillagok között,
hová piciny galamblelkük végleg elköltözött.
Az ő lelkük belebegett az aranyló fénybe,
és ennek a történetnek vége, fuss el véle!