Nagy szavak voltak amiket mondtál.
Lelkemre álmokból hálókat fontál.
Idővel rájöttem, ezek csak szavak.
Az álmoknak hálója szerteszét szakad.
Igazat nem szóltál egyszer sem, soha.
Ha igazat beszélnél az lenne csoda.
Sohasem szerettél, játszottál velem.
Csapdába ejtett egy szűk sötét verem.
Rabságba ejtettél, mély volt a gödör.
Azóta lelkemben fájdalom gyötör.
Ki tudtam mászni, ez Isteni csoda.
Mégiscsak megmaradt rajtam a nyoma.
Véreznek sebeim, vérzik a lelkem.
Minden mi kínoz azt mélyebbre rejtem.
Elfojtott könnyeim kövekké váltak.
Kimondott átkaim fejedre szálltak.
Elmúlt a szerelem, gyűlölet maradt.
Minden kis mocska a lelkedre ragadt.
Fekete lettél és nem vagy már tiszta.
Pokloknak legmélyén várnak már vissza.
Eljő a pillanat, s lecsukod szemed.
Egy hatalmas kondérban készítik helyed.
Ágyazzák fekhelyed a kénköves bűzben.
Elhamvadsz végleg a tisztítótűzben.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése