Tudom amit tudok

Visz az ár magával,
elnyelnek a habok.
Sorsomat megírták,
sejtem miért vagyok.

Tudom miért voltam,
sejtem miért leszek.
Tudom, hogy mit tettem,
azt is, amit teszek.

Sejtem a jövőmet,
ismerem a múltat.
Ismerem a kést is,
mellyel hátbaszúrtak.

Láttam sok szemetet,
néha egy kis szépet.
Elémtár az Isten,
százezernyi képet.

Ismerem az utat,
amit kéne járnom.
Mégis csak eltérít,
töménytelen álmom.

Az útról letérek,
eltévedek néha.
Mert az álmaimban,
egész más a téma.

Más utakat látok,
és mások a képek.
Más az a fűcsomó,
amelyikre lépek.

Megremeg alattam,
szétnyílik egy sávon.
Mélybehúz magával,
a rengeteg álom.

Mért nem arra mentem?
Márpedig én tudtam.
Álmaim követve,
jól magamba rúgtam.

Ismertem a múltat,
sejtettem a jövőt.
Mégis előhúztam,
a magasba törőt.

Álmodtam magamnak,
két gyönyörű szárnyat.
Közben mélybe húztak,
a rámtörő árnyak.

Földe is zuhantam,
összetörtem magam.
Már senki sem érti,
elhalkuló szavam.

Fekszem csak a földön,
jönnek régi képek.
Álmok tengeréből,
valóságba lépek.

Lassan értem jönnek,
lassan utolérnek.
Lassan az álmaim,
nyugovóra térnek.