Mohos sírkövek,
elszáradt virágok.
Lerombolt falvak,
ellopott világok.
Széttépett családok,
széttépett városok.
Szétszabdalt földeken,
veszteglő vámosok.
Hazánkat bitorló,
örjöngő győztesek.
Sírnak a bérceink,
sírnak a fenyvesek.
Régi szép időknek,
illanó ködében.
Szellemek dalolnak,
hegyeink tövében.
Dalolják, egyszer majd
felvirrad hajnalunk.
Lovunkon büszkén,
majd előre nyargalunk.
Ragyogó Napsugár,
hamvaszt majd szemetet.
Istenünk küld rájuk,
viharos szeleket.
Elsöpör mindent,
mi lázadna ellenünk.
Istenünk, és hitünk,
legnagyobb fegyverünk.
Újra a miénk lesz,
gyönyörű országunk.
Nagy lesz majd szép hazánk,
Isteni oltárunk.
A Turul szárnyal, és
vidáman így dalol.
Ki minket támadna,
mindenki meglakol.
Eljő egy szebb jövő,
eljő a virradat.
Elmúlik végre,
e szomorú pillanat.
Kitartás testvérek!
Most mindent megteszünk.
Ha együtt csináljuk,
soha el nem veszünk.
2008. január 6., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Szewa Zoli!
Néhány hónapja ismerem ezt a verset. A neten találtam rá, már nem tudom hol, de megtetszett. Benne van minden, amit a Trianoni átok adott nekünk. Rákerestem a neten, hogy vajon ki írhatta, és így találtam rád! Szeretnék gratulálni érte! Nagyon szép és igaz költemény. :D
Ha ráérsz, látogass meg a http://mathias-site.gportal.hu oldalon. Van néhány érdekesség. Nem csak ezzel kapcsolatban, ott minden megvan, ami engem foglalkoztat.
Üdv!
Mathias
Megjegyzés küldése