Végtelen körök

Csak egy pillanat az élet,
egyetlen szemhunyás.
Egyetlen másodperc,
s új útra indulás.

Élünk és meghalunk,
újra és örökre.
Új útra indulunk,
s végtelen körökre.

Egyetlen pillanat,
mely mégis szenvedés.
Fájdalom, bosszúság,
s új útra engedés.

Új úton haladunk,
egy régit lezárunk.
Érzelmi viharban,
könnyektől elázunk.

Viharos forgószél,
örvénylik köröttem.
Fekete fellegek,
gyűlnek most fölöttem.

Mégis az út végén,
ott vár a fényesség.
Napsugár melege,
boldogság, békesség.

Úszok egy nagy folyón,
az élet árjában.
Vergődök örvényben,
sötétség árnyában.

Lehúznak a mélybe,
s újra kibukkanok.
Hullámok taraján,
szárazra huppanok.

Vár rám az égi út,
várnak a csillagok.
Átlépek egy határt,
jelzem, hogy itt vagyok.

Átéltem sokmindent,
most ide érkeztem.
Hibáztam eleget,
tudom, hogy vétkeztem.

Indulok új útra,
hibáim elfedem.
Szellemem életre,
új testbe engedem.

Járom az új utat,
és a sok állomást.
Vonatom elindult,
s hozza a változást.

Robogok előre,
visznek a kerekek.
Eltérít sokfelé,
gyűlölet, szeretet.

Visznek a vágányok,
hegyen és völgyön át.
Ha néha kisiklok,
öltök egy új ruhát.

Néha már fájdalmas,
ez a sok áldozat.
Néha már fárasztó,
a rengeteg változat.

Néha a sors könyve,
túlzottan bonyolult.
Néha az életem,
kínzóan nyomorult.

Várom az út végét,
hisz ez csak pillanat.
Tűnik az éjszaka,
s eljő a virradat.

Kár, hogy ez múlandó,
mert újra itt vagyok.
Odafenn csillagom,
tüzesen felragyog.

Szikrázón rámragyog,
cinkosan rámkacsint.
Új útra engedő,
sugara búcsút int.

Elenged egy picit,
és mégsem örökre.
Átküld egy világba,
végtelen körökre.