Állok fenn egy sziklás meredélynek szélén,
kicsinyke patak fut a szakadék mélyén.
Egy percre megállok, s kiáltok a mélybe,
a hegyek visszhangozzák a süvítő szélbe.
Elegem van ebből a gonosz világból,
ebből az állandó szeretethiányból.
Tán ugrani kéne, a süvítő szélbe,
s végtelenül zuhanni lefelé a mélybe,
akkor talán végre, eljönne a vége.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése