Megalkuvás nélkül mentem, saját úton haladtam,
rengetegen meggyűlöltek, s a körön kívül maradtam.
Maradtam egy társaságban, amely ki van rekesztve,
maradtam egy IGAZSÁGNÁL, mit e csoport szeretne.
Hirdetve az IGAZSÁGOT, aminél leragadtam,
nem árultam zsákbamacskát, a körön kívül maradtam.
Emberek, ott bent a körben! Körbeállunk titeket,
s látjuk mind egy nagytükörben, újra lesz még kikelet.
Nem lennék én soha boldog, ha ott belül lehetnék,
nem kell hátszél körötökböl, szabadságot szeretnék.
Maradok a körön kívül, hol testvéreim maradtak,
megmarad a lelkiségem s megmaradok szabadnak.
Maradjatok körbe zárva, önkéntesen, rabságban,
láncraverve, vasgolyóval, bilincsekben, fogságban.
Börtönötök marad a kör, amelybe más nem léphet,
ahová más bebocsájtást soha-soha nem kérhet.
Az ördögi kör köröttetek mindörökre bezárul,
s odakerül minden zsivány ki másokat elárul.
2007. október 31., szerda
A halász éneke
Egyszer volt hol nem volt, volt egy szegény ember,
szerény kis életét ellátta a tenger.
Minden egyes hajnal az első napsugárral,
kievezett pirkadattal pici ladikjával.
Halászni indult el minden egyes reggel,
várt reá minden nap a tajtékzó tenger.
Ringatta vágyai hullámzó nagy vize,
a tengerhez kötötte élete és szíve.
Háborgó tengernek habjain megragadt,
pici kis csónakján nap mint nap így haladt.
Egyszer egy szép napon ahogy így halászgat,
hallott egy dallamot amely egy varázslat.
A tengernek habjából jött elő dalolva,
egy gyönyörű szépleány a halászhoz hajolva.
Csókokat hintett a szegénynek szemére,
örökös álmokat küldve a fejére.
Lehúzta tengernek hínáros mélyére,
örökös homály jött szemének fényére.
Most egy üres ladik siklik a hajnali csendben,
s egy halász dala arról dalol, nála minden rendben.
Ködös a láthatár, viharos a tenger,
mégis a ladikján ott a szegényember.
Bolyongó kísértet szegénynek szelleme,
kit elnyelt örökre álmai tengere.
szerény kis életét ellátta a tenger.
Minden egyes hajnal az első napsugárral,
kievezett pirkadattal pici ladikjával.
Halászni indult el minden egyes reggel,
várt reá minden nap a tajtékzó tenger.
Ringatta vágyai hullámzó nagy vize,
a tengerhez kötötte élete és szíve.
Háborgó tengernek habjain megragadt,
pici kis csónakján nap mint nap így haladt.
Egyszer egy szép napon ahogy így halászgat,
hallott egy dallamot amely egy varázslat.
A tengernek habjából jött elő dalolva,
egy gyönyörű szépleány a halászhoz hajolva.
Csókokat hintett a szegénynek szemére,
örökös álmokat küldve a fejére.
Lehúzta tengernek hínáros mélyére,
örökös homály jött szemének fényére.
Most egy üres ladik siklik a hajnali csendben,
s egy halász dala arról dalol, nála minden rendben.
Ködös a láthatár, viharos a tenger,
mégis a ladikján ott a szegényember.
Bolyongó kísértet szegénynek szelleme,
kit elnyelt örökre álmai tengere.
2007. október 26., péntek
Requiem 56
AZ ALÁBBI VERSRE BÜSZKE VAGYOK, MERT A MAGNA HUNGARIA DALT CSINÁLT BELŐLE. NEKIK ÍRTAM. REMÉLEM TÖBB IS LESZ ILYEN. http://magnahungaria.uw.hu/
Egy Budapest srác tizenhat évesen, kiállt a térre hol harc dúlt véresen.
A tömegre lőttek, de Ő mégsem várt, egy független hazáért közéjük állt.
Megszállták a hazáját, tudja már rég, felette vörösen lángol az ég.
A kezében fegyver, s előre lép, a géppisztoly hangja a fülébe tép.
Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.
Ne feledd el soha, mit Ő tett a nemzetért.
Ne feledd el sohasem a tengernyi szenvedést.
A független hazáért a géppisztoly hangja szólt.
Az egyetlen szent ügyért a hősöknek vére folyt.
A golyók csak szállnak, de semmitől sem fél, hazáját megvédi ameddig él.
A fájdalom hirtelen húsába tép, és tudja, hogy számára itt van a vég.
Az élete pereg, mely rövidke volt, az utolsó szava is eképpen szólt.
A hazáért éltem, a szent ügyért haltam, most megszállók lábai taposnak rajtam.
Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.
De megérte nekem az életem adnom, mert hazámat mindennél előbbre tartom.
A barikádok mögött már kihalt a tér, mindenütt holtak és mindenütt vér.
A hősöknek lelke már aludni tért, hát gyújts te is gyertyát a halottakért.
A hazáért éltek, a hazáért haltak, nem voltak szolgák és nem nyaltak talpat.
A jeltelen síroknál süvít a szél, emlékük mindig a szívünkben él.
Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.
Ne feledd el soha, mit Ő tett a nemzetért.
Ne feledd el sohasem a tengernyi szenvedést.
A független hazáért a géppisztoly hangja szólt.
Az egyetlen szent ügyért a hősöknek vére folyt.
Egy Budapest srác tizenhat évesen, kiállt a térre hol harc dúlt véresen.
A tömegre lőttek, de Ő mégsem várt, egy független hazáért közéjük állt.
Megszállták a hazáját, tudja már rég, felette vörösen lángol az ég.
A kezében fegyver, s előre lép, a géppisztoly hangja a fülébe tép.
Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.
Ne feledd el soha, mit Ő tett a nemzetért.
Ne feledd el sohasem a tengernyi szenvedést.
A független hazáért a géppisztoly hangja szólt.
Az egyetlen szent ügyért a hősöknek vére folyt.
A golyók csak szállnak, de semmitől sem fél, hazáját megvédi ameddig él.
A fájdalom hirtelen húsába tép, és tudja, hogy számára itt van a vég.
Az élete pereg, mely rövidke volt, az utolsó szava is eképpen szólt.
A hazáért éltem, a szent ügyért haltam, most megszállók lábai taposnak rajtam.
Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.
De megérte nekem az életem adnom, mert hazámat mindennél előbbre tartom.
A barikádok mögött már kihalt a tér, mindenütt holtak és mindenütt vér.
A hősöknek lelke már aludni tért, hát gyújts te is gyertyát a halottakért.
A hazáért éltek, a hazáért haltak, nem voltak szolgák és nem nyaltak talpat.
A jeltelen síroknál süvít a szél, emlékük mindig a szívünkben él.
Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.
Ne feledd el soha, mit Ő tett a nemzetért.
Ne feledd el sohasem a tengernyi szenvedést.
A független hazáért a géppisztoly hangja szólt.
Az egyetlen szent ügyért a hősöknek vére folyt.
2007. október 24., szerda
Ébredj!
Nem veszed észre, hogy irányítanak?
Az agyadba beoltott, betáplált szavak.
A képernyőt bámulod s így szívod magadba,
önmagad teljesen tagadva s feladva.
Véleményed saját, vagy amit beszélnek?
Mivé lett életed, hová tűnt reményed?
Egy saját gondolat mely lelkedet hajtja.
Nem vagy megvezetve? Gondolkodj el rajta!
Nem veszed észre, hogy hiába van szavad?
Meghallgat valaki? Így sem leszel szabad.
Üres tekintetük a képernyőt nézi,
a hazugságot saját igazának véli.
Mert vannak, kik azt hiszik mit beléjük beszélnek.
Közben a valódi igazságtól félnek.
Nem látsz? Hiába nézel?
Elkábítanak tejjel és mézzel?
Hát hol van a kánaán mit belédbeszéltek?
Hol van az édenkert, való lett reményed?
Hol van hát? Nézz körül! Látod?
Hová lett szerelmed és igaz barátod?
Ki maradt melletted? Ki áll ki most érted?
Úgy történt e minden ahogyan Te kérted?
Ne hazudj magadnak! Magadnak soha.
Nem látod e világ miért oly mostoha?
Most mit érzel? Szabad vagy,
vagy rabszolga lélek?
Dolgozol naphosszat s mennyi a béred?
Annyit sem mondanak, hogy köszönöm szépen!
Úgy van mint gondoltad, vagy pedig másképpen?
Önmagad vagy vajon, vagy átgyúrtak, formáltak?
Szabad vagy teljesen, vagy kalitkába zártak?
Vége az álomnak ébredj fel végre,
lépj ki a sötétböl a vakító fénybe!
Szakítsd ki szellemed az elképzelt világból,
s ne engedj befolyást ebből az irányból!
Nézz körül újra és nyisd ki a szemed!
A nagyvilág újra kitárul neked.
Szabad akarsz lenni? Valóban szabad?
Ne hallgass szavukra, szakítsd el magad!
Legyen már végre egy önálló gondolat,
ne legyél rabszolga, irányítsd sorsodat!
Legyen saját hited, saját véleményed.
Valóra válthatnád álmodat, reményed.
Szabadon szárnyalni vagy szolgaként élni?
Mi éri meg jobban? Az igazságtól félni?
Gondolkozz! Megéri? Élet így az élet?
Csak élő halott vagy, üres és kiégett.
Mert mindent elhiszel amit csak mondanak,
sziszegő kígyóként lelkedbe rontanak.
Szívedbe mérgükkel mélyen belemarnak,
zombiként azt teszed amit csak akarnak.
Ébresztő soraim ezennel lezárom.
Ébredj hát magadra! VÉGETÉRT AZ ÁLOM.
Az Igazság!
Egy eltorzult világban, hol elvették hazádat,
hol ellen kell állnod a gonoszok hadának.
Mert, hogy ha Magyar vagy gonosznak mondanak,
kik másság nevében gyermeket rontanak.
Azt mondják tagadd meg sok Magyar ősödet,
többé már e világ nem szülhet hősöket.
Természetellenes korcsosult másságok,
a Magyar emberek sírjait ássátok.
Szivárvány parádé, kábszer és rombolás,
az utcán megrontó észtvesztett tombolás.
Nem mered kivinni utcára gyermeked,
tudod, hogy hadjárat folyik most ellened.
Most én vagyok a gonosz ebben a világban?
Azért mert hazámat csodáltam, imádtam?
Én most is csodálom s örökké imádom,
hiába gyűlöltök ezen a világon.
Lehet, hogy hiszitek ki vagytok választva?
Pedig a gonosszal el vagytok árasztva.
Én eltűröm azt is, hogy gonosznak mondjatok,
hogy tűzbe vessetek vagy vízbe dobjatok.
Hazámat megvédem, tőletek nem félek,
míg élek harcolok s győzelmet remélek.
Tudom most azt mondod én vagyok ellened,
miközben rámcélzod megtöltött fegyvered.
Én meg csak azt mondom védem a hazámat,
gyermekem, kedvesem, apámat, anyámat.
Gonosz vagyok azért mert védem a gyermekem?
Azért mert a drogot a kezéből elveszem?
Mert amit te adnál, én azt nem engedem,
inkább a lázadást ellened szervezem.
Álarcod letépem hiába hordozod,
köpenyed akárhogy toldozod-foldozod.
Az IGAZSÁG kilátszik megszakadt résein,
élezem megcsorbult kardjaim s késeim.
Tudom, hogy legyőzlek téged egy hajnalon,
közeleg az idö s eljön az alkalom.
Rettegj mert legyőzöm választott fajodat,
Hazámban Úr leszek s ellátom bajodat.
Szép Magyar hazámra Isteni Fény ragyog,
mert szülőföldemen itthon most én vagyok!
Nem kérek!
Nem kérek cukorkát! Nem kérek drogot!
Nem kérek tőled én emberi jogot!
Nem vagyok pedofil, nem vagyok meleg!
Nem kell az országod, nem megyek veled!
Nem kell mit te adnál szakállas bácsi!
Nem szeretnélek a hazámban látni.
Cibálom szakállad, megtépem hajad,
tudom, hogy belőled gonoszság fakad.
Vélem az Igazság, vélem az Isten,
hűség és becsület egyetlen kincsem.
Nem adom el soha értékem néked,
nem adom lelkemet hiába kéred!
Nem kérek tőled én emberi jogot!
Nem vagyok pedofil, nem vagyok meleg!
Nem kell az országod, nem megyek veled!
Nem kell mit te adnál szakállas bácsi!
Nem szeretnélek a hazámban látni.
Cibálom szakállad, megtépem hajad,
tudom, hogy belőled gonoszság fakad.
Vélem az Igazság, vélem az Isten,
hűség és becsület egyetlen kincsem.
Nem adom el soha értékem néked,
nem adom lelkemet hiába kéred!
2007. október 20., szombat
Álmodozás
Nézem az égboltnak ragyogó tengerét,
elűzöm magamtól gondjaim fellegét.
Szabaddá engedem megfáradt szellemem,
szárnyalva hajózok a csillagtengeren.
Csalogat a csillagoknak pislákoló fénye,
búcsút int a földi világ sokmilliárd lénye.
Elrugaszkodtam a földtől, a messzi végtelenbe,
színt varázsol a sok csillag szürke életembe.
Képzeletem elszabadult, s messze-messze szárnyal,
a szellemem találkozik néhány sötét árnnyal.
Gonosz árnyak taszítanak a szédítő mélybe,
de lelkem belekapaszkodik a süvítő szélbe.
Visszaemel a magasban úszó felhők fölé,
s visszatérek, fel az égbolt ékszerei közé.
Szállok köztük szélsebesen, angyalokat látok,
fényár lebeg körülöttük és feléjük szállok.
Így szól egy hang: Hé, kishaver, térj vissza a földre!
Szállj már le a felhők közül, s nézzél lassan körbe!
Majd meredten és bágyadtan lassan körbelesek,
s hirtelen egy más világból jól pofára esek.
elűzöm magamtól gondjaim fellegét.
Szabaddá engedem megfáradt szellemem,
szárnyalva hajózok a csillagtengeren.
Csalogat a csillagoknak pislákoló fénye,
búcsút int a földi világ sokmilliárd lénye.
Elrugaszkodtam a földtől, a messzi végtelenbe,
színt varázsol a sok csillag szürke életembe.
Képzeletem elszabadult, s messze-messze szárnyal,
a szellemem találkozik néhány sötét árnnyal.
Gonosz árnyak taszítanak a szédítő mélybe,
de lelkem belekapaszkodik a süvítő szélbe.
Visszaemel a magasban úszó felhők fölé,
s visszatérek, fel az égbolt ékszerei közé.
Szállok köztük szélsebesen, angyalokat látok,
fényár lebeg körülöttük és feléjük szállok.
Így szól egy hang: Hé, kishaver, térj vissza a földre!
Szállj már le a felhők közül, s nézzél lassan körbe!
Majd meredten és bágyadtan lassan körbelesek,
s hirtelen egy más világból jól pofára esek.
Bűnhődés
Kőszívű ember volt, csak a pénz mozgatta,
emberi szenvedés sohasem izgatta.
Egyszer csak élete fonala megszakadt,
egy pillanatt alatt, a kőszíve meghasadt.
Összetört szívéből élete kiszállott,
vagyonát széthordták, mire úgy vigyázott.
Szellemét a háza, jól magába zárta,
szobáról-szobára, sokszor be is járta.
Mivel nem szeretett, soha nem szerették,
pénzéhes emberek, a halálát nevették.
Láthatott házában szenvedélyt, szerelmet,
fájdalom gyötörte, s nem kapott kegyelmet.
Gyötörte, kínozta bűneinek terhe,
sznvedés járta át, sajgott nagyon lelke.
Ha újra élhetne, másképpen csinálná,
a szeretet virágját ápolná, vigyázná.
Gyönyörű virágja bontana rügyeket,
kihűlő szívekben gyújtana tüzeket.
Nem aludna soha bennük a szeretet lángja,
ami rosszat elkövetett, mindörökre bánja.
Nem segít semmi már, mindene elveszett,
nem jutott semmire, hiába tervezett.
Egy ember ki nem tudta, mi az, hogy szeretet,
kit az időnek magánya magába temetett.
emberi szenvedés sohasem izgatta.
Egyszer csak élete fonala megszakadt,
egy pillanatt alatt, a kőszíve meghasadt.
Összetört szívéből élete kiszállott,
vagyonát széthordták, mire úgy vigyázott.
Szellemét a háza, jól magába zárta,
szobáról-szobára, sokszor be is járta.
Mivel nem szeretett, soha nem szerették,
pénzéhes emberek, a halálát nevették.
Láthatott házában szenvedélyt, szerelmet,
fájdalom gyötörte, s nem kapott kegyelmet.
Gyötörte, kínozta bűneinek terhe,
sznvedés járta át, sajgott nagyon lelke.
Ha újra élhetne, másképpen csinálná,
a szeretet virágját ápolná, vigyázná.
Gyönyörű virágja bontana rügyeket,
kihűlő szívekben gyújtana tüzeket.
Nem aludna soha bennük a szeretet lángja,
ami rosszat elkövetett, mindörökre bánja.
Nem segít semmi már, mindene elveszett,
nem jutott semmire, hiába tervezett.
Egy ember ki nem tudta, mi az, hogy szeretet,
kit az időnek magánya magába temetett.
Kísértetek
Temető közepén, nyílnak a sírboltok,
föld alól szállnak fel, gomolygó ködfoltok.
Két kóbor kísértet a sírok közt beszélget,
életről-halálról, s múltjukról mesélnek.
Hová lett életünk? Mivé tett halálunk?
Nyugalmat talán már soha sem találunk?
Hol van a fényesség? Hol van a túlvilág?
Elhagyott sírunkon szárad a sok virág.
Elhagyott életünk, elhagyott Istenünk,
egyedül maradtunk, itt senki sincs velünk.
Azért, mert nem volt a szívünkben szeretet,
s minket az anyaföld magába temetett.
Nem kellünk Istennek, nem fájunk Hazának,
ördögnek sem kellünk, nem visz el magának.
Nincs már több hazugság, nincs már több ígéret,
bolyongunk örökké, ez lett az ítélet.
Jajgatnak sírjuknál a kóbor szellemek,
hantjukra nem néznek reá az emberek.
Átnéznek rajtuk az időknek távolán,
alakjuk elveszik a ködpára fátyolán.
Hajnalhasadáskor, mikor üt az óra,
eltűnnek a földben minden kakasszóra.
föld alól szállnak fel, gomolygó ködfoltok.
Két kóbor kísértet a sírok közt beszélget,
életről-halálról, s múltjukról mesélnek.
Hová lett életünk? Mivé tett halálunk?
Nyugalmat talán már soha sem találunk?
Hol van a fényesség? Hol van a túlvilág?
Elhagyott sírunkon szárad a sok virág.
Elhagyott életünk, elhagyott Istenünk,
egyedül maradtunk, itt senki sincs velünk.
Azért, mert nem volt a szívünkben szeretet,
s minket az anyaföld magába temetett.
Nem kellünk Istennek, nem fájunk Hazának,
ördögnek sem kellünk, nem visz el magának.
Nincs már több hazugság, nincs már több ígéret,
bolyongunk örökké, ez lett az ítélet.
Jajgatnak sírjuknál a kóbor szellemek,
hantjukra nem néznek reá az emberek.
Átnéznek rajtuk az időknek távolán,
alakjuk elveszik a ködpára fátyolán.
Hajnalhasadáskor, mikor üt az óra,
eltűnnek a földben minden kakasszóra.
2007. október 19., péntek
Meghalt bennem
Lelkem mélyén meghalt bennem,
valami, mi szép volt.
Nem is tudom mi lehetett,
de már épp elég volt.
Talán egyszer nagyon régen,
más voltam ott belül.
Talán a halott helyébe,
másik ember kerül.
Valami ott meghalt bennem,
megölték a kígyók.
Elűzték és meggyilkolták,
a véremet szívók.
Eltűnt így hát már belőlem,
már csak halott lélek.
Szeretetemet megölte,
ez a rohadt élet.
Meg már soha nem bocsájtok,
tán már nem is lehet.
Nem hiszem, hogy van még olyan,
aki tisztán szeret.
valami, mi szép volt.
Nem is tudom mi lehetett,
de már épp elég volt.
Talán egyszer nagyon régen,
más voltam ott belül.
Talán a halott helyébe,
másik ember kerül.
Valami ott meghalt bennem,
megölték a kígyók.
Elűzték és meggyilkolták,
a véremet szívók.
Eltűnt így hát már belőlem,
már csak halott lélek.
Szeretetemet megölte,
ez a rohadt élet.
Meg már soha nem bocsájtok,
tán már nem is lehet.
Nem hiszem, hogy van még olyan,
aki tisztán szeret.
Merülés
Végtelen merülök a széles óceánban,
ahol igazgyöngyként régen rádtaláltam.
Elvesztettem kincsem, nincs már aki ragyog,
s nélküled kedvesem, oly egyedül vagyok.
Hullámok csaptak fel hirtelen felettem,
s elvitték gyöngyszemem akit úgy szerettem.
Most merülök lefelé, az óceán mélyére,
s búsan gondolok szerelmünk végére.
Fojtogat a légszomj, elsötétül szemem,
tudom, hogy majd egyszer átveszik a helyem.
Én pedig maradok az éhes cápák között,
akik itt úszkálnak már a hátam mögött.
Megmarják szívemet, a húsomba tépnek,
megérezték szagát a kiömlő vérnek.
Nem maradt más semmi, csak múltbeli vétkek,
néma csalódások, üresség, emlékek.
Talán majd rádtalál, valaki egy napon.
De fog e szeretni majd ennyire nagyon?
Majd kisírt arcodon folynak le a könnyek,
mert mindig újabb reménységek, csalódások jönnek.
Talán elgondolkodsz sok szomorkás napon,
hogy egyszer volt valaki, ki szeretett nagyon.
ahol igazgyöngyként régen rádtaláltam.
Elvesztettem kincsem, nincs már aki ragyog,
s nélküled kedvesem, oly egyedül vagyok.
Hullámok csaptak fel hirtelen felettem,
s elvitték gyöngyszemem akit úgy szerettem.
Most merülök lefelé, az óceán mélyére,
s búsan gondolok szerelmünk végére.
Fojtogat a légszomj, elsötétül szemem,
tudom, hogy majd egyszer átveszik a helyem.
Én pedig maradok az éhes cápák között,
akik itt úszkálnak már a hátam mögött.
Megmarják szívemet, a húsomba tépnek,
megérezték szagát a kiömlő vérnek.
Nem maradt más semmi, csak múltbeli vétkek,
néma csalódások, üresség, emlékek.
Talán majd rádtalál, valaki egy napon.
De fog e szeretni majd ennyire nagyon?
Majd kisírt arcodon folynak le a könnyek,
mert mindig újabb reménységek, csalódások jönnek.
Talán elgondolkodsz sok szomorkás napon,
hogy egyszer volt valaki, ki szeretett nagyon.
Miért kell?
Miért kell szenvedni? Mért kell, hogy fájjon?
Mért kell, hogy tudatom semmivé váljon?
Miért nem lehetek, az, aki vagyok?
Miért csak fájdalmat, gyötrelmet kapok?
Miért nem változhat széppé most minden?
Miért kell hinnem, hogy boldogság nincsen?
Miért oly keserű az egész élet?
És ez az egész majd mikor ér véget?
Mi ez az egész, mi körülvesz folyton?
Miért is szorul most össze a torkom?
Mit látok, amikor tükörbe nézek?
Mi az a szívemben, mit belül érzek?
Mi ez a gyűlölet? Mi ez a harag?
Lelkemnek legmélyén még meddig marad?
Hogy tör fel belőlem, és milyen mélyről?
Mekkora vihar jön elő az égből?
Miért e sok felhő? Miért e zápor?
Két szemem előtt meg mi ez a fátyol?
Mi ez, mit előlem elrejt és takar?
Mi az mit szellemem oly bőszen akar?
Miért nem kaphatom meg amit keres?
Az étlapon miért van feketeleves?
Miért e vergődés, mi ez a vihar?
Miért van, hogy minden érzésem kihal?
Miért e háború? Mi ez a csata?
Mért tapos testemen ezernyi pata?
Miért is fognak rám annyian fegyvert?
Miért van szükség rá, ha sorsom megvert?
Miért is tört össze ezernyi álmom?
Miért kell utamat egyedül járnom?
Miért csak az boldog, ki máson tipor?
Miért van az arcán sátáni vigyor?
Miért nem bűnhődik, miért nem szenved?
Neki a sorskerék miért is enged?
Miért is nem lehet édes a bosszú?
A tengernyi szenvedés miért oly hosszú?
Nem tudom miért van, de sajnos érzem.
Hátamban a sok kés, száz sebtől vérzem.
Nem tudom meddig tart, sok még a kérdés.
Nem áll el soha tán, erős a vérzés.
Próbálom legyőzni, amíg még lehet.
Mígnem az anyaföld magába temet.
Elfáradt kőszívem magába zárja.
Elrejti örökre, a mélybe, a sárba.
Elillan szellemem csöndesen, halkan.
Talán az életbe bele is haltam.
Egyetlen dolog van, amitől félek.
Hogy túlélek mindenkit, s örökké élek.
Mért kell, hogy tudatom semmivé váljon?
Miért nem lehetek, az, aki vagyok?
Miért csak fájdalmat, gyötrelmet kapok?
Miért nem változhat széppé most minden?
Miért kell hinnem, hogy boldogság nincsen?
Miért oly keserű az egész élet?
És ez az egész majd mikor ér véget?
Mi ez az egész, mi körülvesz folyton?
Miért is szorul most össze a torkom?
Mit látok, amikor tükörbe nézek?
Mi az a szívemben, mit belül érzek?
Mi ez a gyűlölet? Mi ez a harag?
Lelkemnek legmélyén még meddig marad?
Hogy tör fel belőlem, és milyen mélyről?
Mekkora vihar jön elő az égből?
Miért e sok felhő? Miért e zápor?
Két szemem előtt meg mi ez a fátyol?
Mi ez, mit előlem elrejt és takar?
Mi az mit szellemem oly bőszen akar?
Miért nem kaphatom meg amit keres?
Az étlapon miért van feketeleves?
Miért e vergődés, mi ez a vihar?
Miért van, hogy minden érzésem kihal?
Miért e háború? Mi ez a csata?
Mért tapos testemen ezernyi pata?
Miért is fognak rám annyian fegyvert?
Miért van szükség rá, ha sorsom megvert?
Miért is tört össze ezernyi álmom?
Miért kell utamat egyedül járnom?
Miért csak az boldog, ki máson tipor?
Miért van az arcán sátáni vigyor?
Miért nem bűnhődik, miért nem szenved?
Neki a sorskerék miért is enged?
Miért is nem lehet édes a bosszú?
A tengernyi szenvedés miért oly hosszú?
Nem tudom miért van, de sajnos érzem.
Hátamban a sok kés, száz sebtől vérzem.
Nem tudom meddig tart, sok még a kérdés.
Nem áll el soha tán, erős a vérzés.
Próbálom legyőzni, amíg még lehet.
Mígnem az anyaföld magába temet.
Elfáradt kőszívem magába zárja.
Elrejti örökre, a mélybe, a sárba.
Elillan szellemem csöndesen, halkan.
Talán az életbe bele is haltam.
Egyetlen dolog van, amitől félek.
Hogy túlélek mindenkit, s örökké élek.
Porszemek
Picike porszemek fekszenek a földön,
apróka világuk mindegyiknek börtön.
Fekszenek unottan, mind a síri csendben,
de kavarodás támad az isteni rendben.
Picike forgószél kavarja a tájat,
a porszemek lelkében fölkelti a vágyat.
Hej, hogy ha felkapna, szárnyalhatnék végre,
felmennék magasra, a ragyogó égbe.
Emeli is őket, mindet szépen sorba,
mégis mind visszahull egyenként a porba.
Egyetlen egy marad, fenn a szélnek szárnyán,
majd magasba szárnyal, egymagában, árván.
Gúnyosan mosolyog a többieket nézve,
s közben emelkedik, a napfényes égbe.
Gúnyosan kacagva, mindenkit lenézve,
magasba tör bátran, szebb jövőt remélve.
Eltűnő porszemek, távoli a világ,
elszálltam magamtól mint gyönyörű virág.
Én vagyok az Isten, teljesült az álmom,
mégis minden nappal magasabbra vágyom.
Szeretnék feljutni már a felhők közé,
eképpen álmait folyton tovább szövé.
Emeli is a szél, s a felhők közé szárnyal,
nem is törődik az elhagyott világgal.
Szeretne már eljutni a fénylő csillagokba,
de a felhők közt a pára lassan körülfonja.
Esőcseppbe került, mely száguld le a mélybe,
kétségbeesetten néz vissza az égre.
Esőcseppje aztán az óceánban csobban,
feje fölött a víz gyorsan összeloccsan.
Süllyed az óceán mélységes mélyére,
nemsokára elér pályája végére.
Életére visszagondol és nosztalgiázik,
az óceán habjaiba elsüllyedve ázik.
Milyen szép volt az az idő míg a porban éltem,
és egy buta porszem lettem, ki lenézte a népem.
Most süllyedek lefelé, iszap lesz belőlem,
nem kérdez odafenn senki sem felőlem.
Már nem is hiányzom, már nem is szeretnek,
a picike porszemek örökre felednek.
Nem láthatom többet a ragyogó Napot,
a mélységes óceánban össze-vissza fagyok.
Elérkeztem az óceán fagyos fenekére,
bárcsak újra visszatérnék éltem elejére.
apróka világuk mindegyiknek börtön.
Fekszenek unottan, mind a síri csendben,
de kavarodás támad az isteni rendben.
Picike forgószél kavarja a tájat,
a porszemek lelkében fölkelti a vágyat.
Hej, hogy ha felkapna, szárnyalhatnék végre,
felmennék magasra, a ragyogó égbe.
Emeli is őket, mindet szépen sorba,
mégis mind visszahull egyenként a porba.
Egyetlen egy marad, fenn a szélnek szárnyán,
majd magasba szárnyal, egymagában, árván.
Gúnyosan mosolyog a többieket nézve,
s közben emelkedik, a napfényes égbe.
Gúnyosan kacagva, mindenkit lenézve,
magasba tör bátran, szebb jövőt remélve.
Eltűnő porszemek, távoli a világ,
elszálltam magamtól mint gyönyörű virág.
Én vagyok az Isten, teljesült az álmom,
mégis minden nappal magasabbra vágyom.
Szeretnék feljutni már a felhők közé,
eképpen álmait folyton tovább szövé.
Emeli is a szél, s a felhők közé szárnyal,
nem is törődik az elhagyott világgal.
Szeretne már eljutni a fénylő csillagokba,
de a felhők közt a pára lassan körülfonja.
Esőcseppbe került, mely száguld le a mélybe,
kétségbeesetten néz vissza az égre.
Esőcseppje aztán az óceánban csobban,
feje fölött a víz gyorsan összeloccsan.
Süllyed az óceán mélységes mélyére,
nemsokára elér pályája végére.
Életére visszagondol és nosztalgiázik,
az óceán habjaiba elsüllyedve ázik.
Milyen szép volt az az idő míg a porban éltem,
és egy buta porszem lettem, ki lenézte a népem.
Most süllyedek lefelé, iszap lesz belőlem,
nem kérdez odafenn senki sem felőlem.
Már nem is hiányzom, már nem is szeretnek,
a picike porszemek örökre felednek.
Nem láthatom többet a ragyogó Napot,
a mélységes óceánban össze-vissza fagyok.
Elérkeztem az óceán fagyos fenekére,
bárcsak újra visszatérnék éltem elejére.
2007. október 18., csütörtök
A kismadár éneke
Láttam fent egy kismadarat repülni a szélben,
felhők között szálldogált a ragyogó kék égen.
Bánatosan azt dalolta nincs helyem e földön,
lassan nincsen egy nyugodt hely hol fiókáim költöm.
Pusztulnak az erdők-mezők, veszélyben a létem,
s nem sokáig dalolhatok vadvirágos réten.
Méreg van már a folyókban, tavakban, tengerben,
pusztulásomat látom e sok gonosz emberben.
felhők között szálldogált a ragyogó kék égen.
Bánatosan azt dalolta nincs helyem e földön,
lassan nincsen egy nyugodt hely hol fiókáim költöm.
Pusztulnak az erdők-mezők, veszélyben a létem,
s nem sokáig dalolhatok vadvirágos réten.
Méreg van már a folyókban, tavakban, tengerben,
pusztulásomat látom e sok gonosz emberben.
Pilis
Ködfátyol takarja Pilisnek ormait,
napsugár töri át gomolygó foltjait.
Lehulló lepelként a pára felszakad,
aranyló fény elől meghátrál, elszalad.
Napsugár ragyog a vénséges fák között,
egyiknek odvába mókuska költözött.
Kék galamb tárja szét, s megrázza szárnyait,
felveri véle egy ravaszdi álmait.
Surran, majd meglapul és figyel csendesen,
galambra vadászik zsákmányra éhesen.
Akár egy pillanat, elszáll a kismadár,
elnyeli alakját a végtelen láthatár.
A Holdvilág ároknál több forrás felfakad,
patakká duzzadva messzire elszalad.
Csobogó vízesés habjává változik,
a visszhangos sziklafal régmúltról álmodik.
Rejtélyes vidéken a múltnak ködében,
titkokat rejt a föld szikláknak tövében.
Suhanó szellemek bolyongó árnyai,
tovatűnt koroknak elfojtott vágyai.
Feltörnek a mélyből és magasra szállnak,
hitet, reményt, erőt adva szétszabdalt hazámnak.
A Holtvilág erdő fölött Turul száll a szélben,
azt kiáltja fürödj hazám fényben s napsütésben!
napsugár töri át gomolygó foltjait.
Lehulló lepelként a pára felszakad,
aranyló fény elől meghátrál, elszalad.
Napsugár ragyog a vénséges fák között,
egyiknek odvába mókuska költözött.
Kék galamb tárja szét, s megrázza szárnyait,
felveri véle egy ravaszdi álmait.
Surran, majd meglapul és figyel csendesen,
galambra vadászik zsákmányra éhesen.
Akár egy pillanat, elszáll a kismadár,
elnyeli alakját a végtelen láthatár.
A Holdvilág ároknál több forrás felfakad,
patakká duzzadva messzire elszalad.
Csobogó vízesés habjává változik,
a visszhangos sziklafal régmúltról álmodik.
Rejtélyes vidéken a múltnak ködében,
titkokat rejt a föld szikláknak tövében.
Suhanó szellemek bolyongó árnyai,
tovatűnt koroknak elfojtott vágyai.
Feltörnek a mélyből és magasra szállnak,
hitet, reményt, erőt adva szétszabdalt hazámnak.
A Holtvilág erdő fölött Turul száll a szélben,
azt kiáltja fürödj hazám fényben s napsütésben!
2007. október 16., kedd
Kiskacsa fürdik
Kiskacsa úszik,
piszkos a szárnya.
Olajban fürdik,
vérzik a lába.
Fekete tónak,
fekete partján.
Konzerves doboz,
a kiskacsa talpán.
Fekete tóban,
fekete halak.
Ki abban fürdik,
fekete marad.
Rászárad lassan,
a fekete mocsok.
Kiskacsa fürdik,
s vérében tocsog.
Elvérzik hamar,
és fuldoklik lassan.
Kínlódik szegény,
már borzalmasan.
Begyében van már,
a pusztító méreg.
Kiskacsa meghalsz,
mert fertőzött véred.
Kiskacsa fürdik,
vagy inkább lebeg.
Kiskacsa, mozdulj!
Mi történt veled?
Odaát vagyok már,
egy égi tavon.
Jöttök majd ti is,
az utolsó napon.
piszkos a szárnya.
Olajban fürdik,
vérzik a lába.
Fekete tónak,
fekete partján.
Konzerves doboz,
a kiskacsa talpán.
Fekete tóban,
fekete halak.
Ki abban fürdik,
fekete marad.
Rászárad lassan,
a fekete mocsok.
Kiskacsa fürdik,
s vérében tocsog.
Elvérzik hamar,
és fuldoklik lassan.
Kínlódik szegény,
már borzalmasan.
Begyében van már,
a pusztító méreg.
Kiskacsa meghalsz,
mert fertőzött véred.
Kiskacsa fürdik,
vagy inkább lebeg.
Kiskacsa, mozdulj!
Mi történt veled?
Odaát vagyok már,
egy égi tavon.
Jöttök majd ti is,
az utolsó napon.
2007. október 15., hétfő
Picike pont vagy
Picike pont vagy, mégis egy egész.
Néha oly sok vagy, néha meg kevés.
Talán egy részlet, talán egy darab.
A világ véled, előre halad.
Picike pötty vagy, egy katica szárnyán.
Te vagy a fény, és te vagy az ármány.
Nem tudod hol vagy, merre kell menned.
Nem tudod odaát ki bízik benned.
Honnan is indultál, merre kell menned?
Merre visz utad, mit kéne tenned?
Picike pont vagy, és mégis egy világ.
Néha egy gyomnövény, néha egy virág.
Picike porszem, egy aprócska atom.
A végtelen világon botorkálsz vakon.
Egyetlen pont vagy, egyetlen vonás.
Mégis a szíveden, oly nagy a nyomás.
Egyetlen aprócska, picike szikra.
Néha egy lágy kenyér, néha meg szikla.
Valami része, mely nélküled szegény.
Véled is folyik, egy végtelen regény.
Már régen elkezdték, de messze a vége.
Ez itt egy sorozat egyetlen része.
Picike csillag vagy, egy picike bolygó.
Apránként haladó, sebesen forgó.
Te vagy az ördög, és te vagy az angyal.
Te vagy a szürkület, te vagy a hajnal.
Te vagy a kezdet, és te vagy a végzet.
Isteni lényedet magadban érzed.
Néha a fény vagy, néha meg árnyék.
Néha egy picike, aprócska játék.
Játszanak véled, zajlik a sorsod.
Fájdalmaidat magadba folytod.
Egyszercsak felrobbansz, akár egy bomba.
Emberi sorsokat borítasz romba.
Picike pont vagy, apró kis hangya.
Te vagy a világon Istennek hangja.
Egy gyönyörű dallam, egy távoli ének.
Suttogó árnyék, bolyongó lélek.
Telihold vagy, és a temető csendje.
Isteni terv, és a teremtés rendje.
Benned él minden, a múlt és a jövő.
A mélyben nyugvó, a felszínre törő.
Te vagy az ébrenlét, te vagy az álom.
Táncolsz egy végtelen farsangi bálon.
Te vagy az átok, és te vagy az áldás.
Száműzve bolyongva, te vagy a szállás.
Te vagy a menyország, te vagy a pokol.
Picike porszem, ki másokat okol.
Te vagy a gyűlölet, te vagy a hála.
Belsődben ott van a szeretet vára.
Picike porszem vagy, hullámok hátán.
Benned él Isten, és benned a sátán.
Te vagy a lemondás, te vagy a remény.
Te vagy a bűn, és te vagy az erény.
Te vagy az árulás, te vagy a csalás.
Te vagy a kígyó, te vagy a marás.
Te vagy a boldogság, te vagy a keret.
Te vagy a korlát, mind ami lehet.
Picike porként, lebegsz a szélben.
Ragyogsz a napban, megbújsz az éjben.
Te vagy a becsület, te vagy a tartás.
Te vagy a pihenés, te vagy a hajtás.
Te vagy a természet, egy pici madár.
Mindegyik lében, te vagy a kanál.
Te vagy a táplálék, te vagy a vadász.
Te vagy a háló, és te vagy a halász.
Te vagy a hited, és te vagy a vallás.
Te vagy a látás, és te vagy a hallás.
Ismerd fel magad, mert te vagy a másik.
Te vagy ki lelkednek mélyébe mászik.
Te vagy a tükör, az előrelépés.
Te vagy a válasz, te vagy a kérdés.
Te vagy a mérleg, és remeg a kezed.
Te vagy az ítélet, s behunyod szemed.
Te vagy a bűnhődés, te vagy a karma.
Te vagy egy fáról, egy bizonyos alma.
Színész vagy te is, és szerepet játszol.
A végtelen filmen csak picikét látszol.
Vibrál a vetítő, a film meg szalad.
Időnként begyűri, máskor meg szakad.
Valaki befűzi, újra meg újra.
Ingázunk folyton, ide és túlra.
Picike pont vagy, egy emberi érzés.
Agyadon átfut a rengeteg kérdés.
Néha egy könnycsepp, néha egy mosoly.
Időnként szabad, máskor meg fogoly.
Néha a fájdalom magába temet.
Időnként úgyérzed senki sem szeret.
Picike pont vagy, egy picike lélek.
Te vagy a tavasz, a rügyező élet.
Te vagy az indulás, te vagy a halál.
Te vagy a diák, és te vagy a tanár.
Egyetlen láncszem, egy végtelen sorban.
Egy picike senki, a földön a porban.
Te vagy a szellő, te vagy az orkán.
Te vagy ki üvölt, ha kifér a torkán.
Egy picike harmatcsepp, a gomolygó pára.
Te vagy a léleknek épülő vára.
Picike porszem vagy, Isteni szikra.
Benned él Teremtőnk mindegyik titka.
Néha oly sok vagy, néha meg kevés.
Talán egy részlet, talán egy darab.
A világ véled, előre halad.
Picike pötty vagy, egy katica szárnyán.
Te vagy a fény, és te vagy az ármány.
Nem tudod hol vagy, merre kell menned.
Nem tudod odaát ki bízik benned.
Honnan is indultál, merre kell menned?
Merre visz utad, mit kéne tenned?
Picike pont vagy, és mégis egy világ.
Néha egy gyomnövény, néha egy virág.
Picike porszem, egy aprócska atom.
A végtelen világon botorkálsz vakon.
Egyetlen pont vagy, egyetlen vonás.
Mégis a szíveden, oly nagy a nyomás.
Egyetlen aprócska, picike szikra.
Néha egy lágy kenyér, néha meg szikla.
Valami része, mely nélküled szegény.
Véled is folyik, egy végtelen regény.
Már régen elkezdték, de messze a vége.
Ez itt egy sorozat egyetlen része.
Picike csillag vagy, egy picike bolygó.
Apránként haladó, sebesen forgó.
Te vagy az ördög, és te vagy az angyal.
Te vagy a szürkület, te vagy a hajnal.
Te vagy a kezdet, és te vagy a végzet.
Isteni lényedet magadban érzed.
Néha a fény vagy, néha meg árnyék.
Néha egy picike, aprócska játék.
Játszanak véled, zajlik a sorsod.
Fájdalmaidat magadba folytod.
Egyszercsak felrobbansz, akár egy bomba.
Emberi sorsokat borítasz romba.
Picike pont vagy, apró kis hangya.
Te vagy a világon Istennek hangja.
Egy gyönyörű dallam, egy távoli ének.
Suttogó árnyék, bolyongó lélek.
Telihold vagy, és a temető csendje.
Isteni terv, és a teremtés rendje.
Benned él minden, a múlt és a jövő.
A mélyben nyugvó, a felszínre törő.
Te vagy az ébrenlét, te vagy az álom.
Táncolsz egy végtelen farsangi bálon.
Te vagy az átok, és te vagy az áldás.
Száműzve bolyongva, te vagy a szállás.
Te vagy a menyország, te vagy a pokol.
Picike porszem, ki másokat okol.
Te vagy a gyűlölet, te vagy a hála.
Belsődben ott van a szeretet vára.
Picike porszem vagy, hullámok hátán.
Benned él Isten, és benned a sátán.
Te vagy a lemondás, te vagy a remény.
Te vagy a bűn, és te vagy az erény.
Te vagy az árulás, te vagy a csalás.
Te vagy a kígyó, te vagy a marás.
Te vagy a boldogság, te vagy a keret.
Te vagy a korlát, mind ami lehet.
Picike porként, lebegsz a szélben.
Ragyogsz a napban, megbújsz az éjben.
Te vagy a becsület, te vagy a tartás.
Te vagy a pihenés, te vagy a hajtás.
Te vagy a természet, egy pici madár.
Mindegyik lében, te vagy a kanál.
Te vagy a táplálék, te vagy a vadász.
Te vagy a háló, és te vagy a halász.
Te vagy a hited, és te vagy a vallás.
Te vagy a látás, és te vagy a hallás.
Ismerd fel magad, mert te vagy a másik.
Te vagy ki lelkednek mélyébe mászik.
Te vagy a tükör, az előrelépés.
Te vagy a válasz, te vagy a kérdés.
Te vagy a mérleg, és remeg a kezed.
Te vagy az ítélet, s behunyod szemed.
Te vagy a bűnhődés, te vagy a karma.
Te vagy egy fáról, egy bizonyos alma.
Színész vagy te is, és szerepet játszol.
A végtelen filmen csak picikét látszol.
Vibrál a vetítő, a film meg szalad.
Időnként begyűri, máskor meg szakad.
Valaki befűzi, újra meg újra.
Ingázunk folyton, ide és túlra.
Picike pont vagy, egy emberi érzés.
Agyadon átfut a rengeteg kérdés.
Néha egy könnycsepp, néha egy mosoly.
Időnként szabad, máskor meg fogoly.
Néha a fájdalom magába temet.
Időnként úgyérzed senki sem szeret.
Picike pont vagy, egy picike lélek.
Te vagy a tavasz, a rügyező élet.
Te vagy az indulás, te vagy a halál.
Te vagy a diák, és te vagy a tanár.
Egyetlen láncszem, egy végtelen sorban.
Egy picike senki, a földön a porban.
Te vagy a szellő, te vagy az orkán.
Te vagy ki üvölt, ha kifér a torkán.
Egy picike harmatcsepp, a gomolygó pára.
Te vagy a léleknek épülő vára.
Picike porszem vagy, Isteni szikra.
Benned él Teremtőnk mindegyik titka.
Szerelem
Szerelem, boldogság, rózsaszín virágok,
meg tudnád váltani az egész világot.
Talán csak álmodod, tán csak egy pillanat,
mely mikor felébredsz elfut egy perc alatt.
Álom vagy valóság, gyönyörű álmaid,
mézédes vágyakból kibontod szárnyaid.
Alattad fellegek, feletted csillagok.
Virágzó kertekben felszálló illatok.
Ilyenkor szíveden jégpáncél olvad szét,
érzed is belülről éltető melegét.
Kikelet szívedben s a jégcsapok lehullnak,
a téli hidegből, tavaszba fordulnak.
Ha múlik a szerelem eljő egy förtelem,
belülről mardos a fájdalom, s gyötrelem.
Örökös sötétség, egy hosszú éjszaka,
elhagyott utcákon szétesve térsz haza.
Könnyeid áradó patakként ömlenek,
szemedre félhomályt s bús ködöt töltenek.
Eltölti szívedet gond, baj és bús ború,
lelkedet feldúló pusztító háború.
Fáj minden gondolat, fájnak az érzések,
jönnek a sérelmek, s jönnek a kérdések.
A szerelem kétélű kardod és fegyvered,
szárnyakat adhat, vagy fordulhat ellened.
meg tudnád váltani az egész világot.
Talán csak álmodod, tán csak egy pillanat,
mely mikor felébredsz elfut egy perc alatt.
Álom vagy valóság, gyönyörű álmaid,
mézédes vágyakból kibontod szárnyaid.
Alattad fellegek, feletted csillagok.
Virágzó kertekben felszálló illatok.
Ilyenkor szíveden jégpáncél olvad szét,
érzed is belülről éltető melegét.
Kikelet szívedben s a jégcsapok lehullnak,
a téli hidegből, tavaszba fordulnak.
Ha múlik a szerelem eljő egy förtelem,
belülről mardos a fájdalom, s gyötrelem.
Örökös sötétség, egy hosszú éjszaka,
elhagyott utcákon szétesve térsz haza.
Könnyeid áradó patakként ömlenek,
szemedre félhomályt s bús ködöt töltenek.
Eltölti szívedet gond, baj és bús ború,
lelkedet feldúló pusztító háború.
Fáj minden gondolat, fájnak az érzések,
jönnek a sérelmek, s jönnek a kérdések.
A szerelem kétélű kardod és fegyvered,
szárnyakat adhat, vagy fordulhat ellened.
Szerelem a csillagok között
Volt egy sugárzó Nap a csillagos égen,
egy fagyos planétára rámosolygott szépen.
Melengette, szeretgette, sugárzott a fénye,
a fagyott alvó bolygó ébredezett végre.
Olvadó jégpáncél, feltámadó élet,
remélte, hogy együtt lesznek sokmillió évet.
Fel is izzott benne a szerelemnek lángja,
és együtt ragyogtak a széles nagyvilágra.
Sugárzó lényükkel fényszöget vetettek,
egymásra vigyáztak, s egymásba szerettek.
Szép volt az életük, hajnaltól-hajnalig,
de egyszer a Napocska nem nyújtja karjait.
A gyönyörű Napnak elhalványult fénye,
elhidegült, a másikat szomorúvá téve.
Az elhagyott kisbolygó, Napját még szerette,
s lángoló szerelmük soha sem feledte.
Szép lassan azonban kihűltek vágyai,
majd szertefoszlottak összetört álmai.
Most két fagyott bolygó kering fent az égen,
álmaik dermedten szétcsúsztak a jégen.
egy fagyos planétára rámosolygott szépen.
Melengette, szeretgette, sugárzott a fénye,
a fagyott alvó bolygó ébredezett végre.
Olvadó jégpáncél, feltámadó élet,
remélte, hogy együtt lesznek sokmillió évet.
Fel is izzott benne a szerelemnek lángja,
és együtt ragyogtak a széles nagyvilágra.
Sugárzó lényükkel fényszöget vetettek,
egymásra vigyáztak, s egymásba szerettek.
Szép volt az életük, hajnaltól-hajnalig,
de egyszer a Napocska nem nyújtja karjait.
A gyönyörű Napnak elhalványult fénye,
elhidegült, a másikat szomorúvá téve.
Az elhagyott kisbolygó, Napját még szerette,
s lángoló szerelmük soha sem feledte.
Szép lassan azonban kihűltek vágyai,
majd szertefoszlottak összetört álmai.
Most két fagyott bolygó kering fent az égen,
álmaik dermedten szétcsúsztak a jégen.
2007. október 14., vasárnap
A víz éneke
Ringatózik egy kis hajó, viszi az ár a Dunán,
nézem ahogy sétálgatok lenn a partján Óbudán.
Sok kis kacsa odaúszik, s az emberektől enni kér,
a vízparton fákat borzol, a lágyan fújó kósza szél.
Fény játszik a víznek tükrén, aranyszínű napsugár,
egy rikoltozó sirály csapat hirtelen az égbe száll.
Pici halak fickándoznak e napsütéses reggelen,
lepihenek most egy kőre, és az időm elverem.
Azt csobogja halkan a víz, halljátok ti emberek,
várnak reám kis patakok, folyók, tavak, tengerek.
Folydogálok le az árral s más világot álmodok,
a ragyogó napsugárral esőcseppé változok.
Lehullok a kiskertekre, gyümölcsöket érlelek,
vagy a hegyről kis patakként a folyóba érkezek.
Amikor a kedvem tartja elbújok a föld alatt,
friss forrásként tiszta vízem a mélyéből felfakad.
Mikor egyszer dühös leszek megindul egy lázadás,
elsöprök én árkot-bokrot, mint tengernyi áradás.
Erdők mélyén pára leszek, majd az égbe felmegyek,
várnak rám ott fenn az égen, a gomolygó fellegek.
Hallgatom így szépen csendben, a csobogó víz énekét,
hallgatom, hogy eldalolja csodálatos életét.
Felállok és elindulok, sétálok a víz partján,
azt látom, hogy felém tart egy csodálatos szépleány.
Felismerem mert a párom az én pici angyalom,
hisz mellette ébredtem e csodálatos hajnalon.
Együtt marad két szerelmes immár egész életén,
eggyé váltunk mint két vízcsepp, gyönyörű e képregény.
Dalolunk s az égbe szállunk mikor értünk küldenek,
továbbviszi boldogságunk sok-sok apró kisgyerek.
Tudd meg édes szép szerelmem soha el nem feledlek,
ha átmegyek a túlvilágra, várok rád, mert szeretlek.
Leszünk mi ott fenn az égben majd vigyázó angyalok,
akiknek sugárzó lelke a nagyvilágra átragyog.
Ha együtt vagyunk olyan boldog véled minden alkalom,
szeretlek én szép szerelmem, Te vagy az én angyalom.
nézem ahogy sétálgatok lenn a partján Óbudán.
Sok kis kacsa odaúszik, s az emberektől enni kér,
a vízparton fákat borzol, a lágyan fújó kósza szél.
Fény játszik a víznek tükrén, aranyszínű napsugár,
egy rikoltozó sirály csapat hirtelen az égbe száll.
Pici halak fickándoznak e napsütéses reggelen,
lepihenek most egy kőre, és az időm elverem.
Azt csobogja halkan a víz, halljátok ti emberek,
várnak reám kis patakok, folyók, tavak, tengerek.
Folydogálok le az árral s más világot álmodok,
a ragyogó napsugárral esőcseppé változok.
Lehullok a kiskertekre, gyümölcsöket érlelek,
vagy a hegyről kis patakként a folyóba érkezek.
Amikor a kedvem tartja elbújok a föld alatt,
friss forrásként tiszta vízem a mélyéből felfakad.
Mikor egyszer dühös leszek megindul egy lázadás,
elsöprök én árkot-bokrot, mint tengernyi áradás.
Erdők mélyén pára leszek, majd az égbe felmegyek,
várnak rám ott fenn az égen, a gomolygó fellegek.
Hallgatom így szépen csendben, a csobogó víz énekét,
hallgatom, hogy eldalolja csodálatos életét.
Felállok és elindulok, sétálok a víz partján,
azt látom, hogy felém tart egy csodálatos szépleány.
Felismerem mert a párom az én pici angyalom,
hisz mellette ébredtem e csodálatos hajnalon.
Együtt marad két szerelmes immár egész életén,
eggyé váltunk mint két vízcsepp, gyönyörű e képregény.
Dalolunk s az égbe szállunk mikor értünk küldenek,
továbbviszi boldogságunk sok-sok apró kisgyerek.
Tudd meg édes szép szerelmem soha el nem feledlek,
ha átmegyek a túlvilágra, várok rád, mert szeretlek.
Leszünk mi ott fenn az égben majd vigyázó angyalok,
akiknek sugárzó lelke a nagyvilágra átragyog.
Ha együtt vagyunk olyan boldog véled minden alkalom,
szeretlek én szép szerelmem, Te vagy az én angyalom.
2007. október 12., péntek
Levél
Megcsonkítva, szétszaggatva, szenved szép hazám.
Szerelmétől elszakítva, sír egy barna lány.
Levelet ír kedvesének, az édes kisleány.
A messzeségből az én párom, gondol e még rám?
Nem szakíthat el minket, e ronda, csúf határ.
Lelkünk összetartozik, és szívem visszavár.
Amióta elszakadtunk, hiányzol nagyon.
A szívembe belemar, a kínzó fájdalom.
Kis galambra rákötözve, száll egy kis levél.
Reméli a kicsi lány, hogy gyorsan célhoz ér.
Könnny borítja az arcomat, és a szememet.
Repülj galamb, vidd el néki, ezt a levelet!
Szállj, repülj, szállj! Kedvesemhez szállj!
Vidd a hírem, hozd a hírét, sok sikerrel járj!
Szállj, repülj, szállj! Sehol meg ne állj!
Ami összetartozik, az újra összeáll.
Kacatok közt elfekszik egy megsárgult levél.
Mellette egy galamb tolla, amely szárnyra kél.
Felkapja egy légfuvallat, mint e kis dalom.
Szétsugárzik belőle a kínzó fájdalom.
Széttépve és megtiporva él egy büszke nép.
Kifakulva, megszaggatva, él egy régi kép.
Szívünk, lelkünk legmélyében, ragyog még a fény.
Kárpátalja, hazánk része, egyszer visszatér.
Az esztendők elrohantak, az élet kőkemény.
Minden Magyar szíve mélyén, él egy szép remény.
Fellángol a Nap sugara, s ragyog még reánk.
Újra nagy lesz, és hatalmas, édes szép hazánk.
Szállj, repülj, szállj! Minden visszavár.
Háromszínű szivárványtól, ragyog ez a táj.
Szállj, repülj, szállj! Ragyogj napsugár!
Ami összetartozik, az újra összeáll.
Szerelmétől elszakítva, sír egy barna lány.
Levelet ír kedvesének, az édes kisleány.
A messzeségből az én párom, gondol e még rám?
Nem szakíthat el minket, e ronda, csúf határ.
Lelkünk összetartozik, és szívem visszavár.
Amióta elszakadtunk, hiányzol nagyon.
A szívembe belemar, a kínzó fájdalom.
Kis galambra rákötözve, száll egy kis levél.
Reméli a kicsi lány, hogy gyorsan célhoz ér.
Könnny borítja az arcomat, és a szememet.
Repülj galamb, vidd el néki, ezt a levelet!
Szállj, repülj, szállj! Kedvesemhez szállj!
Vidd a hírem, hozd a hírét, sok sikerrel járj!
Szállj, repülj, szállj! Sehol meg ne állj!
Ami összetartozik, az újra összeáll.
Kacatok közt elfekszik egy megsárgult levél.
Mellette egy galamb tolla, amely szárnyra kél.
Felkapja egy légfuvallat, mint e kis dalom.
Szétsugárzik belőle a kínzó fájdalom.
Széttépve és megtiporva él egy büszke nép.
Kifakulva, megszaggatva, él egy régi kép.
Szívünk, lelkünk legmélyében, ragyog még a fény.
Kárpátalja, hazánk része, egyszer visszatér.
Az esztendők elrohantak, az élet kőkemény.
Minden Magyar szíve mélyén, él egy szép remény.
Fellángol a Nap sugara, s ragyog még reánk.
Újra nagy lesz, és hatalmas, édes szép hazánk.
Szállj, repülj, szállj! Minden visszavár.
Háromszínű szivárványtól, ragyog ez a táj.
Szállj, repülj, szállj! Ragyogj napsugár!
Ami összetartozik, az újra összeáll.
A birkák csak csendesen bégetnek
Rengeteg birka van hazánkban. Azt bégetik, amit a szájukba adnak, ha mást kapnak a szájukba, azon is elcsámcsognak egy darabig. A birkák, csak állnak türelmesen. Lassanként beköszöntenek a hidegebb napok, de a birkák tartják a hátukat, hogy lenyírják a gyapjukat. Fáznak, remegnek, de nem szólnak semmit, csak állnak és várják, hogy holnaptól majd kolbászból lesz a kerítés, miközben ha egyáltalán lesz egy kis kolbász, az is csak belőlük készülhet, mert a háttérben az elszúró már élezi a késeit. A birkák nem sejtenek semmit, ezerszer hazudtak már nekik, de még mindent elhisznek újra. A birkák csak halkan bégetik, amit a szájukba adtak, szidják a Magyar Gárdát, a gonosz szélsőségeseket, és éltetik a ferde hajlamú birkákat, akik az utcán vonaglanak szivárványos zászlaik alatt. Nézik az elszúrójuk hazugságait a televízióban, és szépen csendesen tovább béget a nyáj. Jönnek a Kubai menekültek, magunkra haragítunk egy újabb országot, a lényeg, hogy az egyesült állatok hátsó fertálya ki legyen nyalva, elvégre kemény egy évet fizetnek nekünk. Ennyi erővel talán ők is befogadhatnák őket. A birkák még mindig csak halkan bégetnek az emberi jogokról, stb. A lényeg, hogy nekünk húznak egyet a nadrágszíjunkon, de a nyáj még mindig békésen legelészik, bégetik boldogan, amiket a médiák sugallnak számukra. Csak beszélnek az emberi jogokról, csak beszélnek és beszélnek, a gyilkosok szavait hangoztatják. Azokét, akik a hat éves palesztin kisgyermeket is lelövik, azokét, akik mentőautókra lövöldöznek az emberi jogok védelme leple alatt. A birkák, csak állnak, néznek ki a fejükből bambán, és bégetik tovább amit mondanak nekik. Húznak a nadrágszíjukon, miközben katonáink irakban állomásoznak és milliárdok folynak el egy olyan háborúra, amihez tulajdonképpen semmi közünk sincsen. A lényeg, hogy magunkra haragítunk egy újabb országot, és az egyesült állatok rá tud tenyerelni az olajmezőkre, jó pénzért el tudja nekünk adni az elöregedett fegyvereit, amiket ráadásul az ő boldogulására használunk fel, az izraeli érdekek is baromira fontosak, de nekünk szorítanak a nadrágszíjon. A birkák még mindig csak merednek maguk elé. Tönkremegy az egészségügy, leépítik a korházainkat, Senkinek nem jut eszébe, hogy mi történne, ha a háborús költségeket inkább átpumpálnák az egészségügybe, talán attól a rengeteg milliárdtól még javulhatna is valami, de a birkák tapsikolnak az elszúrónak, ujjongva bégetnek, szidják azokat, akik a Magyarságot akarják rendbehozni. A lényeg, hogy tisztára nyalják az egyesült állatok hátsó fertályát. Amerika papol nekünk az emberi jogokról, az az amerika, aki a négereket behurcolta rabszolgának, a rabszolgakereskedők meg a választott nép tagjai közül kerültek ki, ugyanaz a nép, aki a palesztinokat gyilkolássza. Beszélnek az emberi jogokról azok, akik kiírtották az indiánokat a saját följükről, vagy rezervátumokba küldték őket, akik vietnámba is bementek, akik Japánban Hirosimát és Nagasakit okozták. A lényeg, hogy a birkák, csak bégetnek és bégetnek...
Asszonyállat
Asszonyállat, gonosz jószág,
Nincsen benne semmi jóság.
Vászoncseléd, gonosz beste,
nincsen leke, csakis teste.
Bestia, mely kínoz téged,
amazon, mely szívja véred.
Fehérnép, mely fehérmájú,
óriási nagypofájú.
Megkísért, mint gonosz szellem,
hűtlen mind, és gyenge jellem.
Szívtelen és gonosz lélek,
a végsőkig szívja véred.
Egyikük sem kezesbárány,
hátbaszúrnak sunyin, gyáván.
Pénzed lesik, kihasználnak,
mert ilyen az asszonyállat.
Véred szívják, mint egy menyét,
majd a végén te vagy szemét.
Tollas jószág üres feje,
mindnek levegővel tele.
Olyanok, mint egy nagy lufi,
mindegyikük gyáva nyuszi.
Úgyis mind csak hátbatámad,
mert hűtlen az asszonyállat.
Hűtlen jószág, pénzre vágyik,
amikor van reád mászik.
De, hogy ha nincs elmegy nyomban,
s hátbaszúr majd alattomban.
Ne hidd el hát soha szavuk,
mert mindegyik álnok, hazug.
Becsapnak és belédrúgnak,
hátad mögött összesúgnak.
Nincsen benne semmi jóság.
Vászoncseléd, gonosz beste,
nincsen leke, csakis teste.
Bestia, mely kínoz téged,
amazon, mely szívja véred.
Fehérnép, mely fehérmájú,
óriási nagypofájú.
Megkísért, mint gonosz szellem,
hűtlen mind, és gyenge jellem.
Szívtelen és gonosz lélek,
a végsőkig szívja véred.
Egyikük sem kezesbárány,
hátbaszúrnak sunyin, gyáván.
Pénzed lesik, kihasználnak,
mert ilyen az asszonyállat.
Véred szívják, mint egy menyét,
majd a végén te vagy szemét.
Tollas jószág üres feje,
mindnek levegővel tele.
Olyanok, mint egy nagy lufi,
mindegyikük gyáva nyuszi.
Úgyis mind csak hátbatámad,
mert hűtlen az asszonyállat.
Hűtlen jószág, pénzre vágyik,
amikor van reád mászik.
De, hogy ha nincs elmegy nyomban,
s hátbaszúr majd alattomban.
Ne hidd el hát soha szavuk,
mert mindegyik álnok, hazug.
Becsapnak és belédrúgnak,
hátad mögött összesúgnak.
2007. október 11., csütörtök
Hiszel a mesékben?
Hiszel a mesékben? Higgyél egy nőben!
Hiszel a vámpírban? Hihetsz felőlem.
Hiszel a hűségben? Hiszel egy lányban?
Ha hiszel a mesékben, higgyél hát bátran!
Hiszel a szavának? Hát a csodákban?
Amit egy nő mond? Én is így jártam.
Elhittem mindent, minden kis álmot.
Hittem a mesékben, amikre vágyok.
Majd jött az ébredés, eljött a reggel.
Felkeltem sok-sok feltépett sebbel.
Oda a hitem, eltűnt a csoda.
Vége a mesének, s maradt a nyoma.
Nem hiszek csodákban, és a mesékben.
Nem hiszek hűségben, női erényben.
Nem hiszek semmit, mert elmúlt az álom.
Inkább az utamat egymagam járom.
Elárult mindegyik, akiben hittem.
Vélük csak terheket, púpokat vittem.
Minden nő egyforma, hazug és álnok!
Mindegyik hisztizik, mindegyik nyávog.
Hiszel a mesékben? Tudja a fene.
Tudom a hangjuk a füledben zene.
Talán ők szirének? Hát jó ha tudod.
Jobb ha az ujjadat füledbe dugod.
Hiszel a vámpírban? Hihetsz felőlem.
Hiszel a hűségben? Hiszel egy lányban?
Ha hiszel a mesékben, higgyél hát bátran!
Hiszel a szavának? Hát a csodákban?
Amit egy nő mond? Én is így jártam.
Elhittem mindent, minden kis álmot.
Hittem a mesékben, amikre vágyok.
Majd jött az ébredés, eljött a reggel.
Felkeltem sok-sok feltépett sebbel.
Oda a hitem, eltűnt a csoda.
Vége a mesének, s maradt a nyoma.
Nem hiszek csodákban, és a mesékben.
Nem hiszek hűségben, női erényben.
Nem hiszek semmit, mert elmúlt az álom.
Inkább az utamat egymagam járom.
Elárult mindegyik, akiben hittem.
Vélük csak terheket, púpokat vittem.
Minden nő egyforma, hazug és álnok!
Mindegyik hisztizik, mindegyik nyávog.
Hiszel a mesékben? Tudja a fene.
Tudom a hangjuk a füledben zene.
Talán ők szirének? Hát jó ha tudod.
Jobb ha az ujjadat füledbe dugod.
Gyűlölet
Csepp vagyok a tengerben.
szívem, lelkem fegyverben.
Az igazság én vagyok.
Fénylő lelkem felragyog.
Ellenállok, míg lehet.
Én leszek, ki eltemet.
Én vagyok a fagyhalál.
A végzet, mely rádtalál.
Rozsda, amely láncot mar.
Bilincseit vesztő kar.
Védelem és támadás.
Gátat döntő áradás.
Lángtenger, mely szétárad.
Tűzvihar, mely nem fárad.
Mindent elemésztő tűz.
Amely téged mélybe űz.
Én vagyok a bosszúvágy.
Mely kitölti bosszúját.
Én vagyok a félelmed.
Minden egyes sérelmed.
Rémálmod, mely benned él.
Felszínre tör, s útra kél.
Vagyok ártó bűvölet.
Vagyok izzó gyűlölet.
Mélyen szántó fájdalom.
Nincs már bennem szánalom.
Kő vagyok egy szív helyén.
Nincs már hit, és nincs remény.
Ami volt, az már csak múlt.
Ami szép volt, vízbe fúlt.
Víz alatt van, messze már.
Nincs már tavasz, nincsen nyár.
Jégbe fagyva mindenem.
Segíts rajtam Istenem!
Ne legyen, mi felkavar.
Távozzon a zűrzavar!
Egyszer volt, hol nem volt
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csóka.
Leharapta fejét, egy nagy vörös róka.
Meg is rágta nyomban, lenyelte a csókát.
Ám rossz volt az íze, s kidobott egy rókát.
Volt egyszer még régen, egy kismalac a réten.
Megpihent a hóban, egy hideg, fagyos télen.
Megfagyott a farka, amely kissé kurta.
Lefagyott az orra, mert a földet túrta.
Egyszer rég éldegélt valahol egy majom.
Pontosan olyan volt, mint a régi csajom.
Egyszer csak felmászott egy nagy sziklafalon.
Leesett, és betört orrocskája nagyon.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány.
Olyan, mint a többi, lusta volt és trehány.
Nem is lóghatott ki, pont ezért a sorból.
Elrepült a liba, mert kihúztam a porból.
Róka, csóka, majom, malac-e, vagy liba?
Minden állatkában van egy pici hiba.
Gágoghat a liba, vagy bőghet a tehén.
Minden nőnek víz van csak az agya helyén.
Leharapta fejét, egy nagy vörös róka.
Meg is rágta nyomban, lenyelte a csókát.
Ám rossz volt az íze, s kidobott egy rókát.
Volt egyszer még régen, egy kismalac a réten.
Megpihent a hóban, egy hideg, fagyos télen.
Megfagyott a farka, amely kissé kurta.
Lefagyott az orra, mert a földet túrta.
Egyszer rég éldegélt valahol egy majom.
Pontosan olyan volt, mint a régi csajom.
Egyszer csak felmászott egy nagy sziklafalon.
Leesett, és betört orrocskája nagyon.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány.
Olyan, mint a többi, lusta volt és trehány.
Nem is lóghatott ki, pont ezért a sorból.
Elrepült a liba, mert kihúztam a porból.
Róka, csóka, majom, malac-e, vagy liba?
Minden állatkában van egy pici hiba.
Gágoghat a liba, vagy bőghet a tehén.
Minden nőnek víz van csak az agya helyén.
Hálózat
Behálózlak benneteket,
irányítom elmétek.
Hálózatom tagjaiként,
vegyétek e-terméket.
Bent lesztek a hálózatban,
kit akarok, megrázok.
Kiforgatom zsebeitek,
és mindenkit megvágok.
Termékeim terjesztitek,
mint pestist a patkányok.
Élvezem, hogy minden napon,
fenekemet nyaljátok.
Örülök, hogy velem vagytok,
s ülhetek a pénzeken.
Piros luxusautómból,
pokolian élvezem.
Folyton-folyvást gazdagodom,
nem maradok szegényen.
Nem szabad most pihennetek,
dolgozzatok keményen!
Odafenn a rózsadombon,
élek pici váramban.
Gyönyörködök falon lógó,
népes fegyvertáramban.
Őrzik-védik biztonságom,
a nagy kemény legények.
Meresztgetem ülepemet,
melózzatok szegények!
Besüppedek vízágyamba,
egyétek a termékem!
Biztonsággal uralkodom,
az emberi elméken.
Dolgozz nékem, mint egy állat,
gürcöljél a halálig!
Ejutok még gyermekedig,
apádig és anyádig.
irányítom elmétek.
Hálózatom tagjaiként,
vegyétek e-terméket.
Bent lesztek a hálózatban,
kit akarok, megrázok.
Kiforgatom zsebeitek,
és mindenkit megvágok.
Termékeim terjesztitek,
mint pestist a patkányok.
Élvezem, hogy minden napon,
fenekemet nyaljátok.
Örülök, hogy velem vagytok,
s ülhetek a pénzeken.
Piros luxusautómból,
pokolian élvezem.
Folyton-folyvást gazdagodom,
nem maradok szegényen.
Nem szabad most pihennetek,
dolgozzatok keményen!
Odafenn a rózsadombon,
élek pici váramban.
Gyönyörködök falon lógó,
népes fegyvertáramban.
Őrzik-védik biztonságom,
a nagy kemény legények.
Meresztgetem ülepemet,
melózzatok szegények!
Besüppedek vízágyamba,
egyétek a termékem!
Biztonsággal uralkodom,
az emberi elméken.
Dolgozz nékem, mint egy állat,
gürcöljél a halálig!
Ejutok még gyermekedig,
apádig és anyádig.
Az utolsó dobbanás
Amikor utolsót dobban a szív.
Fényes lesz minden és valaki hív.
Megáll az idő, és leszáll a csend.
Megszáll a nyugalom, beáll a rend.
Kihűlő testedben megáll a vér.
Üveges szemedre leszáll a dér.
Lebegsz a szobádban tested körül.
Hangokat hallasz a fejed fölül.
A fényből suttognak, vártunk nagyon.
Tudtuk, hogy eljössz a mai napon.
Szemedbe nézel, s az reád mered.
Felfogod lassan, hogy mi van veled.
Elindulsz utadra, vár egy kaland.
Megszólal távol egy lélekharang.
Vár rád egy alagút végén a fény.
Hívogat sok kis távoli lény.
Valami lezárult, ez a halál.
Kezdődik ami még reád talál.
Kezdődik újra egy másik regény.
Most újjászületni nagyon kemény.
Fényes lesz minden és valaki hív.
Megáll az idő, és leszáll a csend.
Megszáll a nyugalom, beáll a rend.
Kihűlő testedben megáll a vér.
Üveges szemedre leszáll a dér.
Lebegsz a szobádban tested körül.
Hangokat hallasz a fejed fölül.
A fényből suttognak, vártunk nagyon.
Tudtuk, hogy eljössz a mai napon.
Szemedbe nézel, s az reád mered.
Felfogod lassan, hogy mi van veled.
Elindulsz utadra, vár egy kaland.
Megszólal távol egy lélekharang.
Vár rád egy alagút végén a fény.
Hívogat sok kis távoli lény.
Valami lezárult, ez a halál.
Kezdődik ami még reád talál.
Kezdődik újra egy másik regény.
Most újjászületni nagyon kemény.
Ici-pici pók
Picike pókként hálókat fonok.
Picike pókként legyeket fogok.
Picike pókként függök egy szálon.
Picike pókként legyemet várom.
Végre a hálómban látok egy legyet.
Szedem a lábaim, s elébe megyek.
Hirtelen elkapom, s gúzsba is kötöm.
De azért előtte oldalba bököm.
Szívom a nedveit, csendesen, némán.
Halálos táncot lejtek a prédán.
Picike pók vagyok, néked a halál.
Minden légy féljen, ki hálómba talál.
Picike pókként legyeket fogok.
Picike pókként függök egy szálon.
Picike pókként legyemet várom.
Végre a hálómban látok egy legyet.
Szedem a lábaim, s elébe megyek.
Hirtelen elkapom, s gúzsba is kötöm.
De azért előtte oldalba bököm.
Szívom a nedveit, csendesen, némán.
Halálos táncot lejtek a prédán.
Picike pók vagyok, néked a halál.
Minden légy féljen, ki hálómba talál.
2007. október 10., szerda
Gondolataim
Ha van Isten, és az Igazságos, akkor nem létezhet kiválasztott nép, hiszen Isten mindenkit egyformán szeret. Amúgy is miért pont a fia gyilkosait szeretné jobban a többieknél? Ha Isten jó, és megbocsájtó, miért lenne szüksége áldozatra? Megbocsájtana és kész. Miért kínoztatná meg a saját fiát? Mi értelme egy ártatlant feláldozni a világért, ami ettől amúgy sem lesz jobb? Jézus nem megváltotta a bűneinket, hanem Isteni lényével mutatott egy irányt, egy utat. Nem azért jött ide, hogy a gonosz népe feláldozza. Nincs megváltás!!! A bűneiért mindenki saját maga felel. Jézus nem vitte el senki bűneit, mint ahogy a gyónástól sem tűnik el senki bűne. A bűnből csak egy megváltás létezik, ha jóvátesszük mindazt, amit elkövettünk. Senki nem veheti le a vállunkról a terhet, csak saját magunk, és az, aki ellen elkövettük, ha az a másik meg tudja bocsájtani. A lelkiismeret az, ami mutatja benned, hogy mindez sikerült-e. Ha Isten igazságos, akkor miért nem egyenlő eséllyel születünk az életre? Van, aki gazdag, van aki szegény. Van aki betegen születik, van aki egészségesen. Mindez csak akkor lehet igazságos, ha többször születünk újjá, ugyanis ebben az esetben a több életben kiegyenlítődhetnek ezek a dolgok, illetve a bűneink és az érdemeink álltal kaphatjuk meg a sorshelyzeteket. Nem létezhet eredendő bűn!!! Senki nem felelhet mások bűneiért, mindenkinek a saját bűneiért kell elszámolnia. Vagyis nem eredendő bűn van, hanem a saját bűneinket cipeljük magunkkal, és ezeket kell jóvátennünk. Lehet az életünk szenvedés, talán sokszor úgy érezzük szebb és jobb életet érdemelnénk, de mindennek oka van, minden ok, és okozat. Aztán az is lehet, hogy valami nem büntetésből van, hanem csak tanításból, egyszerűen csak azért, hogy valamire rávezessen minket. Isten nem azért rakta oda a tudás fáját, hogy bűnbe vigye az emberiséget, nem volt tiltott gyümölcs. A tudást szándékosan kaptuk, más kérdés, hogy mindezt az ember fel tudja használni jóra is, meg rosszra is, a döntés a mi kezünkben van, a felelősség is a miénk mindezért.
Jelenleg a földön a jó és a rossz harca folyik, egy fordított világban élünk. Nem minden az, aminek látszik, és nem mindig az, aminek mások mondják. Még a történelmi események is meg vannak hamisítva egy másik népcsoport érdekében, az ősi kőtáblák sokat mesélnek mindezekről a dolgokról.
A gonosz mindig megpróbál a jó álarca mögé bújni, és a jó köpenyébe burkolózni, míg a valódi jót megpróbálja gonosznak bemutatni. Viszont hiába leplezi magát azok előtt, akik nyitott szemmel járnak a világban, mert az álarc mögül mindig kilóg az árulkodó jel: egy hatalmas kampós orr. A köpeny sem takarja már rendesen, onnan is kikandikál egy metszett, csonkolt kis valami.
A világon minden változik, a két pólus is folyton váltakozik, hol az egyik kerül hatalomra, hol a másik. Egyszer aztán minden birodalom összeomlik, a mai világrend sem fog örökké tartani. Egyszer vége lesz a sötétségnek is, és újra feljön a Nap.
A jelenlegi judeo-kereszténység nem jó semmire, Pál Apostol álltal teljesen elkorcsosult, és elferdítették. Pál Apostol soha nem találkozott Jézussal, állítólag a damaszkuszi úton jelent meg neki, de inkább csak arról van szó, hogy már nem tudták eltaposni az igazi hitet, és ezért ezt az alakot beépítették, hogy ha már a kereszténységet eltaposni nem tudják, akkor fordítsák inkább a saját javukra. Azóta arra tanítanak minket, hogy tiszteljük a felsőbbrendűeket, és tartsuk oda a másik orcánkat is. Engedjük magunkat elnyomni és megtaposni. Az ősi hitben igenis joga volt az embereknek és a népeknek a jogos önvédelemhez, sőt kötelesség volt. A szentháromság nem azt jelentette, hogy Atya-Fiú-Szentlélek, mint a mai kereszténységben, hanem Atya-Anya-Fiúban gondolkodtak, mint ahogy a teremtéshez is két pólusra van szükség, Férfira és Nőre, az egyik sem lehet meg egymás nélkül, de állandó harc is megy köztük. A Tűz nem lehet meg a Víz nélkül és fordítva, de egyensúlyra is kell törekedniük, mert ha a Tűz kerül túlsúlyba, akkor felszárítja a vizet, ha a Víz, akkor kioltja a tüzet. Esetleg mind a kettő túl nagy erejénél robbanás. A párkapcsolatok is így működnek. Ha létrejön az egyensúly, akkor a kettő nászából megszületik gyermekük, a Fény. A régi Sumér teremtéstörténetben is az élet alapköve a Tűz és a víz. A Nap melege leszállt a vizek mélységeibe, és azt átmelegítve ott élet születik. Minden vallás a Sumérból nőtt ki, aztán szerteágaztak a különböző népek politikai érdekei szerint, de a sumérok is hozták ezt a hitet, egy másik bolygóról. A lényeg most nem is ez, hanem, hogy a természet törvényei is ezeket a dolgokat támasztják alá. A Természet törvényei, Isten törvényei, mivel mindezt Isten hozta létre. A kettő egy és ugyanaz, én legalábbis ebben hiszek, és nem a természetellenes másságokban.
Miért kell kivinni bizonyos embereknek a másságukat az utcára és ott parádézni vele? Ha végigmegyek a gyermekemmel az utcán, miért kell ezt netán a kislányomnak is végignézni? Miért erőszakolják a társadalomra azt, hogy nézze végig, amit esetleg két korcs az utcán művel egymással? Miért akarnak ezek gyereket nevelni? A homokosok között van a legtöbb pedofil. Ráadásul egyszer láttam egy dokumentumfilmet, egy bizonyos országról szólt, ahol az a szokás, hogy ha sok fiúgyermek születik egy családban, és ők leányra vágytak, akkor egy gyermeket leányként nevelnek fel.Az így nevelt gyerekek felnőttkorunkra mind ferdehajlamúak lettek, szóval rengeteget számít a nevelés is. Szerintem nem szabad az ilyeneknek gyermeket adni a kezébe. Egyébként is, Isten szándékosan nem adta meg két egyneműnek a teremtés lehetőségét. Miért gondolják egyesek, hogy felülbírálhatják Istent? Nem szabadna, hogy ezek a ferdehajlamúak nyilvános helyeken teret kapjanak Milyen jogokat akarnak? Nyilvánvalóan külön jogokat. Hát nem ugyanazok a jogaik mint nekünk? Ugyanúgy házasodhatnak, ugyanúgy csinálhatnak maguknak gyermeket, ha Isten is úgy akarja, vagyis egy férfi ugyanúgy elvehet egy nőt, vagy a nő hozzámehet egy férfihoz. Ugyanazok a jogok. Nem? Csinálhatnak így gyereket is maguknak. Van joguk hozzá? :) Amúgy meg nem hiába nem szaporodhatnak az ilyenek, mert ez az Isten, és a Természet rendje. Szóval fölösleges ezeknek sírniuk, mert ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint bárki más. Sajnos a mai világ ebbe az irányba manipulálja az embereket, teljesen elferdíti a liberalizmus az emberek gondolkodását. A párkapcsolatok is nagyrészt ezért mennek tönkr, mert a liberális értékrendben nincsenek már erkölcsök. A médiák is ezt sugallják, a gyermekeinknek ezt tanítják az iskolában. A történelmünket meghamisítják, a jelképeinket tiltják. Munkahelyeinken vadásznak ránk a nézeteinkért és létbizonytalanságban tartanak minket. Rombolják a Magyarságot. Nekik csak az idegen, és a másság ami szép, mert maguk is idegenek és tőlünk merőben mások. Röviden most ennyit akartam, talán sokan nem értenek velem egyet bizonyos kérdésekben, biztosan sokan fognak utálni, de én így látom ezeket a kérdéseket. Hiszek Istenben, Jézusban, a Szkíta-kereszténységben, ahol egyébként Jézus(EN-LIL) nem is volt zsidó, hanem Pártus herceg. Szóval van egy hitem, amiben benne van az újjászületés is, de nekem egészen más a véleményem bizonyos dolgokról, mint a nagy átlagnak. Ez van, ez az én másságom. Fogadjátok el! :)
Jelenleg a földön a jó és a rossz harca folyik, egy fordított világban élünk. Nem minden az, aminek látszik, és nem mindig az, aminek mások mondják. Még a történelmi események is meg vannak hamisítva egy másik népcsoport érdekében, az ősi kőtáblák sokat mesélnek mindezekről a dolgokról.
A gonosz mindig megpróbál a jó álarca mögé bújni, és a jó köpenyébe burkolózni, míg a valódi jót megpróbálja gonosznak bemutatni. Viszont hiába leplezi magát azok előtt, akik nyitott szemmel járnak a világban, mert az álarc mögül mindig kilóg az árulkodó jel: egy hatalmas kampós orr. A köpeny sem takarja már rendesen, onnan is kikandikál egy metszett, csonkolt kis valami.
A világon minden változik, a két pólus is folyton váltakozik, hol az egyik kerül hatalomra, hol a másik. Egyszer aztán minden birodalom összeomlik, a mai világrend sem fog örökké tartani. Egyszer vége lesz a sötétségnek is, és újra feljön a Nap.
A jelenlegi judeo-kereszténység nem jó semmire, Pál Apostol álltal teljesen elkorcsosult, és elferdítették. Pál Apostol soha nem találkozott Jézussal, állítólag a damaszkuszi úton jelent meg neki, de inkább csak arról van szó, hogy már nem tudták eltaposni az igazi hitet, és ezért ezt az alakot beépítették, hogy ha már a kereszténységet eltaposni nem tudják, akkor fordítsák inkább a saját javukra. Azóta arra tanítanak minket, hogy tiszteljük a felsőbbrendűeket, és tartsuk oda a másik orcánkat is. Engedjük magunkat elnyomni és megtaposni. Az ősi hitben igenis joga volt az embereknek és a népeknek a jogos önvédelemhez, sőt kötelesség volt. A szentháromság nem azt jelentette, hogy Atya-Fiú-Szentlélek, mint a mai kereszténységben, hanem Atya-Anya-Fiúban gondolkodtak, mint ahogy a teremtéshez is két pólusra van szükség, Férfira és Nőre, az egyik sem lehet meg egymás nélkül, de állandó harc is megy köztük. A Tűz nem lehet meg a Víz nélkül és fordítva, de egyensúlyra is kell törekedniük, mert ha a Tűz kerül túlsúlyba, akkor felszárítja a vizet, ha a Víz, akkor kioltja a tüzet. Esetleg mind a kettő túl nagy erejénél robbanás. A párkapcsolatok is így működnek. Ha létrejön az egyensúly, akkor a kettő nászából megszületik gyermekük, a Fény. A régi Sumér teremtéstörténetben is az élet alapköve a Tűz és a víz. A Nap melege leszállt a vizek mélységeibe, és azt átmelegítve ott élet születik. Minden vallás a Sumérból nőtt ki, aztán szerteágaztak a különböző népek politikai érdekei szerint, de a sumérok is hozták ezt a hitet, egy másik bolygóról. A lényeg most nem is ez, hanem, hogy a természet törvényei is ezeket a dolgokat támasztják alá. A Természet törvényei, Isten törvényei, mivel mindezt Isten hozta létre. A kettő egy és ugyanaz, én legalábbis ebben hiszek, és nem a természetellenes másságokban.
Miért kell kivinni bizonyos embereknek a másságukat az utcára és ott parádézni vele? Ha végigmegyek a gyermekemmel az utcán, miért kell ezt netán a kislányomnak is végignézni? Miért erőszakolják a társadalomra azt, hogy nézze végig, amit esetleg két korcs az utcán művel egymással? Miért akarnak ezek gyereket nevelni? A homokosok között van a legtöbb pedofil. Ráadásul egyszer láttam egy dokumentumfilmet, egy bizonyos országról szólt, ahol az a szokás, hogy ha sok fiúgyermek születik egy családban, és ők leányra vágytak, akkor egy gyermeket leányként nevelnek fel.Az így nevelt gyerekek felnőttkorunkra mind ferdehajlamúak lettek, szóval rengeteget számít a nevelés is. Szerintem nem szabad az ilyeneknek gyermeket adni a kezébe. Egyébként is, Isten szándékosan nem adta meg két egyneműnek a teremtés lehetőségét. Miért gondolják egyesek, hogy felülbírálhatják Istent? Nem szabadna, hogy ezek a ferdehajlamúak nyilvános helyeken teret kapjanak Milyen jogokat akarnak? Nyilvánvalóan külön jogokat. Hát nem ugyanazok a jogaik mint nekünk? Ugyanúgy házasodhatnak, ugyanúgy csinálhatnak maguknak gyermeket, ha Isten is úgy akarja, vagyis egy férfi ugyanúgy elvehet egy nőt, vagy a nő hozzámehet egy férfihoz. Ugyanazok a jogok. Nem? Csinálhatnak így gyereket is maguknak. Van joguk hozzá? :) Amúgy meg nem hiába nem szaporodhatnak az ilyenek, mert ez az Isten, és a Természet rendje. Szóval fölösleges ezeknek sírniuk, mert ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint bárki más. Sajnos a mai világ ebbe az irányba manipulálja az embereket, teljesen elferdíti a liberalizmus az emberek gondolkodását. A párkapcsolatok is nagyrészt ezért mennek tönkr, mert a liberális értékrendben nincsenek már erkölcsök. A médiák is ezt sugallják, a gyermekeinknek ezt tanítják az iskolában. A történelmünket meghamisítják, a jelképeinket tiltják. Munkahelyeinken vadásznak ránk a nézeteinkért és létbizonytalanságban tartanak minket. Rombolják a Magyarságot. Nekik csak az idegen, és a másság ami szép, mert maguk is idegenek és tőlünk merőben mások. Röviden most ennyit akartam, talán sokan nem értenek velem egyet bizonyos kérdésekben, biztosan sokan fognak utálni, de én így látom ezeket a kérdéseket. Hiszek Istenben, Jézusban, a Szkíta-kereszténységben, ahol egyébként Jézus(EN-LIL) nem is volt zsidó, hanem Pártus herceg. Szóval van egy hitem, amiben benne van az újjászületés is, de nekem egészen más a véleményem bizonyos dolgokról, mint a nagy átlagnak. Ez van, ez az én másságom. Fogadjátok el! :)
2007. október 9., kedd
Hogyan idomítsunk asszonyállatot?
Miért van a nőknek egy agytekervénnyel több mint a tyúkoknak? Hogy ne fossák körbe az udvart.
Isten először teremté az EMBERT! Majd teremté a tyúkot és a libát, de mire a nőhöz érkezett elfogyott a toll.
Az asszonyállat megfogalmazás a régi szép időkből származik, amikor még a nőstények tudták, hogy hol van a helyük a világban, de hívták még őket vászoncselédnek, fehérnépnek is!
Akkoriban még ha szólítottuk őket csettintésre jöttek, s így szólottak hozzánk:
-Mit parancsolsz férjem uram parancsolóm?
Vagy:
-mit parancsolsz édes gazdám?
És akkoriban az állatkák EMBERÜKNEK hívták az urukat parancsolójukat. Sajnos mai rohanó világunkban ez a gyönyörű szokás mára megváltozott, a nőstények visszaugatnak, nem fogadnak szót, elsárkányosodnak, de azért vagyunk mi EMBEREK, hogy a nőstényördögöket visszavezessük a régi jó kerékvágásba. Be kell őket idomítani, betörni mint a lovat, és megszelidíteni.
Az első lépés a vad becserkészésével kezdődik. Ehhez tudni kell, hogy hol találjuk őket, kereshetjük őket egymagukban, vagy békésen legelésző
csordákban, esetleg veszélyesebb alfajaikat üvöltő, visongó falkákban dühöngés közben, de hol keressük őket?
Ez az állatfaj városokban, falvakban lakik ugyanúgy mint az EMBEREK, ugyanis átmenetet képeznek az állatok és az emberek között.
Amikor vadászni indulunk el kell döntenünk, hogy magányos példányra megyünk-e, avagy csordákban tömörülö egyedekre vetjük-e ki a hálónkat. Ha meglátunk egy békésen legelésző egyedet, akkor többféle módon is előcsalogathatjuk a relytekhelyéből, lehet próbálkozni cukorkával, lehet csalogatni szép szavakkal, de én azt javaslom, hogy vessük rájuk igéző tekintetünket, és amikor látjuk a szemeikben a csillogást, hogy meg vannak szuggerálva és szerelembe estek, akkor már nyert ügyünk van.
Egyes szakértők rögtön a nyeles kalmópirin bevetését javasolják ami ugyan az öntudattal nem rendelkezö nőstényeknél azonnal is hatékony lehet, de ne felejtsük el, hogy az állatka még nincs megszelidítve és esetleg harap, és a harapásával maradandó sérüléseket okozhat érzékeny testrészeinkben, ha mégis ezt a módszert használjuk akkor használjunk védöeszközt, mindenképpen javasolnám a szájkosarat, és óva intek bárkit is attól, hogy első alkalommal bizonyos dolgokat egy vadállat szájába rakjon, ráér ez a dolog majd akkor ha a vad kellemes kis háziasitott kezesbáránnyá szelídült.
Komolyabb a probléma ha a vadat a csordában legelésző társai közül akarjuk kiszakítani, hiszen ezek egymást fanatizálják, és hergelik. Mindeközben túlzott lehet közöttük a rivalizálás amellyel esetleg egymás testi épségét is veszélyeztethetik.
Soha ne merészkedjünk a csorda közelébe védőfelszerelés nélkül! Mindig legyen nálunk egy fenyítésre alkalmas szerszám (bot, husáng, ostor, gumibot, stb) amivel az értünk megküzdő nőstények közé csaphatunk ha nem akarjuk, hogy idő előtt elcsúfítsák egymást.
A hopponmaradó nőstényeknek hagyhatunk a helyszínen esetleg egy vibrátort mert azzal el lesznek egy darabig, és átmenetileg megnyugtatja őket. Meg aztán nem árt az sem ha van nálunk valami önvédelmi eszköz mert a nőstényördögök kiszámíthatatlanok és ha nem vigyázunk akkor egy óvatlan pillanatban akár nekünk is ugorhatnak. Ne feledd az örök igazságot! Egy nőben csak akkor bízhatsz ha már a ló legel a sírjáról! Ha mégis sikerült kiszakítanod a csordából egy állatkát és sikerült magadhoz édesgetned, akkor lassan kezdetét veheti az idomítás.
Az asszonyállatokat többféle módszerrel is lehet idomítani, vannak akik cukorkát adnak nekik, hogy ha jót csinálnak, mások pedig ostorral, tűzzel, vassal idomitják őket a jómodorra. Vannak akik a kerékbetörést vagy a boszorkányégetést javasolják, de én a magam részéről a jutalmazásos módszert ajánlanám a nyeles kalmópirin megfelelő használatával, és ha azt akarjuk, hogy Istenként tiszteljenek bennünket ezek az aranyos kis szánalmas lények, akkor nem árt ha néha a lelkükkel is foglalkozunk.
Ha sikerül ezeket a cuki kis állatkákat iranyítanunk, magyarul, nem vár minket a sarkon a sodrófával, stb ha részegen jövünk haza, hanem csókokkal halmoz el minket akkor jól végeztük a dolgunkat, de mindig gondoljunk arra, hogy ez csak átmeneti siker, és ezt tartósítanunk kell.
Sajnos időnként mégis előfordul, hogy állatkánk elkezd sárkányosodni, ez történhet azért mert nem vagyunk elég keménykezűek, és esetleg háziállatunkat olyan külső behatások érték mint pl az anyja befolyása, más szukák beledumálása az életünkbe esetleg pont azért, hogy ő kaparintson meg bennünket a saját maga számára. Anyós ellen javaslom a karikásostor használatát, esetleg tűvel és cérnával össze is lehet varrni a száját, de ha nagyon nagy a pofája akkor javaslom a műszaki cérna használatát, ha összedrótozzuk ugyanis, akkor már nehezebben rágja át magát ezen az akadályon és ha csak nem a tűzokádó sárkányok rendjéhez tartozik, akkor még a drót megolvasztása sem lehetséges a számára. Az állatka társaságát vegyük jól szemügyre mert ez rettenetesen kihathat békés és nyugodt életünkre.
Vigyázzunk! A barátnők időnként szövetkeznek EMBERÜKKEL szemben, és ilyenkor jelentősen megkeseríthetik életünket. Ilyenkor az elzárást javaslom, be lehet őket zárni pl a wc-re és adni nekik egy kis szárazkenyeret és vizet, esetleg kendermagot amíg a magánzárkában ülnek, javaslom, hogy a villanyt kapcsoljuk le mert így jobban el tudnak gondolkodni a tetteiken, és hamarabb jó útra térnek.
Sajnos elég sokszor előfordul, hogy példányunk nevelhetetlennek bizonyul és mi belefáradunk az idomításába, ilyenkor eresszük őket szélnek hátha egy másik EMBERTÁRSUNKNAK több szerencséje lesz vele, de a szélnek eresztés másik módja is fennáll ha pl a tizediken lakunk és kieresztjük az ablakon. Figyeljük meg a szemeit, hogy milyen boldogan fog nekünk integetni a szárnyaival amint csapkod majd a szélben, s száll a szabadság szárnyán.
Ha nem jött össze az idomítás, szélnek eresztettük, vagy megszökött tőlünk a háziállatunk ne eresszük búnak a fejünket hiszen innentől újra szabadok előttünk a vadászösvények, kezdjük újra a vadászatot! Ha viszont sikerült az élet és leragadtunk egy állatka mellett akkor csak úgy ejtsünk zsákmányt, hogy ne tudja meg mert ezzel összetörhetjük a lelkét és megint kezdhetjük elölről az idomítást. Soha ne higgyünk nekik teljes mértékben, és mindig vigyázzunk arra, hogy ha a kisujjunkat nyújtjuk feléjük akkor majd idővel az egész karunk kell. Vigyázzunk arra is, hogy a fajtájuk 99% csak a pénzre megy és csak ezzel tudod megtartani, döntsd el! Érdemes? Szerintem NEM! Sok sikert a vadászathoz EMBERTÁRSAIM!
Isten először teremté az EMBERT! Majd teremté a tyúkot és a libát, de mire a nőhöz érkezett elfogyott a toll.
Ha vadászni indulunk akkor: VADÁSZOM UTAMBÓL KOTRÓDJ!
Az asszonyállat megfogalmazás a régi szép időkből származik, amikor még a nőstények tudták, hogy hol van a helyük a világban, de hívták még őket vászoncselédnek, fehérnépnek is!
Akkoriban még ha szólítottuk őket csettintésre jöttek, s így szólottak hozzánk:
-Mit parancsolsz férjem uram parancsolóm?
Vagy:
-mit parancsolsz édes gazdám?
És akkoriban az állatkák EMBERÜKNEK hívták az urukat parancsolójukat. Sajnos mai rohanó világunkban ez a gyönyörű szokás mára megváltozott, a nőstények visszaugatnak, nem fogadnak szót, elsárkányosodnak, de azért vagyunk mi EMBEREK, hogy a nőstényördögöket visszavezessük a régi jó kerékvágásba. Be kell őket idomítani, betörni mint a lovat, és megszelidíteni.
Az első lépés a vad becserkészésével kezdődik. Ehhez tudni kell, hogy hol találjuk őket, kereshetjük őket egymagukban, vagy békésen legelésző
csordákban, esetleg veszélyesebb alfajaikat üvöltő, visongó falkákban dühöngés közben, de hol keressük őket?
Ez az állatfaj városokban, falvakban lakik ugyanúgy mint az EMBEREK, ugyanis átmenetet képeznek az állatok és az emberek között.
Amikor vadászni indulunk el kell döntenünk, hogy magányos példányra megyünk-e, avagy csordákban tömörülö egyedekre vetjük-e ki a hálónkat. Ha meglátunk egy békésen legelésző egyedet, akkor többféle módon is előcsalogathatjuk a relytekhelyéből, lehet próbálkozni cukorkával, lehet csalogatni szép szavakkal, de én azt javaslom, hogy vessük rájuk igéző tekintetünket, és amikor látjuk a szemeikben a csillogást, hogy meg vannak szuggerálva és szerelembe estek, akkor már nyert ügyünk van.
Egyes szakértők rögtön a nyeles kalmópirin bevetését javasolják ami ugyan az öntudattal nem rendelkezö nőstényeknél azonnal is hatékony lehet, de ne felejtsük el, hogy az állatka még nincs megszelidítve és esetleg harap, és a harapásával maradandó sérüléseket okozhat érzékeny testrészeinkben, ha mégis ezt a módszert használjuk akkor használjunk védöeszközt, mindenképpen javasolnám a szájkosarat, és óva intek bárkit is attól, hogy első alkalommal bizonyos dolgokat egy vadállat szájába rakjon, ráér ez a dolog majd akkor ha a vad kellemes kis háziasitott kezesbáránnyá szelídült.
Komolyabb a probléma ha a vadat a csordában legelésző társai közül akarjuk kiszakítani, hiszen ezek egymást fanatizálják, és hergelik. Mindeközben túlzott lehet közöttük a rivalizálás amellyel esetleg egymás testi épségét is veszélyeztethetik.
Soha ne merészkedjünk a csorda közelébe védőfelszerelés nélkül! Mindig legyen nálunk egy fenyítésre alkalmas szerszám (bot, husáng, ostor, gumibot, stb) amivel az értünk megküzdő nőstények közé csaphatunk ha nem akarjuk, hogy idő előtt elcsúfítsák egymást.
A hopponmaradó nőstényeknek hagyhatunk a helyszínen esetleg egy vibrátort mert azzal el lesznek egy darabig, és átmenetileg megnyugtatja őket. Meg aztán nem árt az sem ha van nálunk valami önvédelmi eszköz mert a nőstényördögök kiszámíthatatlanok és ha nem vigyázunk akkor egy óvatlan pillanatban akár nekünk is ugorhatnak. Ne feledd az örök igazságot! Egy nőben csak akkor bízhatsz ha már a ló legel a sírjáról! Ha mégis sikerült kiszakítanod a csordából egy állatkát és sikerült magadhoz édesgetned, akkor lassan kezdetét veheti az idomítás.
Az asszonyállatokat többféle módszerrel is lehet idomítani, vannak akik cukorkát adnak nekik, hogy ha jót csinálnak, mások pedig ostorral, tűzzel, vassal idomitják őket a jómodorra. Vannak akik a kerékbetörést vagy a boszorkányégetést javasolják, de én a magam részéről a jutalmazásos módszert ajánlanám a nyeles kalmópirin megfelelő használatával, és ha azt akarjuk, hogy Istenként tiszteljenek bennünket ezek az aranyos kis szánalmas lények, akkor nem árt ha néha a lelkükkel is foglalkozunk.
Ha sikerül ezeket a cuki kis állatkákat iranyítanunk, magyarul, nem vár minket a sarkon a sodrófával, stb ha részegen jövünk haza, hanem csókokkal halmoz el minket akkor jól végeztük a dolgunkat, de mindig gondoljunk arra, hogy ez csak átmeneti siker, és ezt tartósítanunk kell.
Sajnos időnként mégis előfordul, hogy állatkánk elkezd sárkányosodni, ez történhet azért mert nem vagyunk elég keménykezűek, és esetleg háziállatunkat olyan külső behatások érték mint pl az anyja befolyása, más szukák beledumálása az életünkbe esetleg pont azért, hogy ő kaparintson meg bennünket a saját maga számára. Anyós ellen javaslom a karikásostor használatát, esetleg tűvel és cérnával össze is lehet varrni a száját, de ha nagyon nagy a pofája akkor javaslom a műszaki cérna használatát, ha összedrótozzuk ugyanis, akkor már nehezebben rágja át magát ezen az akadályon és ha csak nem a tűzokádó sárkányok rendjéhez tartozik, akkor még a drót megolvasztása sem lehetséges a számára. Az állatka társaságát vegyük jól szemügyre mert ez rettenetesen kihathat békés és nyugodt életünkre.
Vigyázzunk! A barátnők időnként szövetkeznek EMBERÜKKEL szemben, és ilyenkor jelentősen megkeseríthetik életünket. Ilyenkor az elzárást javaslom, be lehet őket zárni pl a wc-re és adni nekik egy kis szárazkenyeret és vizet, esetleg kendermagot amíg a magánzárkában ülnek, javaslom, hogy a villanyt kapcsoljuk le mert így jobban el tudnak gondolkodni a tetteiken, és hamarabb jó útra térnek.
Sajnos elég sokszor előfordul, hogy példányunk nevelhetetlennek bizonyul és mi belefáradunk az idomításába, ilyenkor eresszük őket szélnek hátha egy másik EMBERTÁRSUNKNAK több szerencséje lesz vele, de a szélnek eresztés másik módja is fennáll ha pl a tizediken lakunk és kieresztjük az ablakon. Figyeljük meg a szemeit, hogy milyen boldogan fog nekünk integetni a szárnyaival amint csapkod majd a szélben, s száll a szabadság szárnyán.
Ha nem jött össze az idomítás, szélnek eresztettük, vagy megszökött tőlünk a háziállatunk ne eresszük búnak a fejünket hiszen innentől újra szabadok előttünk a vadászösvények, kezdjük újra a vadászatot! Ha viszont sikerült az élet és leragadtunk egy állatka mellett akkor csak úgy ejtsünk zsákmányt, hogy ne tudja meg mert ezzel összetörhetjük a lelkét és megint kezdhetjük elölről az idomítást. Soha ne higgyünk nekik teljes mértékben, és mindig vigyázzunk arra, hogy ha a kisujjunkat nyújtjuk feléjük akkor majd idővel az egész karunk kell. Vigyázzunk arra is, hogy a fajtájuk 99% csak a pénzre megy és csak ezzel tudod megtartani, döntsd el! Érdemes? Szerintem NEM! Sok sikert a vadászathoz EMBERTÁRSAIM!
Üdv: Zoli, Óbuda.
2007. október 8., hétfő
Tele vagyok
Nem felejtek semmit,
nem felejtek soha.
Bár az idő halad,
sebesen és tova.
Nem bocsájtok meg már,
soha-soha többé.
Nem válik az emlék,
egy gomolygó köddé.
Én a megbocsájtást,
többé nem ismerem.
Soha többé senki,
nem packázhat velem.
Olyan már az agyam,
akárcsak egy raktár.
Eltárolta mindazt,
ami rosszat adtál.
Zsúfoltak a polcok,
nincs már rajtuk helyed.
Roskadoznak, s bűnöd,
maga alá temet.
Nem kell az aljasság,
nem bírja a gyomrom.
Öklendezek tőled,
mert túl lé ptél egy ponton.
Tele vagyok veled,
túl nagy ez a teher.
Lenyomja a vállam,
s maga alá teper.
A felhőkön jártam,
de ledobott az égbolt.
Hazugságaidból,
nekem épp elég volt.
A kevéske szépért,
túl nagy árat kértél.
Mindent kifizettem,
s fabatkát sem értél.
Nem voltál más te sem,
csak olyan mint a többi.
Szeretnék ezután,
a szemedbe köpni.
Ne lássalak többé,
hordd innen a beled!
Mert ha erre látlak,
szétrúgom a fejed!
nem felejtek soha.
Bár az idő halad,
sebesen és tova.
Nem bocsájtok meg már,
soha-soha többé.
Nem válik az emlék,
egy gomolygó köddé.
Én a megbocsájtást,
Soha többé senki,
nem packázhat velem.
Olyan már az agyam,
akárcsak
Eltárol
ami rosszat adtál.
Zsúfol
nincs már rajtuk helyed.
Roskado
maga alá temet.
Nem kell az aljasság,
nem bírja a gyomrom.
Öklend
mert túl lé
Tele vagyok veled,
túl nagy ez a teher.
Lenyomja
s maga alá teper.
A felhőkön jártam,
de ledobott az égbolt.
Hazugsá
nekem épp elég volt.
A kevéske szépért,
túl nagy árat kértél.
Mindent
s fabatkát sem értél.
Nem voltál más te sem,
csak olyan mint a többi.
Szeretné
a szemedbe köpni.
Ne lássalak többé,
hordd innen a beled!
Mert ha erre látlak,
szétrúg
Túlvilági fájdalom
Temető csendjében szenved egy lélek.
Egyedül maradtam, egyedül félek.
Meghaltam,s lassanként felejt a világ.
Sírhantom tetején, szárad a virág.
Bánom a bűneim, amit csak tettem.
Mára csak magányos kísértet lettem.
Kárhozott maradtam, nem vártak reám.
Hiába voltam oly gyönyörű leány.
Nem vártak odaát, kizártak végleg.
Bűneim lassan a lelkembe égtek.
Bánom, hogy bántottam, akit csak lehet.
Most már a magányom magába temet.
Sohasem szerettem, ez lett a sorsom.
Pokolnak árnyai ragadtak torkon.
Mohos a sírkövem, föld lepi arcom.
Nap közben odalent örökké alszom.
Kimenőt kaphatok, holdfényes éjen.
Ilyenkor könyörgök, s Istenem kérem.
Engedjen a fénybe, már mindent bánok.
Mindegyik hajnalon a mélybe szállok.
Bocsáss meg Istenem! Hiába kérlek?
Ez lett a végzetem, ez már a végzet.
Suttogó árny vagyok, susogom halkan.
Bánom a bűneim, s bele is haltam.
Egyedül maradtam, egyedül félek.
Meghaltam,s lassanként felejt a világ.
Sírhantom tetején, szárad a virág.
Bánom a bűneim, amit csak tettem.
Mára csak magányos kísértet lettem.
Kárhozott maradtam, nem vártak reám.
Hiába voltam oly gyönyörű leány.
Nem vártak odaát, kizártak végleg.
Bűneim lassan a lelkembe égtek.
Bánom, hogy bántottam, akit csak lehet.
Most már a magányom magába temet.
Sohasem szerettem, ez lett a sorsom.
Pokolnak árnyai ragadtak torkon.
Mohos a sírkövem, föld lepi arcom.
Nap közben odalent örökké alszom.
Kimenőt kaphatok, holdfényes éjen.
Ilyenkor könyörgök, s Istenem kérem.
Engedjen a fénybe, már mindent bánok.
Mindegyik hajnalon a mélybe szállok.
Bocsáss meg Istenem! Hiába kérlek?
Ez lett a végzetem, ez már a végzet.
Suttogó árny vagyok, susogom halkan.
Bánom a bűneim, s bele is haltam.
Páratlan ajánlat
Legújabb termékünk, vegye meg rögtön!
Ne kelljen annyiszor orrára kötnöm.
Ajándék áron, csakis most önnek.
Hozzám a vásárlók mind visszajönnek.
Csodaszer magának, kitűnő módszer.
Mindenre orvosság, mindenre gyógyszer.
Ne legyen maradi, a világ halad.
Változz a világgal, szedd össze magad!
Legújabb termékünk, ajánljuk bátran.
Maradjon fiatal, s haljon meg rákban!
Van benne gumi, és valami vegyszer.
Támogat minket az állam, a rendszer.
Van benne valami fekete anyag.
Ha gyomrába kerül, hát bele is dagad.
Van benne olyan, mi beleit marja.
Van benne, mi az agysejtet falja.
Majd mikor végleg elment az eszed.
Biztosak vagyunk, hogy termékünk veszed.
Ajánlja magának mindegyik pláza.
Játék lesz élete, teljesül vágya.
Ez szinte ajándék, vegye meg bátran!
Páratlan ajánlat, csak önnek szántam.
Ne kelljen annyiszor orrára kötnöm.
Ajándék áron, csakis most önnek.
Hozzám a vásárlók mind visszajönnek.
Csodaszer magának, kitűnő módszer.
Mindenre orvosság, mindenre gyógyszer.
Ne legyen maradi, a világ halad.
Változz a világgal, szedd össze magad!
Legújabb termékünk, ajánljuk bátran.
Maradjon fiatal, s haljon meg rákban!
Van benne gumi, és valami vegyszer.
Támogat minket az állam, a rendszer.
Van benne valami fekete anyag.
Ha gyomrába kerül, hát bele is dagad.
Van benne olyan, mi beleit marja.
Van benne, mi az agysejtet falja.
Majd mikor végleg elment az eszed.
Biztosak vagyunk, hogy termékünk veszed.
Ajánlja magának mindegyik pláza.
Játék lesz élete, teljesül vágya.
Ez szinte ajándék, vegye meg bátran!
Páratlan ajánlat, csak önnek szántam.
2007. október 7., vasárnap
EN-LIL FIA VAGYOK
Merítek az ősi tűzből,
merítek a fényből.
Merítek a földanyából,
merítek az égből.
Merítek az ősi hitből,
Fénylő Nap tüzéből.
Merítek én Nap atyánktól,
és a Fény szűzétől.
Merítek a Fény fiától,
a Turulmadártól.
Merítek az erdők mélyén,
a rügyező fáktól.
Merítek egy szarvasgímtől,
mely viszi a Napot.
Amely fent az agancsa közt,
szakadatlan ragyog.
Merítek az őseinktől,
merítek hazámból.
EN-LIL-től, a Nap fiától,
apámtól, s anyámtól.
Merítek egy nagy kanállal,
az életnek vizéből.
Merítek az égi utak,
csillagszekeréből.
Egy vagyok én Nimród atyánk,
ősi táborából.
Egy vagyok én Atillának,
győztes mámorából.
Egy vagyok én azok közül,
kikben Árpád vére.
Egy az Isten, egy a Nemzet,
egy vagyok én véle.
Tiszta tóból merítettem,
tiszta hát a lelkem.
Amit innen eltanultam,
soha nem felejtem.
Egy vagyok a tudatommal,
nincsen másik arcom.
A sötétség ellen vívom,
minden egyes harcom.
merítek a fényből.
Merítek a földanyából,
merítek az égből.
Merítek az ősi hitből,
Fénylő Nap tüzéből.
Merítek én Nap atyánktól,
és a Fény szűzétől.
Merítek a Fény fiától,
a Turulmadártól.
Merítek az erdők mélyén,
a rügyező fáktól.
Merítek egy szarvasgímtől,
mely viszi a Napot.
Amely fent az agancsa közt,
szakadatlan ragyog.
Merítek az őseinktől,
merítek hazámból.
EN-LIL-től, a Nap fiától,
apámtól, s anyámtól.
Merítek egy nagy kanállal,
az életnek vizéből.
Merítek az égi utak,
csillagszekeréből.
Egy vagyok én Nimród atyánk,
ősi táborából.
Egy vagyok én Atillának,
győztes mámorából.
Egy vagyok én azok közül,
kikben Árpád vére.
Egy az Isten, egy a Nemzet,
egy vagyok én véle.
Tiszta tóból merítettem,
tiszta hát a lelkem.
Amit innen eltanultam,
soha nem felejtem.
Egy vagyok a tudatommal,
nincsen másik arcom.
A sötétség ellen vívom,
minden egyes harcom.
Napkorong
Sugaraim szórom,
égi tűz vagyok.
Ősi erőm révén,
lángom felragyog.
Óceánok habján,
megcsillan a fény.
Szikrázok az égen,
mint éltető remény.
Forróságom perzsel,
én vagyok a tűz.
Felragyogó fényem,
sötétséget űz.
Éltetem a földet,
hol minden jó terem.
Kakas kukorékol,
mert ő is kél velem.
Hajnalhasadáskor,
pirkad már az ég.
Tél után tavasz jön,
elolvad a jég.
Átjárja melegem,
a puszta földeket.
Éltetek virágot,
füvet, tölgyeket.
Én vagyok az élet,
én vagyok a fény.
Sugaramtól éled,
sokmillió lény.
Odafenn az égen,
a Napkorong vagyok.
Mikor reám nézel,
fényem rádragyog.
égi tűz vagyok.
Ősi erőm révén,
lángom felragyog.
Óceánok habján,
megcsillan a fény.
Szikrázok az égen,
mint éltető remény.
Forróságom perzsel,
én vagyok a tűz.
Felragyogó fényem,
sötétséget űz.
Éltetem a földet,
hol minden jó terem.
Kakas kukorékol,
mert ő is kél velem.
Hajnalhasadáskor,
pirkad már az ég.
Tél után tavasz jön,
elolvad a jég.
Átjárja melegem,
a puszta földeket.
Éltetek virágot,
füvet, tölgyeket.
Én vagyok az élet,
én vagyok a fény.
Sugaramtól éled,
sokmillió lény.
Odafenn az égen,
a Napkorong vagyok.
Mikor reám nézel,
fényem rádragyog.
Ezüsthold
Ezüstöket szórok,
minden éjjelen.
Vigyázom az álmaid,
őrzöm éberen.
Figyelem a földet,
lassan altatok.
Dalt dúdolnak nékem,
lent a farkasok.
Néha jól meghízom,
máskor elfogyok.
Fénylő napsugárból,
ennyit elfogok.
Éjszaka az égen,
én vagyok a fény.
Velem dúdol minden,
kis parányi lény.
Denevér cikázik,
tücsök ciripel.
Megugat egy kutya,
engem irigyel.
Bagoly huhog nékem,
szép az éjszaka.
Picike egérke,
gyorsan térj haza!
Egy vadász áll lesben,
figyel rád egy árny.
Vadászik és támad,
suhog már a szárny.
Lecsap a sötétben,
karma megragad.
Egy egérke bőre,
mélyen felhasad.
Figyelem a földet,
életet, s halált.
Én irányítom,
az apályt és dagályt.
Ezüstöm felragyog,
kint a tengeren.
Meglátszik a fényem,
minden emberen.
Szerelmeket látok,
s hullócsillagot.
Ha eljő a hajnal,
mindent itthagyok.
Eljövök majd éjjel,
s újra itt leszek.
Nem tűnök el végleg,
mert visszaérkezek.
minden éjjelen.
Vigyázom az álmaid,
őrzöm éberen.
Figyelem a földet,
lassan altatok.
Dalt dúdolnak nékem,
lent a farkasok.
Néha jól meghízom,
máskor elfogyok.
Fénylő napsugárból,
ennyit elfogok.
Éjszaka az égen,
én vagyok a fény.
Velem dúdol minden,
kis parányi lény.
Denevér cikázik,
tücsök ciripel.
Megugat egy kutya,
engem irigyel.
Bagoly huhog nékem,
szép az éjszaka.
Picike egérke,
gyorsan térj haza!
Egy vadász áll lesben,
figyel rád egy árny.
Vadászik és támad,
suhog már a szárny.
Lecsap a sötétben,
karma megragad.
Egy egérke bőre,
mélyen felhasad.
Figyelem a földet,
életet, s halált.
Én irányítom,
az apályt és dagályt.
Ezüstöm felragyog,
kint a tengeren.
Meglátszik a fényem,
minden emberen.
Szerelmeket látok,
s hullócsillagot.
Ha eljő a hajnal,
mindent itthagyok.
Eljövök majd éjjel,
s újra itt leszek.
Nem tűnök el végleg,
mert visszaérkezek.
2007. október 6., szombat
Kígyó
Sziszegj rám kígyó, sziszegj csak bátran!
Sziszegj a porban, sziszegj a sárban!
Rámöltöd nyelved, alulról támadsz.
Mérges vagy nagyon, és sohasem fáradsz.
Soha nem pihensz, ébren vagy folyton.
Ezért egy bottal, ragadlak torkon.
Elkaplak kígyó, lenyomom fejed.
Kiismertem már, mindegyik cseled.
Mérgedet kifejtem, bele egy tálba.
Ezért most mehetsz, vissza a sárba.
Végülis nem vagy más, csak egy kis állat.
Kiből a félelem sziszegve árad.
Semmi mást nem teszel, magadat véded.
Kígyóként sziszegve, sorsodat éled.
Jönnek az emberek, elkapják torkod.
Veszélyben életed, veszélyben sorsod.
Rengeteg ember van, aki egy állat.
Kiből a gonoszság, üvöltve árad.
Mégiscsak szabadon járnak a földön.
Nem vár reájuk a rablánc, se börtön.
Elvesznek tőled, amit csak lehet.
Elveszik otthonod, az élőhelyed.
Pusztul a természet, veszélyben léted.
Ereszd hát beléjük pusztító mérged!
Sziszegj a porban, sziszegj a sárban!
Rámöltöd nyelved, alulról támadsz.
Mérges vagy nagyon, és sohasem fáradsz.
Soha nem pihensz, ébren vagy folyton.
Ezért egy bottal, ragadlak torkon.
Elkaplak kígyó, lenyomom fejed.
Kiismertem már, mindegyik cseled.
Mérgedet kifejtem, bele egy tálba.
Ezért most mehetsz, vissza a sárba.
Végülis nem vagy más, csak egy kis állat.
Kiből a félelem sziszegve árad.
Semmi mást nem teszel, magadat véded.
Kígyóként sziszegve, sorsodat éled.
Jönnek az emberek, elkapják torkod.
Veszélyben életed, veszélyben sorsod.
Rengeteg ember van, aki egy állat.
Kiből a gonoszság, üvöltve árad.
Mégiscsak szabadon járnak a földön.
Nem vár reájuk a rablánc, se börtön.
Elvesznek tőled, amit csak lehet.
Elveszik otthonod, az élőhelyed.
Pusztul a természet, veszélyben léted.
Ereszd hát beléjük pusztító mérged!
Eljövök érted!
A túlvilágról átjövök, egy baljós éjjelen.
Én leszek az árnyék, és a félelem.
Eljövök majd érted, ezért jobb ha félsz.
Nemsokára viszlek, már nem sokáig élsz.
Egy teliholdas éjjel, mindent megteszek.
Elragadom lelked, rettegés leszek.
Lassan ruhát váltok, s beléd költözöm.
Reám vár a tested, melybe öltözöm.
Mélyen élek benned, mint parányi lény.
Nem árthat a hajnal, nem bánthat a fény.
Őrületbe viszlek, fájdalom leszek.
Én leszek a fájó lelkiismeret.
Belédmarok mélyen, kínzom lelkedet.
Ellepik az elméd, a sötét fellegek.
Átitat a mérgem, és a bűvölet.
Én vagyok a végzet, és a gyűlölet.
Bűneid kígyóként, lassan fojtanak.
Széttörik csontjaid, melyek porlanak.
Levisznek a mélybe, hol éget a tűz.
Megcsapja az orrod, a kénköves bűz.
Rab maradsz örökre, itt lesz börtönöd.
Hagyj fel a reménnyel, mert én őrködök!
Nem szökhetsz meg innen, vár a kárhozat.
Minden bűnödért, egy végső áldozat.
Én leszek az árnyék, és a félelem.
Eljövök majd érted, ezért jobb ha félsz.
Nemsokára viszlek, már nem sokáig élsz.
Egy teliholdas éjjel, mindent megteszek.
Elragadom lelked, rettegés leszek.
Lassan ruhát váltok, s beléd költözöm.
Reám vár a tested, melybe öltözöm.
Mélyen élek benned, mint parányi lény.
Nem árthat a hajnal, nem bánthat a fény.
Őrületbe viszlek, fájdalom leszek.
Én leszek a fájó lelkiismeret.
Belédmarok mélyen, kínzom lelkedet.
Ellepik az elméd, a sötét fellegek.
Átitat a mérgem, és a bűvölet.
Én vagyok a végzet, és a gyűlölet.
Bűneid kígyóként, lassan fojtanak.
Széttörik csontjaid, melyek porlanak.
Levisznek a mélybe, hol éget a tűz.
Megcsapja az orrod, a kénköves bűz.
Rab maradsz örökre, itt lesz börtönöd.
Hagyj fel a reménnyel, mert én őrködök!
Nem szökhetsz meg innen, vár a kárhozat.
Minden bűnödért, egy végső áldozat.
2007. október 5., péntek
Hová tűntek el az álmok?
Hová tűntek el az álmok? Elhervadtak mint virágok?
Hová lettek a szép tervek? Elnyelték rút, sötét vermek?
Szép terveim kútba estek. Kútnak mélyén lentrekedtek.
Hová lettek hát az álmok? Reájuk, mondd hol találok?
Elúsztak az óceánon? Keresem, de nem találom.
Viharos szél messze fújta? Hetedhét országon túlra?
Megyek hát az óceánra. Bárcsak szívem rátalálna.
Merre menjek? Merre ússzak, hogy az álmaimhoz jussak?
Kergetem az álmaimat, széttaposott vágyaimat.
Keresem, de nem találom. Szertefoszlott ez az álom?
Elpárolgott mint egy vízcsepp. Elvesztettem minden kincset.
Fent lebeg a felhők között? A kék égre felköltözött?
Bámulom a magas eget, kémlelem, hogy merre lehet.
Látok fenn egy ködös képet. Lelkem sajog, szívem tépett.
Elszállt lelkem minden álma. Felszáradtak mint a pára.
Létezik vajon az álmom? Remélem, még megtalálom.
Hová lettek a szép tervek? Elnyelték rút, sötét vermek?
Szép terveim kútba estek. Kútnak mélyén lentrekedtek.
Hová lettek hát az álmok? Reájuk, mondd hol találok?
Elúsztak az óceánon? Keresem, de nem találom.
Viharos szél messze fújta? Hetedhét országon túlra?
Megyek hát az óceánra. Bárcsak szívem rátalálna.
Merre menjek? Merre ússzak, hogy az álmaimhoz jussak?
Kergetem az álmaimat, széttaposott vágyaimat.
Keresem, de nem találom. Szertefoszlott ez az álom?
Elpárolgott mint egy vízcsepp. Elvesztettem minden kincset.
Fent lebeg a felhők között? A kék égre felköltözött?
Bámulom a magas eget, kémlelem, hogy merre lehet.
Látok fenn egy ködös képet. Lelkem sajog, szívem tépett.
Elszállt lelkem minden álma. Felszáradtak mint a pára.
Létezik vajon az álmom? Remélem, még megtalálom.
Játékbohóc
Tán játékszer vagyok, egy elhagyott szobában,
egyedül maradtam a fekete homályban.
Kinőttek belőlem, rámuntak, eldobtak,
szívemet kitépték, szárnyaim elkoptak.
Elhagyott bohócként szemétbe kerültem,
összetört tárgyakkal a múltba merültem.
Vár reám pusztító, kénköves kemence,
s tudom, hogy nem veszel újra a kezedbe.
Égek a szeméttel, régmúltról álmodok,
fekete füstként egy kéményen távozok.
Fekete koromként szállnak el álmaim,
szél viszi messzire elhamvadt vágyaim.
Elpusztult, kiégett az egész életem,
elhagytak, eldobtak, ez lett a végzetem.
Elhagyott játékszer, kit soha nem szerettek,
akit a kukába, szemétbe vetettek.
Aki csak füstté lett a szélnek szárnyain,
akinek a bánat, úrrá lett álmain.
Mi maradt belőlük? Hamu és emlékek.
Álmai helyére új álom nem lépett.
Buta kis bohócként álmait kereste,
de rájött, hogy igazán senki sem szerette.
egyedül maradtam a fekete homályban.
Kinőttek belőlem, rámuntak, eldobtak,
szívemet kitépték, szárnyaim elkoptak.
Elhagyott bohócként szemétbe kerültem,
összetört tárgyakkal a múltba merültem.
Vár reám pusztító, kénköves kemence,
s tudom, hogy nem veszel újra a kezedbe.
Égek a szeméttel, régmúltról álmodok,
fekete füstként egy kéményen távozok.
Fekete koromként szállnak el álmaim,
szél viszi messzire elhamvadt vágyaim.
Elpusztult, kiégett az egész életem,
elhagytak, eldobtak, ez lett a végzetem.
Elhagyott játékszer, kit soha nem szerettek,
akit a kukába, szemétbe vetettek.
Aki csak füstté lett a szélnek szárnyain,
akinek a bánat, úrrá lett álmain.
Mi maradt belőlük? Hamu és emlékek.
Álmai helyére új álom nem lépett.
Buta kis bohócként álmait kereste,
de rájött, hogy igazán senki sem szerette.
Minden szép elmúlik egyszer
Minden szép elmúlik egyszer.
Merengve ágyadban fekszel.
Álmodsz a múltról, kínoznak a képek,
s messzire szállnak el gyönyörű évek.
Szemedből fájdalmad könnyekként fakad,
arcodon csurog le mint egy kis patak.
Elmossa múltadat, megfojtja vágyaid.
Megtörték lelkedet, eltörték szárnyaid.
Minden nap szenvedés, végtelen borzalom.
Vágyod, hogy ne fájna bús szíved oly nagyon.
Sötét a nagyvilág, örökös éjszaka.
Minden nap remegve, szétesve térsz haza.
Kínoznak emlékek, minden kép förtelem.
Minden nap megkínoz, minden perc gyötrelem.
Hazugság, árulás, amit csak kaphattál.
Áldozat lettél, mert adtál mit adhattál.
Adtál amit tudtál, mert önzetlen szerettél,
fájdalmad kínoz mert semmit sem feledtél.
Úgyérzed tiszta vagy, de mégis elhagytak.
Összetört szívedben álmaid elfagytak.
Jéghideg leszel, de fájdalmak égetnek,
egyszer az érzések tán újra élednek.
Merengve ágyadban fekszel.
Álmodsz a múltról, kínoznak a képek,
s messzire szállnak el gyönyörű évek.
Szemedből fájdalmad könnyekként fakad,
arcodon csurog le mint egy kis patak.
Elmossa múltadat, megfojtja vágyaid.
Megtörték lelkedet, eltörték szárnyaid.
Minden nap szenvedés, végtelen borzalom.
Vágyod, hogy ne fájna bús szíved oly nagyon.
Sötét a nagyvilág, örökös éjszaka.
Minden nap remegve, szétesve térsz haza.
Kínoznak emlékek, minden kép förtelem.
Minden nap megkínoz, minden perc gyötrelem.
Hazugság, árulás, amit csak kaphattál.
Áldozat lettél, mert adtál mit adhattál.
Adtál amit tudtál, mert önzetlen szerettél,
fájdalmad kínoz mert semmit sem feledtél.
Úgyérzed tiszta vagy, de mégis elhagytak.
Összetört szívedben álmaid elfagytak.
Jéghideg leszel, de fájdalmak égetnek,
egyszer az érzések tán újra élednek.
Úgy szeretlek Téged
Úgy szeretlek Téged, mint a fényes Napot,
ki egy megdermedt világban elűzi a fagyot.
Úgy szeretlek Téged, mint sugárzó csillagot,
aki az álmomban örökké rámragyog.
Szeretlek én Téged, mint a Hold a Napot,
ki annak sugarától fényességet kapott.
Szeretlek én téged, mint tenger a holdat,
hiszen apály s dagály a szerelméről szólnak.
Szeretlek én téged, mint fürdőző a tengert,
hiszen hullámai hűsítik az embert.
Te vagy az igazgyöngy a széles óceánban,
hűség és becsület egy gyönyörű lányban.
Én pedig kedvesem, a gyöngyhalász vagyok,
ki-e pici gyöngytől hű szerelmet kapok.
Nem adom e-kincset soha ki kezemből,
hisz szerelem sugárzik gyönyörű szemedből.
ki egy megdermedt világban elűzi a fagyot.
Úgy szeretlek Téged, mint sugárzó csillagot,
aki az álmomban örökké rámragyog.
Szeretlek én Téged, mint a Hold a Napot,
ki annak sugarától fényességet kapott.
Szeretlek én téged, mint tenger a holdat,
hiszen apály s dagály a szerelméről szólnak.
Szeretlek én téged, mint fürdőző a tengert,
hiszen hullámai hűsítik az embert.
Te vagy az igazgyöngy a széles óceánban,
hűség és becsület egy gyönyörű lányban.
Én pedig kedvesem, a gyöngyhalász vagyok,
ki-e pici gyöngytől hű szerelmet kapok.
Nem adom e-kincset soha ki kezemből,
hisz szerelem sugárzik gyönyörű szemedből.
Szívembe véstem
Kőszívem csücskébe bevéstem nevedet,
simára törölni onnan már nem lehet.
Ha netán elhagynál, kőszívem meghasad,
a szeretet forrása soha már nem fakad.
Vésővel beírtam végleg a nevedet,
nem adom senkinek kibérelt helyedet.
Remélem kuckódat soha el nem hagyod,
s lehetek örökre az őrzőangyalod.
Szorító jégpáncél a szívemet morzsolta,
tátongó üresség lelkemet borzolta.
Majd beleköltöztél szétfagyott házadba,
megvéd már bármitől ha valaki támadna.
Melegséget hoztál és lakájossá tetted,
a jégpáncél elolvadt mert birtokba vetted.
Itt van az otthonod, nálam van a helyed,
szívemnek kulcsait átadom most neked.
simára törölni onnan már nem lehet.
Ha netán elhagynál, kőszívem meghasad,
a szeretet forrása soha már nem fakad.
Vésővel beírtam végleg a nevedet,
nem adom senkinek kibérelt helyedet.
Remélem kuckódat soha el nem hagyod,
s lehetek örökre az őrzőangyalod.
Szorító jégpáncél a szívemet morzsolta,
tátongó üresség lelkemet borzolta.
Majd beleköltöztél szétfagyott házadba,
megvéd már bármitől ha valaki támadna.
Melegséget hoztál és lakájossá tetted,
a jégpáncél elolvadt mert birtokba vetted.
Itt van az otthonod, nálam van a helyed,
szívemnek kulcsait átadom most neked.
Ha elhagynál
Szép szerelmem Te vagy nékem lelkem óceánja,
ha elhagynál süllyednék végtelen mocsárba.
Mert Te vagy az életvíz amely a lételem,
nélküled mocsárrá változna életem.
Szívembe robbantál akár egy kis repesz,
amit ha kitépnek végleg a jégre tesz.
Szomorkás arcomra ha ezért meghalok,
sugárzó Nap fénye búcsúul ráragyog.
Szívembe hatoltál mint éles kés a vajba,
ha kihúznád eláznál a vérzivatarba.
Kiomló vérpatak vörösen áradna,
minden csepp vádlóan lelkedre száradna.
Meteorzáporként csapódtál szívembe,
űrkráter lenne ott ha valaki kivenne.
Mélységes szakadék amelybe zuhannék,
a végtelen ködébe elveszve suhannék.
Villámként hasítva vágódtál szívembe,
széndarab maradna ha onnan kimenne.
Kiégett kődarab szívemnek hűlt helyén,
egy elhagyott bányának tárnái rejtekén.
ha elhagynál süllyednék végtelen mocsárba.
Mert Te vagy az életvíz amely a lételem,
nélküled mocsárrá változna életem.
Szívembe robbantál akár egy kis repesz,
amit ha kitépnek végleg a jégre tesz.
Szomorkás arcomra ha ezért meghalok,
sugárzó Nap fénye búcsúul ráragyog.
Szívembe hatoltál mint éles kés a vajba,
ha kihúznád eláznál a vérzivatarba.
Kiomló vérpatak vörösen áradna,
minden csepp vádlóan lelkedre száradna.
Meteorzáporként csapódtál szívembe,
űrkráter lenne ott ha valaki kivenne.
Mélységes szakadék amelybe zuhannék,
a végtelen ködébe elveszve suhannék.
Villámként hasítva vágódtál szívembe,
széndarab maradna ha onnan kimenne.
Kiégett kődarab szívemnek hűlt helyén,
egy elhagyott bányának tárnái rejtekén.
Van nékem
Van nékemegy apám, van nékem egy anyám,
van nékem egy becsületem, van nékem egy hazám.
van nékem egy nyelvem, van nékem egy népem,
van nékem egy szívem, melyből ki nem tépem.
Van nékem kultúrám, és egy saját arcom,
nem hagyom elvenni, folytatom a harcom.
Van nékem országom, egy gyönyörű földem,
a zászlaja lobog piros-fehér-zölden.
Van nekem egy hitem, van nekem egy Napom,
tudom mit elvettek egyszer visszakapom.
Van nékem Istenem, van nékem életem,
míg Isten létezik tudom, hogy kérhetem.
Tudom, hogy kérhetem, tudom, hogy megkapom,
tudom, hogy visszatér minden egy szép napon.
Tudom, hogy népem majd egyszer csak összefog,
tudom, hogy egyszer még hitünk majd győzni fog.
Lesz nekünk nagy hazánk, gyönyörű életünk,
boldogan és büszkén előre léphetünk.
Bármit is kérhetünk, megsegít Istenünk,
boldogan élhetünk, mert meg lesz mindenünk.
Van nékem erőm és van nékem szellemem,
nem győzhet hazámban senki sem ellenem.
Van bennem harcosság, van bennem szenvedély,
lángol a tűz bennem, nem kérek engedélyt.
Van bennem tehetség, van bennem szorgalom,
nem adom fel soha, harcomat folytatom.
Vélem van Istenem, s ameddig itt vagyok,
ragyog a Napkorong, s éjjel a csillagok.
Ragyognak végig az égboltnak tengerén,
hirdetik boldogan minvégig: van remény.
Hirdetik: Testvérem, ne adjuk fel soha,
ellenségünk veri, Istenünk ostora.
Ellenségeinket, ellepi föld pora,
menekülni fog az összes ostoba.
Ragyogó Napkorong, csillagos éjszaka,
miénk az anyaföld, miénk-e szép haza!
van nékem egy becsületem, van nékem egy hazám.
van nékem egy nyelvem, van nékem egy népem,
van nékem egy szívem, melyből ki nem tépem.
Van nékem kultúrám, és egy saját arcom,
nem hagyom elvenni, folytatom a harcom.
Van nékem országom, egy gyönyörű földem,
a zászlaja lobog piros-fehér-zölden.
Van nekem egy hitem, van nekem egy Napom,
tudom mit elvettek egyszer visszakapom.
Van nékem Istenem, van nékem életem,
míg Isten létezik tudom, hogy kérhetem.
Tudom, hogy kérhetem, tudom, hogy megkapom,
tudom, hogy visszatér minden egy szép napon.
Tudom, hogy népem majd egyszer csak összefog,
tudom, hogy egyszer még hitünk majd győzni fog.
Lesz nekünk nagy hazánk, gyönyörű életünk,
boldogan és büszkén előre léphetünk.
Bármit is kérhetünk, megsegít Istenünk,
boldogan élhetünk, mert meg lesz mindenünk.
Van nékem erőm és van nékem szellemem,
nem győzhet hazámban senki sem ellenem.
Van bennem harcosság, van bennem szenvedély,
lángol a tűz bennem, nem kérek engedélyt.
Van bennem tehetség, van bennem szorgalom,
nem adom fel soha, harcomat folytatom.
Vélem van Istenem, s ameddig itt vagyok,
ragyog a Napkorong, s éjjel a csillagok.
Ragyognak végig az égboltnak tengerén,
hirdetik boldogan minvégig: van remény.
Hirdetik: Testvérem, ne adjuk fel soha,
ellenségünk veri, Istenünk ostora.
Ellenségeinket, ellepi föld pora,
menekülni fog az összes ostoba.
Ragyogó Napkorong, csillagos éjszaka,
miénk az anyaföld, miénk-e szép haza!
Kísértetként
Kihalt bennem minden érzés,
kihalt bennem minden jó.
Kiszáradt így ezer virág,
kiszáradt egy tiszta tó.
Kihaltak a fák, a bokrok,
üres, sivár most-e táj.
Sivatagi pusztaságon,
felszínre tör, ami fáj.
Fáj a szívem mindörökké,
a gyötrelem szinte ég.
Mégsem tüzes, inkább fagyos,
olyan hideg, mint a jég.
Jéggé fagyott, már nem dobog,
kihalt álomvilágom.
Elhervadt a lelkem mélyén,
százezernyi virágom.
Elhervadtak, kiszáradtak,
fekszenek egy halomban.
Porrá őrlöm szirmaikat,
mint búzát egy malomban.
Porból lettünk, s porrá leszünk,
a hideg föld eltemet.
Várom azt a pillanatot,
mikor innen elmegyek.
Nézem fenn a fellegeket,
szeretnék már repülni.
Szeretnék egy szebb világba,
Isten elé kerülni.
megítélné tetteimet,
megtudnék sok miértet.
Az is lehet, nem lennék más,
csak bosszúálló kísértet.
Eljönnék a nagyvilágba,
gyötörném, ki megbántott.
Bosszút állnék mindazokon,
ki szívembe kést mártott.
Édes bosszú várna engem,
ha áldozatom meglelem.
Megjelennék a párában,
száz alakban, száz helyen.
Szétpattanó tükörcserép,
lengő csillár, borult ég.
Lennék én egy hűs fuvallat,
amely fagyos, mint a jég.
Amikor már elvégeztem,
mindazt, amit akarok.
Föld mélyébe egy meredek,
alagutat kaparok.
Várnak rám a poklok mélyén,
az üst mellet az ördögök.
Táplálom az örök tüzet,
gonoszokat pörkölök.
Várom lent, kik megbántottak,
én leszek a büntetés.
Gyűlöletem lángja lobog,
egy örökös tüntetés.
Meghalt minden megbocsájtás,
meghalt minden szeretet.
Mit ellenem elkövettek,
már semmit sem feledek.
Nem fogok már megváltozni,
vagyok, aki most vagyok.
Várhatnak rám odaátról,
ördögök, vagy angyalok.
Valahol tán befogadnak,
de ha nem, hát nem sírok.
Reszkess tőlem mindörökre!
Az emberekben nem bízok.
Kísértetként bolyongok majd,
remeghetsz a sötétben.
Hideg, nyirkos éjszakákon,
az elmúlás ködében.
kihalt bennem minden jó.
Kiszáradt így ezer virág,
kiszáradt egy tiszta tó.
Kihaltak a fák, a bokrok,
üres, sivár most-e táj.
Sivatagi pusztaságon,
felszínre tör, ami fáj.
Fáj a szívem mindörökké,
a gyötrelem szinte ég.
Mégsem tüzes, inkább fagyos,
olyan hideg, mint a jég.
Jéggé fagyott, már nem dobog,
kihalt álomvilágom.
Elhervadt a lelkem mélyén,
százezernyi virágom.
Elhervadtak, kiszáradtak,
fekszenek egy halomban.
Porrá őrlöm szirmaikat,
mint búzát egy malomban.
Porból lettünk, s porrá leszünk,
a hideg föld eltemet.
Várom azt a pillanatot,
mikor innen elmegyek.
Nézem fenn a fellegeket,
szeretnék már repülni.
Szeretnék egy szebb világba,
Isten elé kerülni.
megítélné tetteimet,
megtudnék sok miértet.
Az is lehet, nem lennék más,
csak bosszúálló kísértet.
Eljönnék a nagyvilágba,
gyötörném, ki megbántott.
Bosszút állnék mindazokon,
ki szívembe kést mártott.
Édes bosszú várna engem,
ha áldozatom meglelem.
Megjelennék a párában,
száz alakban, száz helyen.
Szétpattanó tükörcserép,
lengő csillár, borult ég.
Lennék én egy hűs fuvallat,
amely fagyos, mint a jég.
Amikor már elvégeztem,
mindazt, amit akarok.
Föld mélyébe egy meredek,
alagutat kaparok.
Várnak rám a poklok mélyén,
az üst mellet az ördögök.
Táplálom az örök tüzet,
gonoszokat pörkölök.
Várom lent, kik megbántottak,
én leszek a büntetés.
Gyűlöletem lángja lobog,
egy örökös tüntetés.
Meghalt minden megbocsájtás,
meghalt minden szeretet.
Mit ellenem elkövettek,
már semmit sem feledek.
Nem fogok már megváltozni,
vagyok, aki most vagyok.
Várhatnak rám odaátról,
ördögök, vagy angyalok.
Valahol tán befogadnak,
de ha nem, hát nem sírok.
Reszkess tőlem mindörökre!
Az emberekben nem bízok.
Kísértetként bolyongok majd,
remeghetsz a sötétben.
Hideg, nyirkos éjszakákon,
az elmúlás ködében.
A szomorú Turul
A Kárpátok bércein szomorúan sír a szél,
könnycsepp gördül végig a Turulmadár két szemén.
A nagy madár megcélozza egy magas szikla tetejét,
megpihen, hogy összeszedje még maradék erejét.
Reá tekint hazájára, erre a szép földre,
hol szivárvány festi az eget piros-fehér-zöldre.
Végignéz ezen a gyönyörü szép tájon,
megnézi, hogy a szikláról tovább merre szálljon.
Kiterjeszti két szép szárnyát és hullik a könnye,
a fénylö nap sugarai ragyognak a földre.
Turul
Odafenn fészkeltem a sziklás bérceken,
vigyáztam hazámat büszkén és délcegen.
Fészkemet megóvva tártam ki szárnyaim,
nevetve kifogtam a pokolnak árnyain.
Egyszer észrevétlen lopakodtak mögém,
s gonosz, sötét árnyak magasodtak fölém.
Szörnyű vaspöröllyel sújtottak szárnyamra,
sunyin és gonoszan, hátulról támadva.
Egy kissé megszédültem, csontjaim megtörtek,
elfoglalták fészekágyam és a mélybe löktek.
Zuhantam én bukdácsolva, forogva végtelen,
lepörgött előttem az egész életem.
Magasból zuhantam, de én mégsem féltem,
bízva Istenemben mégis földet értem.
Madártestem összetörve, de azért még élek,
a dögevők körémgyűltek, de én mégsem félek.
Most haldokló Turulként fekszem lenn a földön,
mellettem egy fűszál mellyel könnycseppeim törlöm.
Csőrömmel szelíden belékapaszkodok,
de elrabolt fészkemhez mégis ragaszkodok.
Ha erre jársz segíts meg, s emeld fejem égnek,
majd a Nap hevétől erőm újra ébred.
Ha Te is segítesz, új erőre kélek,
s fészkemről a gonosz menten szerteszéled.
Megmarom csőrömmel, s elűzöm az éjbe,
örökös homályba, vissza a sötétbe.
Majd vakítva ragyog szent Napunk az égen,
s boldogan szárnyalok, ugyanúgy mint régen.
vigyáztam hazámat büszkén és délcegen.
Fészkemet megóvva tártam ki szárnyaim,
nevetve kifogtam a pokolnak árnyain.
Egyszer észrevétlen lopakodtak mögém,
s gonosz, sötét árnyak magasodtak fölém.
Szörnyű vaspöröllyel sújtottak szárnyamra,
sunyin és gonoszan, hátulról támadva.
Egy kissé megszédültem, csontjaim megtörtek,
elfoglalták fészekágyam és a mélybe löktek.
Zuhantam én bukdácsolva, forogva végtelen,
lepörgött előttem az egész életem.
Magasból zuhantam, de én mégsem féltem,
bízva Istenemben mégis földet értem.
Madártestem összetörve, de azért még élek,
a dögevők körémgyűltek, de én mégsem félek.
Most haldokló Turulként fekszem lenn a földön,
mellettem egy fűszál mellyel könnycseppeim törlöm.
Csőrömmel szelíden belékapaszkodok,
de elrabolt fészkemhez mégis ragaszkodok.
Ha erre jársz segíts meg, s emeld fejem égnek,
majd a Nap hevétől erőm újra ébred.
Ha Te is segítesz, új erőre kélek,
s fészkemről a gonosz menten szerteszéled.
Megmarom csőrömmel, s elűzöm az éjbe,
örökös homályba, vissza a sötétbe.
Majd vakítva ragyog szent Napunk az égen,
s boldogan szárnyalok, ugyanúgy mint régen.
Szárnyalok
Szárnyalok, repülök, sziklás bércek között,
magasan az égen fenn a felhők fölött.
Szél szárnyán szárnyalok alattam a hegyek,
repülök, repdesek erdők s rétek felett.
Két szárnyam kitárva szél szárnyán lebegek,
vitorlázva szállok édes hazám felett.
A sugárzó Nap fénye szép hazámra ragyog,
álmomban egy csodás Turulmadár vagyok.
2007. október 3., szerda
Pokoli átok
Pokoli hatalmak, démonok, szellemek!
Idézlek titeket, életre keljetek!
Megnyíló sírkamrák, fordított keresztek.
Pusztító árnyakat szabadon eresztek.
Idézlek titeket, pokolnak árnyai.
Vigyenek messzire, szeleknek szárnyai!
Szabadon szálljatok, mert én ezt akarom!
Szolgáljon engem-e pokoli hatalom!
Legyetek szolgáim, vigyétek átkomat!
Tegyétek tönkre az előző páromat!
Kísértsék démonok, és ártó szellemek!
Szálljanak agyára, gomolygó fellegek!
Őrület járja át, kínok és borzalom!
Ne legyen számára sohasem irgalom!
Fájdalom kínozza, kísérje gyűlölet!
Soha ne múljon el, róla-e bűvölet!
Mindenki utálja, mindenki megvesse!
Rugdossa, alázza, és ki is nevesse!
Legyen, mint akarom, legyen ő átkozott!
Szenvedjen örökké, akár egy kárhozott!
Kínozza mindig, egy pokoli hatalom!
Kínozzák halálra, szeretném, akarom!
Odaát kárhozzon, fájdalmas körökre!
Szenvedjen, kínlódjon örökkön-örökre!
Idézlek titeket, életre keljetek!
Megnyíló sírkamrák, fordított keresztek.
Pusztító árnyakat szabadon eresztek.
Idézlek titeket, pokolnak árnyai.
Vigyenek messzire, szeleknek szárnyai!
Szabadon szálljatok, mert én ezt akarom!
Szolgáljon engem-e pokoli hatalom!
Legyetek szolgáim, vigyétek átkomat!
Tegyétek tönkre az előző páromat!
Kísértsék démonok, és ártó szellemek!
Szálljanak agyára, gomolygó fellegek!
Őrület járja át, kínok és borzalom!
Ne legyen számára sohasem irgalom!
Fájdalom kínozza, kísérje gyűlölet!
Soha ne múljon el, róla-e bűvölet!
Mindenki utálja, mindenki megvesse!
Rugdossa, alázza, és ki is nevesse!
Legyen, mint akarom, legyen ő átkozott!
Szenvedjen örökké, akár egy kárhozott!
Kínozza mindig, egy pokoli hatalom!
Kínozzák halálra, szeretném, akarom!
Odaát kárhozzon, fájdalmas körökre!
Szenvedjen, kínlódjon örökkön-örökre!
Asztrológia
A fényes Nap vagyok,
az út, amelyen járhatsz.
Lehet, hogy göröngyös,
de itt vár rád egy válasz.
Ide kell elérned,
ez számodra végzet.
Talán Te is tudod,
talán most már érzed.
Én vagyok a Hold,
és én vagyok a lélek.
Ezüstös éjszakán,
világítok néked.
Érzelmeid viharában,
én vagyok egy könnycsepp.
Néha, hogy ha elengednél,
lehetnél tán bölcsebb.
Én vagyok a Merkúr,
kapcsolatod vagyok.
Fényem a fejedben,
áthatóan ragyog.
Én vagyok értelmed,
fejedben a szikra.
Néha formálható,
máskor kemény szikla.
Én vagyok a Vénusz,
szerelemnek lángja.
Ki szívednek kapuját,
szélesebbre tárja.
Én vagyok az álmod,
én vagyok a vágyad.
Tőlem otthonosabb,
pihe-puha ágyad.
Pusztító Mars vagyok,
erő, tettrekészség.
Fejed, amely forró,
vagyok a merészség.
Ösztönös lény vagyok,
mely egy másik arcod.
Szeretném, hogy megnyerj,
minden egyes harcot.
Én vagyok Jupiter,
neked tán a remény.
Segítek, ha tudok,
mert az élet kemény.
Elfogadás vagyok,
bölcsesség, szerencse.
Talán a zsebedben,
egy picike szelence.
A Szaturnusz vagyok,
talán neked karma.
Én vagyok a sorsnak,
lesújtó hatalma.
Korlátaid vagyok,
mely néked az őröd.
Ökölcsapás mitől,
fáj csontod és bőröd.
Én vagyok Uránusz,
amely újabb, másabb.
Függetlenségvágyam,
elűz minden társat.
Szabad leszek mindig,
a rabságtól félek.
Újítok ha lehet,
ameddig csak élek.
Én vagyok Neptunusz,
örökös áldozat.
Egy ködös álomkép,
s vagyok a kárhozat.
Vagyok a megváltás,
vagyok az érzelem.
Vagyok a fájdalom,
oldódó értelem.
Én vagyok a Plútó,
átváltozás, halál.
Hatalom, szélsőség,
amely reád talál.
Vagyok az alvilág,
egy végső robbanás.
Kihűlő szívedben,
utolsó dobbanás.
az út, amelyen járhatsz.
Lehet, hogy göröngyös,
de itt vár rád egy válasz.
Ide kell elérned,
ez számodra végzet.
Talán Te is tudod,
talán most már érzed.
Én vagyok a Hold,
és én vagyok a lélek.
Ezüstös éjszakán,
világítok néked.
Érzelmeid viharában,
én vagyok egy könnycsepp.
Néha, hogy ha elengednél,
lehetnél tán bölcsebb.
Én vagyok a Merkúr,
kapcsolatod vagyok.
Fényem a fejedben,
áthatóan ragyog.
Én vagyok értelmed,
fejedben a szikra.
Néha formálható,
máskor kemény szikla.
Én vagyok a Vénusz,
szerelemnek lángja.
Ki szívednek kapuját,
szélesebbre tárja.
Én vagyok az álmod,
én vagyok a vágyad.
Tőlem otthonosabb,
pihe-puha ágyad.
Pusztító Mars vagyok,
erő, tettrekészség.
Fejed, amely forró,
vagyok a merészség.
Ösztönös lény vagyok,
mely egy másik arcod.
Szeretném, hogy megnyerj,
minden egyes harcot.
Én vagyok Jupiter,
neked tán a remény.
Segítek, ha tudok,
mert az élet kemény.
Elfogadás vagyok,
bölcsesség, szerencse.
Talán a zsebedben,
egy picike szelence.
A Szaturnusz vagyok,
talán neked karma.
Én vagyok a sorsnak,
lesújtó hatalma.
Korlátaid vagyok,
mely néked az őröd.
Ökölcsapás mitől,
fáj csontod és bőröd.
Én vagyok Uránusz,
amely újabb, másabb.
Függetlenségvágyam,
elűz minden társat.
Szabad leszek mindig,
a rabságtól félek.
Újítok ha lehet,
ameddig csak élek.
Én vagyok Neptunusz,
örökös áldozat.
Egy ködös álomkép,
s vagyok a kárhozat.
Vagyok a megváltás,
vagyok az érzelem.
Vagyok a fájdalom,
oldódó értelem.
Én vagyok a Plútó,
átváltozás, halál.
Hatalom, szélsőség,
amely reád talál.
Vagyok az alvilág,
egy végső robbanás.
Kihűlő szívedben,
utolsó dobbanás.
2007. október 2., kedd
Mi vagyunk a JOBBAK
Mi vagyunk a JOBBak,
ti vagytok a BALhé.
Mi vagyunk a bátrak,
ti vagytok a majré.
Nem veszthetünk semmit,
ti remegtek, féltek.
Ti vagytok kik halnak,
mi, kik tovább élnek.
Mi vagyunk a JOBBAK,
ti pedig a rosszabb.
Ti vagytok megmettszve,
ezért nekünk hosszabb.
A mi orrunk pici,
tiétek meg kampó.
A mi zsebünk üres,
a tiétekben bankó.
Mi dolgozunk keményen,
ti pedig csak loptok.
Mi elűzünk innen,
ti pedig lekoptok.
Miénk az igazság,
tiétek a gazság.
Miénk a kultúra,
tiétek a vadság.
Mi a Tudás Népe,
ti pedig a gonosz.
Vélünk a tehetség,
ti csak üres doboz.
A mi kultúránk ősi,
a tiétek lopott.
A miénk csillog-villog,
a tiétek kopott.
A tiétek hamis,
a miénk meg igaz.
Veletek egy kecske,
vélünk meg egy Nyilas.
Ti piócák vagytok,
mi akikből éltek.
Mi folyton gürcölünk,
ti pedig henyéltek.
Mi adjuk a hitet,
ti pedig a mérget.
Mi adjuk a reményt,
ti millió férget.
Mi vagyunk a tiszták,
ti vagytok a retkek.
Ti vagytok a mocskok,
mi pedig a szentek.
Ti vagytok a gonosz,
mi vagyunk a jóság.
Mi vagyunk a gyógyszer,
ti vagytok a kórság.
Mi vagyunk itt otthon,
ti meg idegenben.
Mi vagyunk az őrök,
tivéletek szemben.
Mi járunk a Fényben,
ti az éjszakában.
Mi vagyunk a harkály,
ti férgek egy fában.
Mi vagyunk az élet,
ti pedig a halál.
Ti egy rút betegség,
mi, ki rátok talál.
Mi leszünk az orvos,
ti pedig csak árnyak.
Nektek szarvatok van,
a mi hátunkon szárnyak.
Ti gyilkosok vagytok,
és mi leszünk, ki elkap.
Vélünk lesz az Isten,
titeket meg elhagy.
Tiétek a másság,
miénk a természet.
Rügyfakasztók vagyunk,
ti gyilkos enyészet.
Mi vagyunk a Napon,
ti pedig árnyékban.
Mi fent ülünk a nyakon,
ti lent a lágyékban.
Mi teremtők vagyunk,
ti pedig csak ármány.
Mi áradó folyó,
ti meg sötét kátrány.
Mi leszünk, ki felkel,
Ti, kik elalszanak.
Miénk lesz a világ,
ti meg aki szalad.
ti vagytok a BALhé.
Mi vagyunk a bátrak,
ti vagytok a majré.
Nem veszthetünk semmit,
ti remegtek, féltek.
Ti vagytok kik halnak,
mi, kik tovább élnek.
Mi vagyunk a JOBBAK,
ti pedig a rosszabb.
Ti vagytok megmettszve,
ezért nekünk hosszabb.
A mi orrunk pici,
tiétek meg kampó.
A mi zsebünk üres,
a tiétekben bankó.
Mi dolgozunk keményen,
ti pedig csak loptok.
Mi elűzünk innen,
ti pedig lekoptok.
Miénk az igazság,
tiétek a gazság.
Miénk a kultúra,
tiétek a vadság.
Mi a Tudás Népe,
ti pedig a gonosz.
Vélünk a tehetség,
ti csak üres doboz.
A mi kultúránk ősi,
a tiétek lopott.
A miénk csillog-villog,
a tiétek kopott.
A tiétek hamis,
a miénk meg igaz.
Veletek egy kecske,
vélünk meg egy Nyilas.
Ti piócák vagytok,
mi akikből éltek.
Mi folyton gürcölünk,
ti pedig henyéltek.
Mi adjuk a hitet,
ti pedig a mérget.
Mi adjuk a reményt,
ti millió férget.
Mi vagyunk a tiszták,
ti vagytok a retkek.
Ti vagytok a mocskok,
mi pedig a szentek.
Ti vagytok a gonosz,
mi vagyunk a jóság.
Mi vagyunk a gyógyszer,
ti vagytok a kórság.
Mi vagyunk itt otthon,
ti meg idegenben.
Mi vagyunk az őrök,
tivéletek szemben.
Mi járunk a Fényben,
ti az éjszakában.
Mi vagyunk a harkály,
ti férgek egy fában.
Mi vagyunk az élet,
ti pedig a halál.
Ti egy rút betegség,
mi, ki rátok talál.
Mi leszünk az orvos,
ti pedig csak árnyak.
Nektek szarvatok van,
a mi hátunkon szárnyak.
Ti gyilkosok vagytok,
és mi leszünk, ki elkap.
Vélünk lesz az Isten,
titeket meg elhagy.
Tiétek a másság,
miénk a természet.
Rügyfakasztók vagyunk,
ti gyilkos enyészet.
Mi vagyunk a Napon,
ti pedig árnyékban.
Mi fent ülünk a nyakon,
ti lent a lágyékban.
Mi teremtők vagyunk,
ti pedig csak ármány.
Mi áradó folyó,
ti meg sötét kátrány.
Mi leszünk, ki felkel,
Ti, kik elalszanak.
Miénk lesz a világ,
ti meg aki szalad.
A nyáj
Bemész a karámba drága pici nyájam?
Bégetve beeemegyek s beeefogom a szájam.
Belépsz a NATO-ba engedelmes nyájam?
Beeelépek s Irakra kilövöm a táram.
Áldozol birkákat drága pici nyájam?
Amcsikért harcolok s nem járatom szájam.
Miért remegsz, félsz talán drága pici nyájam?
Gyapjamat lenyírták s átfagyott a hátam.
Belépsz az EU-ba hitehagyott nyájam?
Beeelépek s szolgaként csorgatom a nyálam.
Eladod hazádat drága pici nyájam?
Eladom földemet, s eladom a házam.
Kire fogsz szavazni drága pici nyájam?
Aki egy kis fűvel beeetömi a szájam.
Eszed vagy elszívod drága pici nyájam?
Eszem már elszívtam s üres az én tálam.
Bemész a levesbe drága pici nyájam?
Eladom lelkem is, az se legyen nálam.
2007. október 1., hétfő
Holokamu
Gondoltál már arra, hogy fordított az élet?
Hogy egész életedben, csak hazudtak néked?
Amit tanítottak, a fele sem igaz?
Olvad a hazugság, akárcsak a viasz.
Gondoltál-e arra, hogy fordított minden?
Hogy kit jónak hittél, az valóban nincsen?
Kit gonosznak mondtak, talán nem is úgy van?
Tudnál-e még hinni, egy igazabb útban?
Gondoltál már arra, hogy mások megvezettek?
Hogy rajtad mulatnak, és rajtad nevetnek?
Észrevetted már, hogy miért is figyelnek?
Észrevetted őket? Álarcot viselnek.
Hiszel-e még nekik? Hiszel-e szavukban?
Lesüllyedsz szintjükre, pokoli sarukban?
Elnyelnek örökre, vagy megpróbálsz kikelni?
Kinyitni szemedet, másra is figyelni?
Miért is van az, hogy bűnösnek mondanak?
Miért is van, hogy a lelkedbe rontanak?
Tán nem is úgy történt, talán az nem is volt.
Talán csak rajtuk van, száradó vörös folt.
Talán csak mesélnek, esetleg hazudnak?
Gesztenyét kaparnak, ellened, maguknak.
Hogy egész életedben, csak hazudtak néked?
Amit tanítottak, a fele sem igaz?
Olvad a hazugság, akárcsak a viasz.
Gondoltál-e arra, hogy fordított minden?
Hogy kit jónak hittél, az valóban nincsen?
Kit gonosznak mondtak, talán nem is úgy van?
Tudnál-e még hinni, egy igazabb útban?
Gondoltál már arra, hogy mások megvezettek?
Hogy rajtad mulatnak, és rajtad nevetnek?
Észrevetted már, hogy miért is figyelnek?
Észrevetted őket? Álarcot viselnek.
Hiszel-e még nekik? Hiszel-e szavukban?
Lesüllyedsz szintjükre, pokoli sarukban?
Elnyelnek örökre, vagy megpróbálsz kikelni?
Kinyitni szemedet, másra is figyelni?
Miért is van az, hogy bűnösnek mondanak?
Miért is van, hogy a lelkedbe rontanak?
Tán nem is úgy történt, talán az nem is volt.
Talán csak rajtuk van, száradó vörös folt.
Talán csak mesélnek, esetleg hazudnak?
Gesztenyét kaparnak, ellened, maguknak.
A kiválasztott
Nem takar rendesen, a képeden az álarc.
Kilóg az orrod, mit nem szívesen vállalsz.
Szakadt a köpenyed, látszik metszett csonkod.
Vajon a levegőt, miért erre rontod?
Nem vagy itt őslakos, nem hurcoltunk ide.
Nagyra vagy magaddal, de nem tudod mire.
Csak csalni, lopni tudsz, reánk vagy ragadva.
Korrupt kis bűnöző, vigyázz most magadra!
Élősködő senki, egy fertőzés, mely terjed.
Tőled minden bűzlik, megrothad és erjed.
Maga vagy a vírus, egy pestises járvány.
Te vagy a sötétség, gonoszság és ármány.
Maga vagy a másság, egy szivárványos zászló.
Neked riszál János, Pali meg a László.
Te vagy a pajeszos, ki egy kissé meleg.
Szerintem a homoksivatagban helyed.
Rontod itt a morált, terjeszted a szennyet.
Kelés vagy a testen, mely ereszti a gennyet.
Ellened csak az jó, mely egy olyan módszer.
Egy végső megoldás, egy örökös gyógyszer.
Részesítük hazánk fertőtlenítésben!
Fürödhetnénk végre, fényben, napsütésben.
Kilóg az orrod, mit nem szívesen vállalsz.
Szakadt a köpenyed, látszik metszett csonkod.
Vajon a levegőt, miért erre rontod?
Nem vagy itt őslakos, nem hurcoltunk ide.
Nagyra vagy magaddal, de nem tudod mire.
Csak csalni, lopni tudsz, reánk vagy ragadva.
Korrupt kis bűnöző, vigyázz most magadra!
Élősködő senki, egy fertőzés, mely terjed.
Tőled minden bűzlik, megrothad és erjed.
Maga vagy a vírus, egy pestises járvány.
Te vagy a sötétség, gonoszság és ármány.
Maga vagy a másság, egy szivárványos zászló.
Neked riszál János, Pali meg a László.
Te vagy a pajeszos, ki egy kissé meleg.
Szerintem a homoksivatagban helyed.
Rontod itt a morált, terjeszted a szennyet.
Kelés vagy a testen, mely ereszti a gennyet.
Ellened csak az jó, mely egy olyan módszer.
Egy végső megoldás, egy örökös gyógyszer.
Részesítük hazánk fertőtlenítésben!
Fürödhetnénk végre, fényben, napsütésben.
Édes kis bogaram!
Édes kis bogaram! Mért pont reám szálltál?
Utálom ha rajtam, ily nagy csótány mászkál.
Édes kis bogaram! Mért vagy ily nagy tetű?
Kell hozzád pár liter boldogító nedű.
Helyetted ha muszáj, vállalok egy pókot.
Szívesebben adok csápjaira csókot.
Mert nekem olyan vagy, akár egy nagy szúnyog.
Szörnyű a fullánkod, ha szívembe szúrod.
Úgy csapnálak agyon, hogyha lenne agyad.
Erdei nünükém! Fojtsd hát vízbe magad!
Olyan vagy énnékem, mint egy pici atka.
Aki bőröm alá rögtön fészket rakna.
Olyan vagy te drágám, mint szemtelen legyek.
Hogy ha újra látlak, én világgá megyek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
