A víz éneke

Ringatózik egy kis hajó, viszi az ár a Dunán,
nézem ahogy sétálgatok lenn a partján Óbudán.

Sok kis kacsa odaúszik, s az emberektől enni kér,
a vízparton fákat borzol, a lágyan fújó kósza szél.

Fény játszik a víznek tükrén, aranyszínű napsugár,
egy rikoltozó sirály csapat hirtelen az égbe száll.

Pici halak fickándoznak e napsütéses reggelen,
lepihenek most egy kőre, és az időm elverem.

Azt csobogja halkan a víz, halljátok ti emberek,
várnak reám kis patakok, folyók, tavak, tengerek.

Folydogálok le az árral s más világot álmodok,
a ragyogó napsugárral esőcseppé változok.

Lehullok a kiskertekre, gyümölcsöket érlelek,
vagy a hegyről kis patakként a folyóba érkezek.

Amikor a kedvem tartja elbújok a föld alatt,
friss forrásként tiszta vízem a mélyéből felfakad.

Mikor egyszer dühös leszek megindul egy lázadás,
elsöprök én árkot-bokrot, mint tengernyi áradás.

Erdők mélyén pára leszek, majd az égbe felmegyek,
várnak rám ott fenn az égen, a gomolygó fellegek.

Hallgatom így szépen csendben, a csobogó víz énekét,
hallgatom, hogy eldalolja csodálatos életét.

Felállok és elindulok, sétálok a víz partján,
azt látom, hogy felém tart egy csodálatos szépleány.

Felismerem mert a párom az én pici angyalom,
hisz mellette ébredtem e csodálatos hajnalon.

Együtt marad két szerelmes immár egész életén,
eggyé váltunk mint két vízcsepp, gyönyörű e képregény.

Dalolunk s az égbe szállunk mikor értünk küldenek,
továbbviszi boldogságunk sok-sok apró kisgyerek.

Tudd meg édes szép szerelmem soha el nem feledlek,
ha átmegyek a túlvilágra, várok rád, mert szeretlek.

Leszünk mi ott fenn az égben majd vigyázó angyalok,
akiknek sugárzó lelke a nagyvilágra átragyog.

Ha együtt vagyunk olyan boldog véled minden alkalom,
szeretlek én szép szerelmem, Te vagy az én angyalom.