Levél

Megcsonkítva, szétszaggatva, szenved szép hazám.
Szerelmétől elszakítva, sír egy barna lány.
Levelet ír kedvesének, az édes kisleány.
A messzeségből az én párom, gondol e még rám?

Nem szakíthat el minket, e ronda, csúf határ.
Lelkünk összetartozik, és szívem visszavár.
Amióta elszakadtunk, hiányzol nagyon.
A szívembe belemar, a kínzó fájdalom.

Kis galambra rákötözve, száll egy kis levél.
Reméli a kicsi lány, hogy gyorsan célhoz ér.
Könnny borítja az arcomat, és a szememet.
Repülj galamb, vidd el néki, ezt a levelet!

Szállj, repülj, szállj! Kedvesemhez szállj!
Vidd a hírem, hozd a hírét, sok sikerrel járj!
Szállj, repülj, szállj! Sehol meg ne állj!
Ami összetartozik, az újra összeáll.

Kacatok közt elfekszik egy megsárgult levél.
Mellette egy galamb tolla, amely szárnyra kél.
Felkapja egy légfuvallat, mint e kis dalom.
Szétsugárzik belőle a kínzó fájdalom.

Széttépve és megtiporva él egy büszke nép.
Kifakulva, megszaggatva, él egy régi kép.
Szívünk, lelkünk legmélyében, ragyog még a fény.
Kárpátalja, hazánk része, egyszer visszatér.

Az esztendők elrohantak, az élet kőkemény.
Minden Magyar szíve mélyén, él egy szép remény.
Fellángol a Nap sugara, s ragyog még reánk.
Újra nagy lesz, és hatalmas, édes szép hazánk.

Szállj, repülj, szállj! Minden visszavár.
Háromszínű szivárványtól, ragyog ez a táj.
Szállj, repülj, szállj! Ragyogj napsugár!
Ami összetartozik, az újra összeáll.