2007. október 26., péntek

Requiem 56

AZ ALÁBBI VERSRE BÜSZKE VAGYOK, MERT A MAGNA HUNGARIA DALT CSINÁLT BELŐLE. NEKIK ÍRTAM. REMÉLEM TÖBB IS LESZ ILYEN. http://magnahungaria.uw.hu/

Egy Budapest srác tizenhat évesen, kiállt a térre hol harc dúlt véresen.
A tömegre lőttek, de Ő mégsem várt, egy független hazáért közéjük állt.
Megszállták a hazáját, tudja már rég, felette vörösen lángol az ég.
A kezében fegyver, s előre lép, a géppisztoly hangja a fülébe tép.

Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.

Ne feledd el soha, mit Ő tett a nemzetért.
Ne feledd el sohasem a tengernyi szenvedést.
A független hazáért a géppisztoly hangja szólt.
Az egyetlen szent ügyért a hősöknek vére folyt.

A golyók csak szállnak, de semmitől sem fél, hazáját megvédi ameddig él.
A fájdalom hirtelen húsába tép, és tudja, hogy számára itt van a vég.
Az élete pereg, mely rövidke volt, az utolsó szava is eképpen szólt.
A hazáért éltem, a szent ügyért haltam, most megszállók lábai taposnak rajtam.

Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.

De megérte nekem az életem adnom, mert hazámat mindennél előbbre tartom.
A barikádok mögött már kihalt a tér, mindenütt holtak és mindenütt vér.
A hősöknek lelke már aludni tért, hát gyújts te is gyertyát a halottakért.
A hazáért éltek, a hazáért haltak, nem voltak szolgák és nem nyaltak talpat.
A jeltelen síroknál süvít a szél, emlékük mindig a szívünkben él.

Nem féltette életét, nem hátrált meg soha.
Nem adja fel sohasem, a sors bármily mostoha.
Az egész életét egy lapra rakja fel.
Tudja, a hazáért most élni vagy halni kell.

Ne feledd el soha, mit Ő tett a nemzetért.
Ne feledd el sohasem a tengernyi szenvedést.
A független hazáért a géppisztoly hangja szólt.
Az egyetlen szent ügyért a hősöknek vére folyt.

1 megjegyzés:

nemiswan írta...

Van benned érzelem,és indulat! Gratulálok,szépen megfogalmaztad