Csodaszarvas

Vándoroltam szakadatlan erdőkön, réteken,
kémleltem a látóhatárt fenn a sziklás bérceken.
Agancsom közt hordoztam az égi fényt mely éltet,
ki követi a sugarait soha el nem téved.

Fénye mindig mindenkire egyenlően ragyog,
nem hagy téged sötétségben ha szívedet adod.
Melegség és energia mely átjárja tested,
és lemerült aurádat aranyszínre fested.

Agancsom közt a fénylő Nap, oldalt a Hold ragyog,
mellette szebb jövőt ígérő csillagok.
Az égbolt ékszerei odafenn az égben,
ragyognak csillogva fénylő napsütésben.

Aranyló szarvasként jártam a világban,
Istennek csodáit láttam a virágban.
Láttam a csodáit háborgó tengerben,
s láttam a képmását mindegyik emberben.

Jártomban-keltemben megálltam egy réten,
lefeküdtem sütkérezni kinn az erdőszélen.
Bóbiskólva elpilledtem a zöld füves tisztáson,
de kullancsok martak meg míg elnyomott az álom.

Ameddig aludtam testemhez tapadtak,
belém kapaszkodtak s bogáncsként ragadtak.
Most szívják a véremet és boldogan élnek,
a napsugártól, ragyogástól elbújnak mert félnek.

Bebújnak bőröm alá és húsomba tépnek,
s a felkelő Nap sugarával nyugovóra térnek.
Éjszaka dolgoznak a sötétben a gyávák,
vérszomjasan kihasználják a Csodaszarvas álmát.

Tudják, hogy az égi napfény megégetné őket,
de éjszaka a sötétségben életemre törnek.
Szervezetem lassan gyengül, egyre többet alszom,
nehéz most már szembeszállnom s erőtlen a harcom.

Büszkén ragyog a világra Napkoronám fénye,
vegyél ki egy napsugarat lángpallossá téve!
Égesd meg a gonoszokat, hogy ne szívják vérem,
segítsd meg a Csodaszarvast utoljára kérem!

Ha segítesz szabad leszek és független végre,
s mindannyian büszkén nézünk fel a magas égre.
Mindannyian tisztelhetjük majd a fényes Napot,
s szép hazánkra arany fénye éltetően ragyog.