Történt egyszer valamikor nagyon-nagyon régen,
volt egy sűrű kerek erdő, maga volt az éden.
Csodaszarvas megy a fák közt koronája ragyog,
agancsa közt cipeli a sugárzó szent Napot.
Megvilágítja a tájat aranykoronája,
a Napsugártól kirügyezik a Tudás életfája.
Reá száll egy Turulmadár s feltekint az égre,
itthon vagyok, ez a hazám, megérkeztem végre.
Reátekint a szarvasra s a ragyogó fényre,
arra buzdít, hogy a Napot rakjuk fel az égre.
Továbbszövi gondolatát: Kövessél most kérlek!
Várnak ránk az erdők, mezők és a sziklás bércek.
Felmegyünk a hegytetőre s onnan nézünk széjjel,
egymást fogja váltani a nappal és az éjjel.
Gyönyörűen ragyogtak a hegyek és a völgyek,
meghajoltak előttük a fenyők és a tölgyek.
Elindultak fel a hegyre mentek mendegéltek,
magasra a fellegekbe míg a csúcsra értek.
A hegytetőn megállott a csodaszarvas végre,
hogy feldobja a fénylő Napot, fel a magas égbe.
Meglóbálta büszke fejét s feldobta a Napot,
arany fénye azóta a kéklő égen ragyog.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése