Libasors

Olyan a nő, mint egy költöző madár,
elrepül mindig, ha más helyet talál.

Elrepül újra a gágogó liba,
nem talál olyat, hogy ne lenne hiba.

Szél fújja tollait, messzire repül,
közben a céljától távolabb kerül.

Várja őt minden ágy, amelyik puha,
s végül a libáról lehull a ruha.

Ledobja tollait, lehull a lepel,
ránkveti magát és ágyunkra teper.

Azt mondja, nekünk csak ott jár az agyunk,
végül ha nem kell, hát szemetek vagyunk.

Akitől elrepült, az meg egy állat,
mert nem vett számára tornácos házat.

Nem rakott tojást, mert nem volt így fészke,
nem ült a libuska így már a készbe.

Elrepült messzire, mert pénzre vágyott,
ezért egy gazdagabb palira szállott.

Megkapták egyszer, és megkapták kétszer,
jutott a nyakába pár fényes ékszer.

Aztán az ajtón meg kitették halkan.
Azt mondták: Tovább ne élősködj rajtam!

Kivénhedt libaként repülj az égbe!
Repülj a világnak, álmodról tégy le!