Feltámadás

Visszatérek lassan, a ködös félhomályból.
Előbújok mélyről, a holtak táborából.
Előjövök lassan, kibújok a fényre.
Föld gyomrából jöttem, most itt vagyok végre.

Vihar tombol itt kinn, s elkapom a szelet.
meg is célzom lassan a csillagos eget.
Bár ledob magáról, de próbálkozom újra.
Tudom, hogy feljutok, a fellegeken túlra.

Várnak rám odafenn, a fénylő csillagok.
Integetek nékik, megyek, itt vagyok.
Nekirugaszkodom, mindig újra, s újra.
Szeretném ha a szél, már felfelé fújna.

Egy távoli csillag pislákoló fénye.
Hívogat, csalogat, hát szárnyalnom kéne.
Nekifutok bátran, s megcélzom a napot.
Fénylő sugarával hív, s reámragyog.

Földhöz csapott a szél, fekszem összetörve.
Összetört lelkek közt sétálgató körbe.
Majd felállok újra, s elindulok bátran.
Aztán észreveszem, meggyógyult a szárnyam.

Felröppenek gyorsan, fel a magas égbe.
Gondtalanul szállok, a földre visszanézve.
Várnak a csillagok, odafenn az égen.
Boldog leszek újra, ugyanúgy mint régen.

Köszöntöm is őket, nemsokára újra.
Mert tudom, hogy eljutok a fellegeken túlra.
Szárnyalok feléjük, odafenn az égen,
S éldegélni fogok nyugodtan és szépen.