Olvadó jégpáncél, áradó vad vizek,
elöntött városok, megálló holt szívek.
Szemük már nem rebben, szívük már nem dobban,
a természet visszaüt, bombája felrobban.
Tomboló forgószél, háborgó tengerek,
ózonlyuk felettünk, élni így nem lehet.
Fekélyes seb lepi lassan el arcodat,
és mégis az életért vívod a harcodat.
Aszály és szomjúság, kiszáradt holt tavak,
levegőt venni már nyugodtan nem szabad.
Elpusztult állatok és kihaló fajok,
járványok törnek ki, tán én is meghalok.
Savas esőt hoznak a fekete fellegek,
gyilkos, mérges gázok támadnak ellened.
Dögvész és éhínség, kiszáradó földek,
sárgaság, sivatag, alig látsz már zöldet.
Gyilkos, vad háborúk, haldokló emberek,
vegyétek észre, hogy tovább így nem mehet.
Génkezelt ételek, ólmozott paprika,
elpusztít mindent az öngyilkos taktika.
Gyáraknak szemete folyóink vizében,
mérgezett vér kering földünknek szívében.
Mérgezett itallal koccintunk áldomást,
s mindenki eléri az utolsó állomást.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése